Szekeres Viktor

Csak 18 éven felülieknek: Előzetes alapján elég kemény horror lesz az új Evil Dead

Meglepően kemény lett az Evil Dead első előzetese. DVD-n persze sok hasonló horrort látni, de moziban nem nagyon szoktuk hozzá ehhez a műfajhoz. Talán egy siker ismét feltámaszthatná a műfajt.

Pár napja már meg lehetett tekinteni az Evil Dead kamerás előzetesét, most pedig végre normális minőségben is végignézhetjük azt a trailert, mely a horror műfajának rajongói számára instant nézőssé teszik a filmet. A Sam Raimi-féle Gonosz halottak (Gonosz halott, Az erdő szelleme - ahogy tetszik) feldolgozása/rebootja április 12-én fog érkezni Amerikában és a videóból ítélve az elmúlt évek ijesztgetős és kamerázós horrorjai után ezúttal a tunkolós fanatikusok is kapnak muníciót.


Ahhoz képest, hogy maga a produkció (természetesen nem túl magas költségvetésű), a trailer iránt elég nagy érdeklődés mutatkozott: a YouTube-on csak a fő videót pár nap alatt 2 millióan nézték meg. Arról, hogy a büdzsé nem jár az egekben, a szereposztás is tanúskodik, hiszen inkább fiatal, tévés színészeket láthatunk majd a Fede Alvarez alkotásában: Jane Levyt, Shiloh Fernandezt, Lou Taylor Puccit, Jessica Lucast és Elizabeth Blackmore-t

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    Épp azért kell remake, mert jók voltak. Nem mellesleg, elég sokan ha megnéznék a régieket, akkor szörnyülködnének a gagyiságukon. Arra ne alapozz, hogy régen jó volt valamit, mert ha a 80-as években láttál volna egy ma bénának tartott horrort, az is lehet, hogy isteni film lett volna.
  • Sir Quno Jedi #3
    Nem is értem minek remake, mégis mi baj van az eredetiekkel?!? AZok murván jók voltak anno.
  • Zombee #2
    Szerintem ne, azok úgy jók, ahogy vannak. Meg az első rész is. A 2. rész hangulatát két okból is fölösleges hiányolni, egyrészt ugyebár ez az első feldolgozása, másrészt egy 80-as évekbeli horror hangulatát semmi sem hozza vissza 2012-ben. Időről időre vannak kísérletek hasonlóra, de valamin mindig elcsúszik a dolog. Bár még így is sokszor hangulatosabbak, mint egy abszolút mai horror. De alapvetően ez minden műfajt sújt.
  • Gulyu84 #1
    Ez is egy tucat horror movie-nak tűnik, legalábbis én hiányolom a gonosz halottak 2 hangulatát aminek a sztorija tulajdonképp ugyanaz mint az 1-nek, csinálhattak volna abból remake-et, az legalább folytatásért kiált és hátha lenne akkor sötétség serege remake is :)