Szekeres Viktor

Terjeszkedik az év legsikeresebb nem amerikai filmje

A Tetovált lány című krimiregény itthon is nagy sikert aratott, sőt, annak folytatása, A lány, aki a tűzzel játszik jelenleg is a műfaj sikerlistáinak élén található, így hát nem meglepő, hogy a filmes adaptációt is nagy sikerrel adják a mozik mindenfele.

A Stieg Larsson Millennium-trilógiájának első kötetéből készül 13 milliós film, a Män som hatar kvinnor (Man Who Hate Women) a Screen Daily értesülései szerint nemzetközileg már több mint 100 milliós bevételre tett szert úgy, hogy még Amerikában be sem mutatták.

Éppen ezért nem csoda, hogy az amerikai forgalmazók is felfigyeltek a filmre, s végül a Music Box Films vette meg a svéd thriller forgalmazásának jogait egy márciusi premier terveivel. A film és a könyv története egy kegyvesztett újságíró és egy lázadó hackerlány nyomozásáról szól. A Millennium-sorozat további két kötetéből is elkészültek már a filmek, a második rész, a Lány, aki tűzzel játszott már 16 milliós bevételnél tart, míg a harmadik epizód novemberben kerül bemutatásra Svédországban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • totoro #5
    Én is szeretem az északiak filmjeit, repkedtek tőlem a 8-10 es pontok rájuk mostanában, de ez nagyon gyengére sikeredett szerintem. A következő részekre én már nem leszek kíváncsi.
  • berserk87 #4
    Két angol címe van, az egyik amit te írtál a másik Millennium: Part 1 - Men Who Hate Women
    Legalábbis ezt találtam imdb-n.
  • otrosinka #3
    akkor meglesem.............
  • Wittgen #2
    Szeretem az északiak filmjeit mostanában. Ezt is megsasolom, azt hiszem.
  • TeDDyRuSh #1
    "A Stieg Larsson Millennium-trilógiájának első kötetéből készül 13 milliós film, a Män som hatar kvinnor (Man Who Hate Women)...

    Ha valaki keresi, így tegye (ha megkavarta Viktor cikke):
    The Girl with the Dragon Tattoo (Män som hatar kvinnor)

    Jó a film!