Szekeres Viktor

Bűbáj - Az év karácsonyi filmje

A Shrek egyszer már fityiszt mutatott a meséknek, ezúttal pedig a Bűbáj parodizálja ki a nyálas "Egyszer volt, hol nem volt"-műfajt, méghozzá nagy sikerrel.

A Disney minden évszakban előáll valami nagy durranással. A nyarat a kalózos film ikszedik részével nyitotta, ősszel jutott idő némi amerikai focira The Rockkal, most télelőre pedig egy csodaszépként emlegetett fantasy - rajzfilm - mese, vagyis e három műfaj ötvözete jutott.

A Bűbáj ott kezdődik, ahol általában a mesék végetérnek, a hepiendnél. És ami a legfontosabb, nosztalgikus szívdobbanásokat előidézve klasszikus, rajzolt 2D-rajzfilm formájában. Megkapjuk a legordasabb meseközhelyeket, királylányostól, gonosz mostohástól, szörnyestől, legkisebb királyfistól. Megijedni nem kell, hiszen annyira eltúlzott a rajzfilmes közhelyparádé, hogy az ember azonnal átérzi: itt bizony hatalmas idézőjelet feszítettek ki az alkotók a történet köré.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Valóban annak lesz igaza, aki így gondolja, hiszen egy hirtelen pillanatban a gonosz mostoha az esküvő előtt álló jövőbeni királylányt jól fenéken rúgja, hogy az egy feneketlen kútba zuhanjon, melynek legalján nem víz vagyon, hanem New York egyik forgalmas utcája. Bizony, New York. Az élő és lélegző, a Föld bolygón helyet foglaló New York - s ebbe a környezetbe csöppen bele a mesék minden idealizmusával megáldott, esküvői ruhába öltöztetett hercegnő, Giselle, aki hirtelen rajzfilm figurából hús-vér emberré vált.

Meg kell hagyni, nem érdektelen a sztori és rengeteg lehetőséget rejt magában a totálisan elvarázsolt, mesefilozófiákat szajkózó, a mi világunkban azonnal elmegyógyintézetből szabadultnak tűnő, például a düh fogalmát hírből sem ismerő hercegnő története. Azonban az is azonnal kiderül, hogy ezúttal semmi sötét tónust nem kapunk, hanem csak egy kedves családi történetet. Szerencsére a cukormáz celluloidra felpakolása közben (rengeteg van belőle, nagyon giccses a film, de jól áll neki) azért a készítők úton-útfélen megszórták a sztorit kikacsintásokkal, meséket parodizáló elemekkel, hogy a diabéteszesek gyomrát se feküdje meg túlságosan a tunkolás.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Bűbáj - ahogy az illik a műfajban - mindvégig iszonyatosan kiszámítható film marad (mindössze az utolsó nagyjelenetet tolták el, de azt nagyon...). Címéhez méltóan olyan szinten lengi körbe a bűbájosság, hogy nagyon nehéz nem szeretni. Amy Adams-nél nyilván kismillióan jobban el tudták volna játszani Giselle hercegnő szerepét, de meg kell vallani, hogy amikor dalra fakad és az egész Central Park vele táncol, akkor szem nem marad szárazon.

A mértéktelenül giccses történethez kellőképpen csetlő-botló színészek társulnak, viszont pár jól csengő név sajnos nem csinál nyarat, pláne december közepén a multiplex mozikban. Sajnos a főszereplők - élükön a Grace klinika messzire révedő szemű orvosával, Patrick Dempsey-vel - rettentő gyengén muzsikálnak. Még a jobb formában lévő Susan Sarandon vagy a rajzfilmbeli énjére megszólalásig hasonlító Timothy Spall is iszonyatosan klisé szerepet kapott, nulla kihívással. E fronton tehát bukna a Bűbáj, azonban a csomagolás mégis megmenti a mesefilmet.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A Disney sikeresen űz tréfát magából és a rajzfilmes múltjából, azt pedig ki - ki döntse el magának, hogy jobb-e nekünk, hogy nem mosódott össze Roger nyúl a pácban-mintára a két világ - bár azért egy animált kismókust kapunk bónusznak az élő New Yorkban.

