Szekeres Viktor

Doktor House: itt a vége, fuss el véle

Hiába remélte a csatorna, a készítők és a főszereplő, hogy folytatódhat ősszel is a House, megszületett az ítélet, a sorozat május 21-én véget, nem lesz 9. évad.

Hogy nézed a House-t?
  • Magyar szinkronnal.
  • Eredeti nyelven.
A House, vagy ahogy itthon ismerjük, a Doktor House, hosszú évek óta az amerikai Fox csatorna húzósorozata, de itthon a TV2 is nagyon sok mindent köszönhet a szériának, hiszen az RTL Klub fél évtizeden keresztül hasztalan ostromolta a szerda estéket, de nem tudta tartósan legyőzni riválisát. A hazai siker mértékére jellemző, hogy a sorozat még ismétléseivel is nagyon sokáig elpáholta a konkurenciát, igaz az elmúlt évadban már jelentős nézettségcsökkenést lehetett tapasztalni.


Persze a hazai nézettségcsökkenés egy dolog, a House azért került bajba a 7. évadban, mert Amerikában is visszaesett az érdeklődés a sorozat iránt, s az egykori zászlóshajó már közel sem produkált olyan kiemelkedően, mint például a 2-3. szezon során. Éppen ezért, amikor a 7. évadban lejáró színészi szerződéseket meg akarták hosszabbítani, kiderült, hogy a sorozat életben maradásának feltétele a költségvetés csökkentése. Ekkor már 6 millió dollár körüli összeget fizetett a Fox az NBC stúdiójának, a Universal Media Studiosnak egy-egy epizódért, s a folytatás a csökkenő érdeklődés miatt már ennyit nem ért meg a csatornának. A tárgyalások eredményeképp Lisa Edelstein kivételével minden visszacsábítani kívánt színészt sikerült meggyőzni a folytatásról, egy kivétellel mind beleegyeztek fizetésük megváltoztatásába, mely vagy az összeg, vagy a szereplésre felkínált epizódok számának csökkentésében nyilvánult meg. (Hugh Laurie-t ezek a tárgyalások nem érintették, hiszen neki már volt szerződése 2011/12-re, míg Olivia Wilde-ot a készítők engedték el, hiszen szörnyen keresett lett mozis körökben.)

A Lisa Edelstein által alakított Cuddy így nem búcsúzhatott el, a 8. évadban már nem látható a karakter, mint ahogy a hetedik szezon során elég sokat szereplő Martha Masters távozása is végleges, helyükre viszont érkezett két új orvos House csapatába, két hölgy, így még a nemek aránya sem borult fel. A közönség Amerikában őszintén érdeklődött az új felállás iránt, a szezonpremiert majdnem 10 millióan látták és a kereskedelmi korosztályban szállított 3,9-es rating is nagyon jónak számított. Azonban úgy tűnik, hogy az újdonság varázsa elmúlt, a kritikusok pedig hiába dicsérték agyba-főbe például a legutóbbi, 11. epizódot az évadból, azt már csak 7 millióan nézték meg, a 18-49 évesek közötti rating is csak 2,5, ami jól mutatja, hogy mennyien szálltak ki a sorozatból szeptember óta. Túl sokan.


Hogy állsz a House nézésével?
  • Sosem néztem.
  • Az első évadból láttam pár részt.
  • A 2-3. évad után nem néztem.
  • Valahol középtájon kiszálltam.
  • A 7. évad volt nekem az utolsó.
  • Még mindig nézem.
A Fox csatorna nyáron azt ígérte, hogy már az ősz folyamán tudatni fogják a készítőkkel, hogy számítanak-e kilencedik szezonra, vagy sem, hogy az írók még időben egy elképzelt sorozatzáró epizód felé tudják mozgatni a történéseket. Nos, ez nagyon sokáig nem történt meg, csak annyit lehetett tudni, hogy sem az írók, sem Hugh Laurie nincs a 9. évad ellen. Azonban az ő hajlandóságuk nem volt elég, s bár a döntés mindössze e hét közepén került napvilágra, de a Fox mégiscsak bejelentette, hogy hosszas, minden bizonnyal a költségvetéssel kapcsolatos tárgyalások után, nem erőlteti a House folytatását, azt a nyolcadik évaddal befejezettnek nyilvánítja. (Ez azt jelenti, hogy a készítők a következő pilotszezonra saját sorozatokkal készülhetnek, a színészek pedig szabadon igazolhatóvá váltak, így ősztől lehet, hogy már új széria főszerepében láthatjuk Omar Eppset, Jesse Spencert, Robert Sean Leonardöt, Charlyne Yit vagy Odette Annable-t.)

