Szekeres Viktor

Terra Nova: az év legjobbja vagy nagy csalódás?

Bemutatták Steven Spielberg időutazós scifisorozatát, azonban egyelőre elmaradt a siker, s lehet, hogy a Terra Nova is belép az egy évados sorozatok táborába.

Megnézed a Terra Nova első részét?
  • Naná! Eredeti nyelven.
  • Csak, ha jó kritikákat olvasok róla.
  • Esetleg szinkronnal.
  • Dehogy nézem.
Hosszas ígérgetések és várakozás után Amerikában hétfőn végre bemutatták a Terra Nova című scifisorozatot. A Fox csatorna szériája első nekifutásra azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen mindössze 9 millióan gondolták úgy, hogy a két órás premiert választják hétfői esti tévézés gyanánt. Ez pedig jelentősen kevesebb volt, mint az a 16 millió, mely a Terra Novával párhuzamosan a Dancing with The Stars című reality-t kísérte figyelemmel (itthon hasonló műsor volt az RTL Klub saját ötlete alapján készült Szombat esti láz), de a konkurens komédiákat is többen nézték: az Így jártam anyátokkal hetedik szezonjának aktuális részét 10,5 millióan, míg a Két pasi meg egy kicsi új epizódját 20,5 millióan látták.


Persze hivatalosan a Fox nem nyilatkozott arról, hogy milyen eredményt várt sorozatától, de a pilotba fektetett majdnem 20 millió dollár arra utal, hogy ambícióban nem szenvedtek hiányt, amikor a pilot megtekintése nélkül, csak a forgatókönyv alapján berendelték sorozatnak az ötletet. Azonban a 9 millió néző még Fox-szinten sem túl jó, hiszen a csatorna többi újonca közül a New Girl és az X-Faktor premierjét is többen látták, mint a Terra Nováét, s természetesen mindkét sorozat jóval kevesebb pénzébe fájt Amerikai vezető tévécsatornájának.

Jövő héten a Terra Nova már szimpla epizódokkal fog jelentkezni este 8 órás kezdettel, ami kimondva-kimondatlanul azt jelzi, hogy a Fox családi sorozatként skatulyázta be a scifit. (Hétfőnként este 9-től a Doktor House 8. évada kerül adásba.) Ekkor fog kiderülni az, hogy a premiert megtekintő nézők hány százaléka tartja folytatásra érdemesnek a sorozatot. Általában a premier epizódok nézettsége csak csökkenni szokott, de ritka alkalmakkor előfordult már növekedésre is példa, de ez általában a kiemelkedő kritikákkal rendelkező sorozatok esetében van így, márpedig a Terra Nováról szóló vélemények nem voltak túl hízelgőek. (Tavaly például Az esemény kezdeti 11 milliós nézőtábora az utolsó részre 4-5 milliósra apadt, ami a sorozat végét is jelentette.)


A Terra Nova gyengébb bemutatkozásában talán az is közrejátszott, hogy a sorozatot eredetileg 2010-ben, majd 2011. májusában tervezték bemutatni, de végül szeptemberre halasztották a premiert. A scifit eredetileg Hawaii szigetein forgattak volna, de végül Ausztrália mellett döntöttek a készítők, azonban a 2010. nyarán lezajlott forgatást sok minden akadályozta, többek között a természet és egyéb kreatív problémák. Így nem is volt csoda, hogy idén tavasszal utóforgatásokat kellett kiírni, s az eredetileg összevágott pilotot is jelentősen átalakította a Fox csatorna.

A drága pilot után a sorozat epizódjai egyenként 4 millió dollárba fognak kerülni, köszönhetően annak, hogy megszokott 8 napos forgatásokat az átlagosnál kétszer hosszabb, hat hetes utómunka időszak követi epizódonként. (Ezzel a költségvetéssel természetesen még nincs a legdrágább sorozatok között a Terra Nova.) A történet alakításában többek között a scifi-veteránnak számító Brannon Braga (24, Flash Forward, Star Trek Voyager, Star Trek Enterprise) vesz részt, de executive produceri státuszban Steven Spielberg is hallatja véleményét.

