Szekeres Viktor

Készül a Sherlock Holmes 2

Mostanában nem ritka, hogy egy film még moziba sem kerül, s máris a folytatásáról beszélnek. Ennek az az oka, hogy a stúdiók megpróbálják bevételeik optimalizálása érdekében a több részből álló filmek epizódjai közötti ablakot egyre szűkebbre venni.

Év elején, amikor még nem lehetett tudni, hogy mekkora siker lesz a Star Trek, már ugyancsak arról adhattunk hírt, hogy készül a 2. rész, ami nem is csoda, hiszen rengeteg idő spórolható meg egy korán elkezdett munkával. A dolog persze kockázatos, hiszen bukás esetében le kell állítani a forgatókönyv írását, de annak költségvonzatát összevetve egy folytatás gyorsabb moziba kerülésével, utóbbi jönne ki győztesen.

Ez a helyzet a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-mozival is, hiszen Kieran és Michele Mulroney már meg is kapta a megbízást a második rész szkriptjének megírására a Warner Bros.-tól. A 2. részre valószínűleg mind Holmes, mind Watson, mind Irene Adler karaktere vissza fog térni. Míg az első rész nem kölcsönöz egy rejtélyt sem Sir Arthur Conan Doyle-tól, inkább csak a korabeli világot mutatja be, valamint a karaktereket ismerteti meg a nézőkkel, addig a folytatás már lehet, hogy valamelyik híres sztori adaptációja lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Chocho #7
    Jó oké, értem én, csak... na mindegy. Úgy látszik, beleestem a fórumozók gyakori hibájába, amikor szűk látókörrel nyomják a marhaságot.
  • winnie #6
    nem készül semmi, maximum akartak vagy akarnak, de az ilyen tervek tizede, ha megvalósul. (így terjednek el sajnos a pletykák. hogy készül.)

    főleg így, hogy van egy sherlock holmes, valószínűtlen, hogy előrehalad a produkció (mikor is volt róla az utolsó hír?), hiszen amikor hasonló filmekkel próbálkoztak, akkor mindig bukott a követő, hiába volt jobb. egy viktoriánus krimit pedig felesleges csinálni, mert a kutya sem nézné meg. (bár csinálnának, persze, ász lenne)
  • Narxis #5
    Semmi baj nincs ezzel a feldolgozással, készül egy sokkal komolyabb, a hagyományokhoz, könyvhöz ragaszkodó változat is. Mindenki megtalálja a magának valót.
  • winnie #4
    nekem épp az jutott eszembe, hogy ez is, mint a karib tenger, az old school hagyományokat kapja elő, de hogy ennek a tömegkultúrához lenne köze? felrémlett előttem az ifjú sherlock holmes és a félelem piramisa is.
  • Zombee #3
    Lesz egy másik Sherlock feldolgozás is, úgy tudom az jobban kötődik az eredetihez.
  • Chocho #2
    Nekem, mint ősrajongó, nagyon nem tetszett a trailer. Ez már nem az a Holmes. :) Kemény, hogy a tömegkultúra fertőzött mocskán nevelkedett tizenéves hülyegyerekeknek már csak így lehet eladni a nevet.
  • Zombee #1
    Francba, kiírhattad volna, hogy spoiler... a Sherlock Holmes 2-ben visszatér Holmes és Dr. Watson is. A manóba, erre nem is számítottam.