Szekeres Viktor

Gyilkos lesz a Lost sztárja

Matthew Fox, a Lost - Eltűntek főszereplője négy év kihagyást követően jövőre ismét mozifilmben szerepelhet, ugyanis rá osztották az I, Alex Cross (egyik) rosszfiújának szerepét.

A Deadline információi szerint Matthew Fox és Ed Burns is csatlakozott a Rob Cohen által rendezendő új Alex Cross-film, az I, Alex Cross stábjához. A gyűjtő és A pók hálójában című krimik folytatásában Morgan Freeman utódjaként Tyler Perry fogja alakítani James Patterson regényeinek híres pszichológus nyomozóját, Fox pedig Michael Sullivan bőrébe bújhat, aki a történet egyik rosszfiúja lesz.

Matthew Fox egyébként már a Lost rövidebb szezonjainak köszönhetően is megpróbálkozott azzal, hogy tévés sztárból mozis csillaggá nője ki magát, s a sorozat ideje alatt négy mozifilmben játszott kisebb-nagyobb szerepet: a Füstölgő ászokban, a Több, mint sportban, a Nyolc tanúban, valamint a Speed Racer - Totál turbóban, mely első főszerepének is számított. Azonban befutásra még várnia kell, hiszen a Speed Racer anyagilag gigantikus bukás lett, mindössze 44 millió dollár bevételt hozott Amerikában - Fox pedig azóta nem kapott szerepet mozifilmben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!