Szekeres Viktor

Két további Sherlock Holmes-film jöhet

Még be sem mutatták az új Sherlock Holmest Guy Ritchie rendezésében, Robert Downey Jr. és Jude Law főszereplésével, máris a folytatásokról esik szó a filmes sajtóban.

Előre isznak a medve bőrére? Vagy egész egyszerűen ennyire biztosra vehető a siker, mely nyomán új filmes sorozat indulhat? Már nem kell sokat várni ahhoz, hogy kiderüljön a válasz, hiszen a Sherlock Holmest Amerikában december 25-én mutatják be, míg hozzánk január 7-én ér el, természetesen szinkronizálva, az Intercom forgalmazásában.


A folytatásokkal kapcsolatban a Holmest alakító Robert Downey Jr. nyilatkozott, ő mondta el, hogy a rendezővel és a producerekkel, többek között Joel Silverrel, már tudják, hogy mit akarnak véghez vinni a folytatásokban, a következő két részben. A színész ezután hozzátette, hogy szívesen játszana még Sherlock Holmes-filmekben és közölte, hogy "az igazat megvallva boldogan bújnék bele felváltva Tony Stark és Sherlock Holmes bőrébe, míg nyugdíjba nem kényszerülök".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lAngelus #10
    Gyűlölöm azt, amit Conan Doyle művével műveltek! Ez nem Sherlock Holmes, hanem egy szimpla ökölvívó, lezser akcióhős, aki beleéli magát a nagy, egyáltalán nem értelemkövető logikázásába! Guy Ritchie ezért megérdemelné, hogy egy kan disznónak a szeretője legyen!
  • CaptainRumi #9
    de végül is bornak bor volt vagy nem? csak éppen szar. Erről egyáltalán nem lehet elmondani (egyelőre), hogy szar lenne, ez más.
  • winnie #7
    "Holmes az, amit Doyle megírt."

    ??? ez is holmes. elég csak a címre nézni. ha besértődsz ilyesmin, hogy hogy merészelik, akkor nem kell megnézni, főleg nem stresszelni rajta.
  • CaptainRumi #6
    Doyle zsenialitása ide vagy oda, őszintén kit érdekelne manapság egy olyan Sherlock Holmes, amit esős délutánokon szoktak nyomatni a Hallmarkon ? El nem lehetne adni a franchise-t úgy.
  • immovable #4
  • winnie #3
    ez most valami új divat? "jó ez, csak nem star trek". "jó ez, csak nem star wars". "jó ez, csak nem holmes".

    de. az. holmes. másmilyen. ennyire azért nem lehet leragadni. amióta világ a világ egy csomó történetet modernizáltak, gondoltak át, napestig lehetne sorolni őket, de érdekes módon az emberek egy része csak most kezd el fennakadni. azért, mert a készítők fogták magukat és használták a fantáziájukat. nem hiszem, hogy a fórumozó dönti el, hogy mi a holmes és mi nem. ha a készítők szerint az, akkor legyen az. sok embernek, akik nem ismerik ACD regényeit ez lesz holmes. (hiszem, hogy sok reklamálónak is van ilyen filmje, melyet elfogad olyannak, amilyennek, pedig az eredetije teljesen más volt. mindenkinek az első az igazi.)
  • Darth Sith #2
    Jah tök jó,csak nem holmes. Mióta szólnak a holmes történetek végig akcióról, robbantásokról, sexről? Voltak benne tény, de nem ilyen mennyiségben. Egy jó kis néha nyomozgatós akciófilmnek jó lesz, de nem holmes...
  • Narxis #1
    Ez kurva jó trailer alapján, zsír lenne egy klasszikus Holmes is akárki akármit mond. :p Folytatása is jöhet ennek persze, Holmes jöhet minden mennyiségben.