Szekeres Viktor
Oscar 2008 - az év, amikor mindenki elégedett
Már megvan, hogy melyik lett 2007 azon kötelező filmje (nincs meglepetés), amit mindenkinek látnia kell és még a Bourne-ultimátum is kapott 3 díjat.
Mi is volt jellemző a 2008-as Oscar-djra jelölt filmekre? Először is az, hogy a közönség is nagyjából elfogadta őket, hiszen volt pár kiemelkedőnek tartott, díjesélyes film az idén, melyeknek kis része ugyan besült, és a premierrel azonnal bukta Oscar-esélyét, de hat-nyolc remek alapanyag így is maradt. Ebből a féltucatból sikerült olyan 5+1-et kiválasztania a Filmakadémia tagjainak, melyek nagyjából a nézőket is kielégítették.
Azért 5+1-ről van szó, mert szokás szerint csak 4 film kapta meg a legjobb film és legjobb rendezés jelölését, s akadt egy film, amelyet csak az egyik fő kategóriában nomináltak. (Ezúttal a Vágy és vezeklés volt a csak filmes, míg a Szkafander és pillangó csak a rendezői kategóriában jelölve - nem is nyert egyikük sem). A közönség ízlésével találkozó jelölés pedig azért örömteli, mivel sokan még mindig félreértik a díj lényegét és csodálkoznak a jelölteken, holott nem egy közönségdíjról van szó, hanem az amerikai filmesek saját kis homokozójáról.
Évről-évre megannyi kritikusi és szakmai díjat kiosztanak az USA-ban, s nagyjából ezek keresztmetszete az Oscar - nagyjából olyan filmek kapják meg az esélyt az aranyszobrocskára, melyeket előzőleg már kitüntettek (Juno, Michael Clayton, Vérző olaj, Nem vénnek való vidék, Vágy és vezeklés), s jelöltek párszor. Persze mindig vannak reklamálható kimaradók; most a legtöbben a Szkafander és pillangót, az Amerikai gengsztert, az Into the Wildot és a Sweeney Toddot reklamálták - a bennmaradókat nem szokás vitatni. Ez van, ha egyszerre csak 5 film jelölhető, ha ezek maradnak ki, akkor ezeket reklamálják.
A 2007-es mezőnyből úgymond két film emelkedett ki, két film számított "magasabbrendűnek", kötelezően megtekintendőnek: a Nem vénnek való vidék (No Country For Old Men) és a Vérző olaj (There Will Be Blood). Ez persze nem azt jelenti, hogy mindkettő azonnal megtalálta hozsannázó közönségét, hiszen ezen filmek megértése és élvezete nem pörgősségükben rejlik. A rendező Coen testvérek és Paul Thomas Anderson azonban már előtte is bizonyítottak, így nem is ért senkit meglepetésként a páros csata.
A csata, melyből ezúttal a Nem vénnek való vidék került ki győztesen, besöpörve a legjobb film, legjobb rendezés, legjobb férfi mellékszereplő (Javier Bardem) és a legjobb adaptált forgatókönyv díját, míg a Vérző olajnak egy operatőri és egy előre lezsírozott férfi főszereplői (Daniel Day Lewis) kategória sikere jutott. A többi jelölt nagy morzsákat kapott, mert úgy illik. Ennek szellemében a Michael Claytonból Tilda Swinton zsákolta be a legjobb női mellékszereplő elismerését, a Vágy és vezeklésből a kritikánkban általunk is méltatott remek zene szerzője, Dario Marinelli örülhetett, míg a Juno a legjobb eredeti forgatókönyv szobrával vigasztalódott.
S, hogy kiké lett a "resztli"? Nos, a legjobb színésznő díját az a Marillon Cotillard kapta, akiről annak idején a francia Taxi-sorozatban a kutya sem hitte volna, hogy eljut idáig, de a Piafban nyújtott alakítása mellett nem lehetett elmenni - egy jó pont az európai filmeknek az Oscaron, ha már a Szkafander és pillangó nem kapott díjat. (Sőt, a Piaf még a legjobb maszk díját is hazavitte.)
A legjobb animációs film a L'ecsó lett, ami papírforma. A legjobb művészeti rendezés (értsd díszlet) díját a Tim Burton-féle Sweeney Todd kapta, a legjobb jelmezek az Elizabeth - Az aranykorban voltak, míg a legjobb vágással, hangvágással és hangkeveréssel a Bourne-ultimátum büszkélkedhetett. Speciális effektek terén az Arany iránytű aratott sikert, míg a jelölt külföldi filmek közül az osztrák Die Falscher (Pénzhamisítók) diadalmaskodott. Az idei legjobb dal pedig természetesen a Once című musicalben hangzott el - hiába volt az ötből három is a Bűbájból jelölve.
Ennyi volt hát az Oscar. A Jon Stewart vezette közvetítés persze nemcsak a díjak átadására szorítkozott, de a többit csak a tévénézők érzékelhették, akik magyar szinkrontolmácsolással figyelheték a nagy eseményt, melynek a hollywoodi írók sztrájkjának befejezése adott zöld lámpát.