A sorozat egyébként 2149-ben kezdődik, egy olyan Földön, amely a túlnépesedésnek és a levegőminőség romlásának következményeképp egyre élhetetlenebbé vált. A világ tudósai fedeznek fel egy rést a tér-időn, melyen át 85 millió évvel vissza lehet utazni a múltba. A történet középpontjában egy család áll, akik társaikkal együtt új életet próbálnak kezdeni az őskori világban, mely természetesen hemzseg az őslényektől, többek között dinoszauruszoktól.


Szereted az időutazós sorozatokat?
  • Igen, a legtöbbet nézem is.
  • Igen, de nem nézem a mostaniakat.
  • Nem, lerágott csont.
A Terra Novát a hazai országos csatornák közül az RTL Klub vette meg, s várhatóan 2012. első felében fogják bemutatni, de csak amerikai siker esetén. Ez persze csak terv, ugyanis általában, ha egy széria amerikai fogadtatása nem túl jó, akkor annak hazai premierjét sem szokták siettetni a magyar csatornák. A TV2 például Az esemény premierjét halasztotta el határozatlan időre, míg az RTL a V azonnali bemutatásáról mondott le, amikor kiderült, hogy a scifi leszerepelt a nézettségi adatok alapján. Talán a Terra Nova itthon tényleg eljut a széles közönség elé, s nem csak kisebb kábelcsatornán lesz látható, mint az említett Az esemény, vagy egy másik bukott, de nagyon várt scifi, a Flash Forward - A jövő emlékei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #49
    Már bocs, de akkora idiótaságokat, ami abban a sorozatban volt, még nem láttam..hiteltelen, és gagyi....egyértelmű bukta...
    és mielőtt megkérdeznéd, mire célzok, egy példa, hogy legyen mit megmagyaráznod:

    Mikor a FBI központban a két csóka lövöldözni kezdett, és egyiket lelőtték, és a utána elmenekültek??? WTF???????
    Mikor leütötték a másikat, mért nem bilincselte meg??? mért nem hívott segítséget?? A csaj ügynök volt, vagy mi...a kollegái ott feküdtek vérbe fagyva, semmi orvos hívás??? mentők???? vagy akármi??? elszaladnak??? naa..itt cancel.
    Magyarázhatod, úgy volt hülyeség, ahogy volt. szerencsére kasza...
  • DjDano #48
    Az Event rossz volt? Ez maximum a te véleményed és a bugyuta amcsi nézőké
  • winnie #47
    "bár az Event-et messze nem éri utol. "

    ha azt nézzük, hogy az event milyen rossz volt, akkor ezt nem is érdemes elkezdeni.
  • Riddick #46
    Nem olyan rossz,bár az Event-et messze nem éri utol.
    Azért, nagy kár,vagy a Stargate Universe-ért is!
  • DjDano #45
    Az alő 2 rész jó volt, a harmadik kicsit unalmas... Bár én elvagyok ezzel a színvonallal is, ha azt nézzük, hogy az Event és a Flash Forward (amik azért jóval ütősebbek voltak) is elvérzett, ennek se jósolok nagy jövőt.
  • KP27 #44
    Ezt a sorozatot inkább mondanám egy "scifi-nek" öltöztetett szappanoperának.
  • KoJin Mekre #43
    Scifi sorozat!!
    Időutazás itt létezik... el kell fogadni...ez nem reality...

    Kevés újdonság van benn ez tény, nézhető legyen...nekem ez a lényeg
  • hdo #42
    A negyedik rész után is egy határ nagy szar. Tartom magam az eredeti véleményemhez.
  • KP27 #41
    Ez a sorozat nem jó. az alapötlet eleve unalmas. ezt az időutazásos baromságot hanyagolhatnák már. Utána meg az összes eddigi rész egy sablon rész. Teljesen kiszámítható és más sorozatokban ezerszer látott eseményekkel. Bármelyik részt hagyom is ki, ugyanúgy követhető marad az egész sorozat.

  • bmw #40
    Nem volt rossz az elso resz, de a kis dedos (tinis benazas ) reszeket kihagyhatnak.....