Szekeres Viktor

Alcatraz: eddig siker az új időutazós scifi-sorozat

Múlt héten mutatták be Alcatrazt és a premier után úgy tűnik, hogy az új scifijével nem fürdik be úgy a Fox csatorna, mint a harmatgyenge Terra Novával.

Megnézed az Alcatraz első részét?
  • Már láttam is.
  • Naná! És eredeti nyelven.
  • Csak, ha jó kritikákat olvasok róla.
  • Esetleg szinkronnal.
  • Dehogy nézem.
A Fox immáron hosszú évek óta a nézők kedvence Amerikában, a 18-49 éves korosztály legnézettebb csatornája, s egyelőre nem is tűnik úgy, hogy bármelyik másik országos adó (CBS, ABC, NBC, CW) képes lenne megszorítani. Mindez annak köszönhető, hogy a Fox adja a nagy csatornák közül a leginkább a fiatalok ínyére való sorozatokat, s a Fox az, amelyik általában hajlandó egy-egy sorozattal kockázatot vállalni. Persze a kockázatvállalásnak hiába előnye az, hogy olyan sorozatok is képernyőre kerülhetnek, melyen más csatornákon esélyt sem kapnának, gyakran ezen szériák nem jönnek be a széles közönségnek, így hamar meg is szűnnek.


2011/12-ben a Terra Novára várhat ilyen sors az újoncsorozatok közül, a Fox kockáztatott a viszonylag drága, időutazós családi scifivel, ami végül sem a közönségnek, sem a kritikusoknak nem jött be, így jelenleg is nagy kérdés, hogy folytatódhat-e. (A válasz napokon belül meg fog születni.) Teljesen rendhagyó módon a Fox évad közben is egy időutazós scifivel próbálkozik nézőket szerezni, s ha az Alcatraz beválik a csatornának, akkor az meglehet, hogy éppen a Terra Nova jobblétre szenderülését segítheti elő.

Akárcsak ősszel a Terra Novát, múlt hét hétfőn az Alcatrazt is két órás premier keretében mutatta be a csatorna. S a nézettsége jobb is lett, mint a dinós sorozaté, hiszen a két epizódot egyenként 10-10 millióan látták Amerikában, s a kereskedelmi korosztályban elért 3.3-as rating is több, mint jónak számít egy rétegsorozat esetében. Persze mindez semmit sem jelent, hiszen egy sorozat sorsa nem a premierrel dől el, hanem a további részekkel, az első epizód mindössze azt a nézőszámot alapozza meg, amelyből a továbbiakban elveszíti a sorozat a nézőket - azonban, ha ez a kezdő nézőszám kellően magas, akkor még nagyobb nézőelvándorlással is biztosítható lehet a folytatás.


Az Alcatraz egy érdekes hibrid sorozatnak tűnik első pillantásra. A történet San Francisco szigetbörtönéről szól, mely a 60-as évek óta nem működik eredeti funkciójában. Azt azonban kevesen tudják, hogy a rabokat nem elszállították onnan más fegyházakban, mint ahogy arról a híradások szóltak, hanem egész egyszerűen eltűntek. A börtönből minden fogoly eltűnt, mintha a föld nyelte volna el őket. A sorozat napjainkban játszódik, amikor egy nyomozónő egy egykori Alcatrazos őr halálát vizsgálja, s egyrészt meglepve tapasztalja, hogy egy titokzatos ember megakadályozza abban, hogy folytassa munkáját, másrészt pedig arra gyanakszik, hogy a gyilkosságot egy egykori rab követte el, aki láthatóan egy napot sem öregedett 60-as évekbeli önmagához képest.

Az Alcatraz fő témája tehát az ötven évvel ezelőtti eltűnés vizsgálata, valamint az előkerülő rabok összegyűjtése, valamint motivációjuk kiderítése. A sorozat alapötlete Bryan Wynbrandt és Steven Lilien nevéhez fűződik, ők házaltak sorozattervükkel J.J. Abrams Bad Robot elnevezésű produkciós cégénél, aki meg is vette tőlük a projektet, majd eladta a Foxnak és egyik Lostos kollégájával, Elizabeth Sarnoffal íratta újra a pilotszkriptet. Sarnoff el is kezdett dolgozni az Alcatrazon, azonban a hetedik rész körül "kreatív nézetkülönbségek" miatt elvették tőle a marsallbotot és azt Jennifer Johnson kapta, akinek segítségével a hetediket megelőző epizódok némelyikének részleteit újraforgatták egy több hetes produkciós szünet közben.