Szűrjük le a tanulságot. A Bűbáj a lehető legtökéletesebb családi film, ami 2007 karácsonya táján el fog érni hozzánk. Szórakoztató, hangulatos, tündibündi, ragadós, olykor önironikus, van benne gyerek és kisállat, sőt, olykor még dalra is fakadnak. Ebben a megállapításban viszont nem volt irónia, tényleg tiszta szívvel ajánlható a gyerkőcöknek, az idősebbeket is mosolyra késztetheti olykor, csak azt a rémesen elfaragott befejezést tudnánk feledni. Klasszikus nem lesz ugyan a filmből, de viszonylag nagy összeggel fogadnánk a William Hillnél, hogy 2-3 éven belül akár egy második részt is fogunk látni.

Klikk
ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Bűbáj (Enchanted)
magyarul beszélő amerikai családi vígjáték, 108 perc, 2007

Rendező: Kevin Lima
Forgatókönyvíró: Bill Kelly
Zeneszerző: Alan Menken, Stephen Schwartz
Operatőr: Don Burgess
Producer: Barry Josephson, Barry Sonnenfeld

Szereplők:
Amy Adams (Giselle)
Patrick Dempsey (Robert)
James Marsden (Edward)
Timothy Spall (Nathaniel)
Rachel Covey (Morgan)
Susan Sarandon (Narissa királynő)
Idina Menzel (Nancy)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Anteris #14
    miért van olyan érzésem, hogy te még az első részt sem láttad?
  • hernyo05 #13
    én is úgy ültem be hogy egy csöpögős film lesz és meg kell h mondjam kellemes csalódás volt! :D számomra az év egyik legszórakoztatóbb filmje. sztem a színészi teljesítményekkel semmi gond nincsen, Amy Adams különösen jól játszik és jó hangja is van! /úgy tudom még Golden Globe díjra is jelölték/ megnézném mégegyszer, csak ajánlani tudom!
  • trogi #12
    Kolléganőmmel néztük meg, nekem tetszett az iróniája miatt (vagy csak én láttam ezt meg benne :) , kolléganőmnek úgy láttam, kicsit rá kellett pihennie a filmre..., pláne, hogy ilyen filmben látta a Grészklinika orvosát :-DDD
  • arty #11
    Stardust - szintén remekül sikerült!
  • Tomalak #10
    Sztem halál jó film volt csodálkoztam is magamon hogy teszett hisz ezek a cgis baromságok sem igazán bűvölnek el. Amy Adams volt a tökéletes erre a szerepre nem tudom megmondani miért és szerintem a Patrick Dempsey is tökéletes volt. Mondjuk a vége tényleg húzós volt kicsit. Annyi baj legyen.
  • NessieGraf #9
    Az ilyen meséknek az a dolguk, hogy a gyerekeket szórakoztassák. Talán mégis jobb, mint a gyerekműsor, ahol megnézhetem, miért szakított Putyika Mutyikával. És az is nyálas, meg a bulvársajtó, a magazinok, beszélgetős TV műsorok. Csak azokon nem lehet nevetni. A fogyasztók tömeges elbutításán annál inkább.

    Erről tudom, hogy mese, tudom, hogy giccs, ha megnézem elfelejtem, annyi.
  • Beepitettember #8
    Igen "sikeres" a 6-10 éves gyerekek körében.
    Amúgy meg egy bárgyú "alkotás"
  • vanclemmons #7
    kevés ahhoz, h moziba menjek miatta, de majd illegálisan... :D
  • floatr #6
    A két kislányomat vittem el megnézni, és erre tökéletes volt. Jókat szórakoztam én is közben, de főként az tetszett, ahogy elbűvölte őket a történet. Az h nem olyan modernkedős-megmondós-jópozizós fos, mint a mostanában felkapott rajzfilmek/mesék nagy része.

    "nyálas"... "giccses"... nem neked való
  • winnie #5
    hogy lett volna kár? sikreres, szeretik a nézők... ennyire zavar?