Szekeres Viktor

Nézőcsúcsot hozott Charlie Sheen sorozata Charlie Sheen nélkül

Még Charlie Sheen idejében sem nézték annyian a Két pasi meg egy kicsit, mint az újonc Ashton Kutcherrel, akinek még elődje gratulált a szerephez.

Mi a véleményed a Két pasi meg egy kicsiről?
  • Az egy jó sorozat
  • Elég béna sorozat.
  • Nem tudom, sosem láttam még.
Az év egyik legnagyobb tévésorozatokkal kapcsolatos botránya volt tavasszal a Két pasi meg egy kicsi-ben (Two and a Half Men) szereplő Charlie Sheené, aki pár nap alatt elintézte magának, hogy a jelen legjobban fizetett sorozatszínészéből munkanélküli legyen. Sheen különböző médiákban intézett kirohanásokat a sorozat készítője és gyártói ellen, amiket, mint korábbi kicsapongásait és elvonóit is, egy ideig tűrte a Warner Bros. TV, valamint a CBS stúdió. Idővel azonban besokalltak az őket ért szidalmaktól, s megtették azt, amire senki sem számított: legyintettek a színésszel elérhető további bevételekre, s kirúgták Sheent.


A lépés egyrészt azt eredményezte, hogy a Két pasi meg egy kicsit nyolcadik szezonja viszonylag rövidre, mindössze 16 részesre sikeredett, a tervezett és megírt epizódok között nyolc leforgatására nem kerülhetett sor. Másrészt meg rögtön fel is merült a nagy kérdés, a hogyan tovább. A gyártó Warner és a komédiát sugárzó CBS a készítővel, Chuck Lorre-val együtt elkezdett arról tárgyalni, hogy van-e értelme folytatni Charlie Sheen nélkül a Two and a Half Ment.

A nagy fejösszedugás nem tartott sokáig, megszületett a döntés, hogy a Két pasi meg egy kicsi ősszel, az eredeti tervek szerint a 9. évaddal folytatódhat, mindössze az maradt kérdés, hogy a megmaradt két főszereplő, Jon Cryer és Angus T. Jones mellé érkezik-e egy harmadik. A készítők utóbbi variáció mellett döntöttek, s májusra az is kiderült, hogy Ashton Kutcher lesz a komédia újonca. A hírek szerint Lorre-ék majdnem megegyeztek Hugh Granttel, aki több mint egymillió dollárt kaphatott volna epizódonként, de ő végül visszatáncolt, így Kutcher lett a befutó, aki 7-800 ezer dolláros fizetésével, akárcsak Sheen, a jelen legjobban fizetett sorozatsztárjává vált.


A választással párhuzamosan az is kiderült, illetve józan paraszti ésszel kikövetkeztetésre került, hogy Kutcher nem Charlie Harpert fogja alakítani, hanem egy teljesen új karakterként kerül a képbe és a sorozatbéli házba, ahonnan Sheen karaktere kiírásra kerül. Chuck Lorre-ék úgy döntöttek, hogy véglegesítik a karakter távozását így nemes egyszerűséggel megölték, pontosabban megölették Rose és a párizsi metró segítségével. Ashton Kutcher, mint Walden Schmidt kerül a képbe a Két pasi meg egy kicsi, nálunk jövőre bemutatásra kerülő 9. szezonjába, aki amellett, hogy több mint egymilliárd dollárt szerzett egy weblap eladásával a Microsofttól, még szuicid hajlamú is.


A hétfőn bemutatott Two and a Half Men szezonnyitója sorozat által rég látott nézettséget produkált Amerikában, több mint 28 millióan voltak kíváncsiak Ashton Kutcher bemutatkozására, mely nézőszám még egy amerikai focimeccsnek is becsületére válna. Egy sorozatnak meg pláne, hiszen az elmúlt években pár NCIS-epizódtól eltekintve 20 milliós nézettségre sem volt példa a műfajban, manapság még a 15 milliós is elég ritka, ha nem a Super Bowlt követi egy sorozat. Az érdeklődés nagyságára jellemző, hogy ennyien még Sheen ideje alatt sem voltak kíváncsiak a szitkomra, mely hosszú éveken át egyeduralkodó volt a műfajban, s csak tavaly taszította le a trónról az Agymenők és a Modern család. (Az utolsó Sheenes epizódot egyébként 14,5 millióan nézték meg odakint februárban.)


Megnéznéd Kutcher első részét?
  • Igen.
  • Nem.
Persze botorság lenne azt állítani, hogy a jövő héten is megnézik ennyien a sorozatot, sőt, biztosan nem fogják, de úgy tűnik, hogy pár hétre ezek a számok elhallgattatják a Sheen távozása után a komédiát temetőket. Ők legközelebb akkor emelhetik fel ismét a hangjukat, ha esetleg a bűvös 10 millió alá esik a nézettség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • immovable #22
    :D
  • immovable #21
    Biztos jó ez is, csak ez már nem A két pasi meg egy kicsi.
  • Kindred Blades #20
    A TAAHM jó sorozat. Megnézve a csapból is ömlő sitcomok végtelen árját, igenis jó sorozat a mezőnyhöz képest. Ehhez hozzátesznek egy nevet, és kész a siker, itt nincs min meglepődni.
    Én nem néztem, illetve néha egy-egy részt, de nem tartom sokkolónak a sikert.
  • Mentol #19
    Te winnie: a zárójeles mondatodat fejtsd már ki bővebben, mert ez így műmájer! :)

    Ó, azok a rövidítések...
  • GyaxyBoy #18
    Nekem meg az a véleményem, hogy azért nézték meg az első részt ennyien, mert mindenki kíváncsi volt, hogy mit nyújt Ashton Kutcher. Én is csíptem Charlie poénjait és kicsit félve fogom megnézni a 9. évad részeit. Azt sem tartom kizártnak, hogy nem fogom szeretni azokat a részeket. :(
  • Chocho #17
    Az semmi, a kkiiff két évet, a hhjjmmppiikljjjmmm nyolcvan évet csúszott. De az f.a.s.z. is késik...
  • AZTA #16
    Szted több jó sitcomot nem lehet egyszerre szeretni? Ja és csak hogy legyen mire válaszolnod a hymym egy rakás szar :D
  • tatish #15
    Én is valami ilyesmit sejtek abban hogy azért a negatív reklám is reklám volt a sorozatnak, leültek az emberek megnézni hogy mégis micsoda ez (ha még nem ismerték), aki meg ismerte az meg csak simán kíváncsi volt arra mégis milyen lett. Az évad felénél valszínű a szokottnál jobban is lentebb fog menni a nézőszám.
  • winnie #14
    ha májer okoskodás lenne és nem mű, akor megértenéd az ncis sikerét?

    Mi a véleményed a Két pasi meg egy kicsiről?
    Az egy jó sorozat (78%)

    ejha. itt nem az a durva, hogy van, aki szerint jó sorozat a taahm, hiszen sokan tényleg csak nagyon kevés szitkomot ismernek, s vakok között lehet félszemű a király, hanem az, hogy mekkora nagy kánaán lesz akkor, ha ők megismerik az igazán jó szitkomokat. (kár, hogy egy szitkom sikerére sokszor a magyar premierig várni kell, ld. mekkora fáziskéséssel fedezték fel sokan az olyanokat, mint a himym, taahm vagy mnie)
  • winnie #13
    sheen az elmúlt hónapokban szinte semmit sem csinált