A magyar rajongókon kívül a befejezés természetesen leginkább a TV2-t érinti érzékenyen, hiszen a csatornának így 2013. márciusára új sorozatokat kell keresnie, ha versenyképes akar maradni szerdán, hiszen mind a Doktor House, mind a Született feleségek befejeződik a nyolcadik évaddal. Bár kapkodásra sincs szükség, hiszen a leadásra váró 22 epizód még így is ad bőven muníciót a TV2-nek. Mindkét sorozat zárószezonját február 29-én kezdik el adni, hogy azok májusban nyári szünetre távozva kora ősszel visszatérjenek, s legalább novemberig még képernyőn maradjanak. Persze TV2 ide vagy oda, itthon valószínűleg még nagyon sokáig láthatunk Doktor House-t, és nem csak akkor, amikor a rendszeresen megjelent DVD-kből választunk egy lemezt esti szórakozásnak, hanem amikor az AXN-re vagy a VIASAT3-ra kapcsolunk, mely csatornák elég magas nézettség mellett rendszeresen ismétlik a sorozat korai évadait, s még évekbe telhet, míg elérnek a nyolcadik szezonig.


Doktor House: élt 8 évet (2004.11.16 - 2012.05.21). Legalábbis jelenleg ezt mondják az érdekelt felek, de mint megtanulhattuk a sorozatból, mindenki hazudik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • winnie #30
    slusszpoénként kijött ma hugh laurie sajtóközleménye, miszerint kár hinni a bulvárlapoknak és azt gondolni, hogy ő abba akarta volna hagyni:

    Some newspapers, obviously dissatisfied by the statement we released last week, have suggested that "the truth" — a modern journalistic shorthand for "not even remotely the truth but it's creepy enough so let's go with it" — behind our joint decision was that I was sick of going to work. The evidence for this was a remark I made five years ago about a different subject.

    Let me say unequivocally that I love my job, and work harder at it than most journalists work at theirs. As we explained in our press release, we were trying to preserve some of the character's mystique; we never wanted to over-stay our welcome. Very possibly, we could have continued with a re-worked formula — House gets a job in a shoe shop and high jinks ensue — but none of us could face that. We wanted to keep the band together and go out with as much dignity as we could muster.

    I realize that plan is looking a little scruffy now, thanks to this petty rebuttal, but what the heck. I had to put the record straight.

    As House himself has repeatedly said, "everybody lies."

    —Hugh Laurie
  • Molnibalage #29
    Szerintem a 4. évad volt a legjobb. A 2 annyira szürke, hogy gyak. pár részre emlékszem csak.
  • Chocho #28
    Köszi, akkor le fogom csekkolni. Csak hogy lássam, hová jutott a jó doktor.
  • winnie #27
    csak annyira, mint bármelyik mostani részt, mert nincs túl nagy átívelés, így a 8x21 is olyan randomnak számít majd elvileg, mint a 8x06. bár ki tudja, mivel készülnek az írók, de ha annyira nem izgat a sorozat, akkor lehet, hogy elég lesz az utolsó pár perc is, vagy az utolsó rész, ha valami komoly finálét találnak ki.
  • winnie #26
    "erősen túlfizetett munka."

    hát, ha csak a sztárokig látsz el, akkor lehet (persze nem az, hiszen mindenki annyi pénzt ér el, amennyit megér a gazdájának a várható bevétel tekintetében - rég rossz, ha valaki a fizikai elmozdulást vagy az erőkifejtést tekinti aránytényezőnek.)

    de a színészet nem sztárokból áll (az a felső 0,01%), és az, hogy szinte mindenki másod- meg sokadállásozik inkább azt mutatja, hogy nincs túlfizetve egy színész, főleg, mert egy időszakos, szerződéses munka, így a pénznek korellálnia kell a melómentes időszakokkal. a tévés állandó szerepnél épp ezért nincs jobb, mert már-már szinte olyan, mint egy "normál" meló, fix bér.
  • Ender Wiggin #25
    A holliwoodi színészkedés csak akkor munka, ha a "munka" szót tágan értelmezzük. :-) De ha túl szigorú is vagyok, az azért akkor is tény marad, hogy erősen túlfizetett munka.
  • Chocho #24
    "Főnök, lebukott egy emberünk Alaszkában." :)))

    Amúgy jó sorozat volt, de valahogy a harmadik évadnál elkezdtem lemaradozni és a végére teljesen hidegen hagyott.

    winnie, egy kérdés: szerinted megéri majd megnézni az utolsó egy-két részt úgy, hogy a 3. szezon óta nem néztem a House-t?
  • Nyiri #23
    Hát ja, de Ő keres egy vagonnal a stáb meg szart se és végignyomják azok is :)
  • winnie #22
    a szappanoperák meg 200 részt hoznak per év:)

    ha egy évben 365 napból 250 munkanap van és abból lejön a 3 hónap szünet, marad 180, akkor az pont 22 rész 8 napos forgatásokkal. (nyilván valahol tévedek 10-20-at, véletlen, hogy pont kijött.)
  • mochee #21
    Sajnálom, hogy vége, egyik kedvenc sorozatom, minden részt láttam, de hát valamikor be kellett fejeződnie ennek is. Azt viszont nem lehet mondani, hogy elfáradt ameddig ilyen jó részeket csinálnak mint a legutóbbi is pl.