Szereted a scifi-sorozatokat?
  • Igen. Jó párat nézek is.
  • Igen, de mostaniak nem érdekelnek.
  • Nem.
A főbb szerepekben ismerős arcokat láthatunk: Jorge Garciára a Lostból emlékezhetünk, Parminder Nagrára a Vészhelyzetből, Sam Neillre pedig nagyjából mindenhonnan. A sorozat sikere azonban rajtuk csak részben múlik, hiszen a legfontosabb szereplő a Rebecca Madsen nyomozónőt alakító Sarah Jones, akit legutóbb talán a Kemény motorosokban (Sons of Anarchy) láthattunk. Hogy ez a gárda és a fent említett írók milyen teljesítményt nyújtottak az első két részben, az ma derülhet ki, valamint a nézettségi adatok napvilágra kerülésekor, hiszen a 3. részt követően már tudni fogjuk, hogy a pilot nézőinek hány százaléka tervezi, hogy esetleg hosszabb távon is az Alcatrazzal marad.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Globalmaster #20
    Sztem én is megsasolom.Eddig lusta voltam elkezdeni.
  • Merces #19
    Most már én is megsasolom csak hogy bosszantsalak....
  • mikkas #18
    Hát de igen a sc-fi-t szeretem és a fantasy-t. A Terra novában meg több a fiction és a fantasy mint a science, de éppen azért hivják figyelj: Sci-"FI"-nek, nem azért, mert egy tudományos műsort nézel. Ha azt akarsz nézni nézd a discovery-t vagy spektrumot.
  • kalapos01 #17
    És még csodálkoznak a népek, hogy csupa szart néznek. Van egy csomó rohadt jó sorozat a tévében, te meg azt nézed meg, ami szar. Logikus, egészségedre.
  • Enton #16
    Hát első két rész után ez inkább krimi mintsem sci-fi. Nem rossz de van ilyen már bőven. Most az, hogy miért is, meg, hogy történt ez az egész időutazásdi ezért nem igazán érni meg nézni.
    Ezt a terra novát meg megsasolom már olyan sokan szidják. Eddig lusta voltam elkezdeni.
  • yesname #15
    100 sci-fi után, elég későn jöttél rá a Terra Novát nézve, hogy tulajdonképpen nem is a sci-fit szereted :)
  • mikkas #14
    hát nem tudom ki, hogy van vele, de a "harmatgyenge" Terra nova nekem az egyik legjobban sikerült sorozat a listámon, biztos vagyok benne hogy az ilyenek mint én kisebbségben vannak, de akkor is vagyunk páran, mellesleg megjegyezném, hogy több mint 100 fajta sci-fi-t láttam már és mégis így gondolom
  • vg #13
    Sajnos teljesen igazad van. A Person of Interest is pont ilyen, ott is nagyon érdekes lenne az alaptörténet, de szétcseszik a minden részben üldözünk valakit dologgal. Sci-fi az is, de képtelen voltam a negyedik résznél tovább nézni, mert nem szeretem a - minden részben nyomozunk - sorozatokat, pedig ott is jó színészek játszanak. Kár. Viszont a Fringe-t valóban érdemes nézni, az a legjobb sci-fi sorozat ami most megy.
  • mad mind #12
    És utána elment hajmeresztő baromságba, a későbbi évadokban.
  • mad mind #11
    A terra nova egy nagy nulla. Nem döntötték el mit akarnak, ezért se nem sci-fi, se nem barátok közt. Mindenből a legrosszabb dolgokat vették át. Idegesítő picsogás, felváltva "rejtélyekkel", amik egy részen belül megoldódnak. A dinók nem reálisak, és mondjuk a hozott mikrobák a fél bolygót kiirtották volna eddigre, de minimum a dinókat akik embert ettek. Mondjuk miért tették volna, arra sincs válasz. Egy állat nem kezd megenni egy tökismeretlen lényt, pláne nem olyat amelyik veszélyes. Szóval hülyeség az egész.
    Az alcatraz meg jól indult, de csak a következő pár részből fog kiderülni, hogy mi lesz belőle.