Mi is volt jellemző a 2008-as Oscar-djra jelölt filmekre? Először is az, hogy a közönség is nagyjából elfogadta őket, hiszen volt pár kiemelkedőnek tartott, díjesélyes film az idén, melyeknek kis része ugyan besült, és a premierrel azonnal bukta Oscar-esélyét, de hat-nyolc remek alapanyag így is maradt. Ebből a féltucatból sikerült olyan 5+1-et kiválasztania a Filmakadémia tagjainak, melyek nagyjából a nézőket is kielégítették.
Azért 5+1-ről van szó, mert szokás szerint csak 4 film kapta meg a legjobb film és legjobb rendezés jelölését, s akadt egy film, amelyet csak az egyik fő kategóriában nomináltak. (Ezúttal a Vágy és vezeklés volt a csak filmes, míg a Szkafander és pillangó csak a rendezői kategóriában jelölve - nem is nyert egyikük sem). A közönség ízlésével találkozó jelölés pedig azért örömteli, mivel sokan még mindig félreértik a díj lényegét és csodálkoznak a jelölteken, holott nem egy közönségdíjról van szó, hanem az amerikai filmesek saját kis homokozójáról.
Évről-évre megannyi kritikusi és szakmai díjat kiosztanak az USA-ban, s nagyjából ezek keresztmetszete az Oscar - nagyjából olyan filmek kapják meg az esélyt az aranyszobrocskára, melyeket előzőleg már kitüntettek (Juno, Michael Clayton, Vérző olaj, Nem vénnek való vidék, Vágy és vezeklés), s jelöltek párszor. Persze mindig vannak reklamálható kimaradók; most a legtöbben a Szkafander és pillangót, az Amerikai gengsztert, az Into the Wildot és a Sweeney Toddot reklamálták - a bennmaradókat nem szokás vitatni. Ez van, ha egyszerre csak 5 film jelölhető, ha ezek maradnak ki, akkor ezeket reklamálják.
A 2007-es mezőnyből úgymond két film emelkedett ki, két film számított "magasabbrendűnek", kötelezően megtekintendőnek: a Nem vénnek való vidék (No Country For Old Men) és a Vérző olaj (There Will Be Blood). Ez persze nem azt jelenti, hogy mindkettő azonnal megtalálta hozsannázó közönségét, hiszen ezen filmek megértése és élvezete nem pörgősségükben rejlik. A rendező Coen testvérek és Paul Thomas Anderson azonban már előtte is bizonyítottak, így nem is ért senkit meglepetésként a páros csata.
A csata, melyből ezúttal a Nem vénnek való vidék került ki győztesen, besöpörve a legjobb film, legjobb rendezés, legjobb férfi mellékszereplő (Javier Bardem) és a legjobb adaptált forgatókönyv díját, míg a Vérző olajnak egy operatőri és egy előre lezsírozott férfi főszereplői (Daniel Day Lewis) kategória sikere jutott. A többi jelölt nagy morzsákat kapott, mert úgy illik. Ennek szellemében a Michael Claytonból Tilda Swinton zsákolta be a legjobb női mellékszereplő elismerését, a Vágy és vezeklésből a kritikánkban általunk is méltatott remek zene szerzője, Dario Marinelli örülhetett, míg a Juno a legjobb eredeti forgatókönyv szobrával vigasztalódott.
S, hogy kiké lett a "resztli"? Nos, a legjobb színésznő díját az a Marillon Cotillard kapta, akiről annak idején a francia Taxi-sorozatban a kutya sem hitte volna, hogy eljut idáig, de a Piafban nyújtott alakítása mellett nem lehetett elmenni - egy jó pont az európai filmeknek az Oscaron, ha már a Szkafander és pillangó nem kapott díjat. (Sőt, a Piaf még a legjobb maszk díját is hazavitte.)
A legjobb animációs film a L'ecsó lett, ami papírforma. A legjobb művészeti rendezés (értsd díszlet) díját a Tim Burton-féle Sweeney Todd kapta, a legjobb jelmezek az Elizabeth - Az aranykorban voltak, míg a legjobb vágással, hangvágással és hangkeveréssel a Bourne-ultimátum büszkélkedhetett. Speciális effektek terén az Arany iránytű aratott sikert, míg a jelölt külföldi filmek közül az osztrák Die Falscher (Pénzhamisítók) diadalmaskodott. Az idei legjobb dal pedig természetesen a Once című musicalben hangzott el - hiába volt az ötből három is a Bűbájból jelölve.
Ennyi volt hát az Oscar. A Jon Stewart vezette közvetítés persze nemcsak a díjak átadására szorítkozott, de a többit csak a tévénézők érzékelhették, akik magyar szinkrontolmácsolással figyelheték a nagy eseményt, melynek a hollywoodi írók sztrájkjának befejezése adott zöld lámpát.
