Szekeres Viktor

Az Üvegtigris 3 a legnagyobb amerikai filmeket is leveri

Az Üvegtigris 3 már rég túlszárnyalta az első rész mozis teljesítményét, s már a második epizód 310 ezres nézőszáma is elérhető közelségbe került. A logika azt diktálja, hogy pár év múlva újabb rész készüljön.

Hiába jövendöltek többen is nagy magyar filmes összecsapást decemberre a két folytatásfilm, a Zimmer Feri 2 és az Üvegtigris 3 között, Rudolf Péter filmje jött, látott és győzött, könnyedén múlta felül Tímár Péter rendezését. Míg a Zimmer Feri 2 azzal küszködik, hogy meglegyen, a magyar filmekhez képest nem rossz 40-50 ezres nézőszáma, addig az Üvegtigris 3 már a 300 ezret ostromolja.

Vasárnapig az Üvegtigris 3-ra 262 084-en váltottak jegyet, s a film eddig 287,7 millió forint bevételt hozott. Nem is csoda, hogy premierjének hatodik hetében is az 3. legnézettebb film volt, a hétvégén többen látták, mint például a nemrég bemutatott Zöld Darázs című szuperhősfilmet (utóbbit 44, előbbit 42 mozikba vetítik). Ez a 300 ezer közeli eredmény egyébként azt is jelenti, hogy az év végi hollywoodi premierek közül egyedül a Harry Potter hetedik része (402 ezer néző) tudta felülmúlni a magyar filmet, a nagy decemberi sikerek közül az Aranyhaj és a nagy gubanc 236, míg az Utódomra ütök 170 ezer nézőnél tart jelenleg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shaddam #5
    Tilda csöcseivel még szép
  • Nailyenugysincs #4
    Ezért is kapnak pénzt szerintem.
    De am azon csodálkozok hogy vmilyen formában nem került bele a cikkbe az avatár. Mert simán lehetne vele összehasonlítgatni bevétel tekintetében.
  • Vanek úr #3
    Meg is érdemli az ÜT3. A sok folytatásfilm közül az egyik ritkaság, ami tudott újat mutatni. Megmaradtak a régi ÜT poénok, helyzet- és személykomikumok (plusz Rudolf Péter); miközben sok kritikus hangú ember megkapta a történetet is (ami eddig szinte nem is volt). Vagyis egy kifejezetten ütős kis film lett. :)

    Ami egyedül nem tetszett, az a sok funkció nélküli reklám (ami a leginkább zavart, az a notireklám volt (szándékosan nem említem a cég nevét és a noti márkáját) - se előtte, se utána nem volt semmi szerepe; sőt, még csak nem is igen lehetett tudni, honnan került elő, hol volt, hová lett később...).
  • ADAMEX9 #2
    Én végigröhögtem a moziban a Fapuma harmadik részét. Megéri a pénzét
  • adler30 #1
    Az arany málna díjkiosztón biztos leveri