SG.hu·

Emmy-díjkiosztó: Meglepetések a tévés Oscaron

Sokak meglepetésére sem a Doktor House, sem a Hősök, de még a Született feleségek sem vihetett haza díjat az idei Emmy-ről - de akkor ki nyert?

Hát a többiek, hiszen a fent említett népszerű, nézettségileg is a csúcson lévő sorozatok mellett még vagy 100 másik próbált a húsos kondér közelébe helyezkedni és bizony nem csak a moziban érvényesek az olyan közhelyes alapvetések, minthogy a nézettség nem egyenlő a minőséggel. Rengeteg minőségi sorozat kapott Emmy-jelölést, olyanok, melyek idehaza még nem kerültek képernyőre, vagy egyszerűen csak nem kaptak akkora reklámot, mint az olyan tömegsorozatok, mint a Hősök vagy a Doktor House.


Hogy a tegnap legfontosabb kategóriájával kezdjük: a legjobb dráma az HBO Maffiózók című sorozata lett, s bár akkor sem lepődtünk volna meg, ha a Boston Legal vagy a Doktor House győzedelmeskedik, mindenféleképpen papírforma a siker. Egy szenzációs sorozatról van szó, amely ugyan kissé gyengébb évaddal fejeződött be éppen az idén, de ettől még mindig a legjobbak közé tartozott.

Rosszmájúak persze megjegyezhetik, hogy mindössze tisztelegtek a sorozat előtt a díjat odaítélőek, hiszen az utolsó évadot értékelték, de ennek ellentmond, hogy a sorozatot egyébként szinte teljes mértékben mellőzték a díjátadón. Sem Edie Falco nem nyert a női főszereplők között, sem Michael Imperioli a mellékszereplők között, mindössze két technikai díjat vihetett haza a készítőgárda: egyet az írásért, egyet pedig a rendezésért.


A legjobb komédia nagy meglepetésre nem a kritikuskedvencek közül került ki. Sem az Ugly Betty, sem a The Office nem nyert, sőt a közönségkedvenc Törtetők is kimaradt a szórásból, hiszen az újonc 30 Rockot mindennél többre értékelték az ítészek. Üröm az örömben a sorozat rajongói között, hogy Alec Baldwin, a főszereplő nem nyert, mivel a legjobb főszereplő a komédia kategóriában Ricky Gervais lett, aki a brit Futottak még sztárja és készítője is volt egyben.

A vicces sorozatok női főszereplői közül a Golden Globe után az Emmy-díjat is America Ferrara, vagyis maga Ugly Betty vihette haza. A sorozatot nyilván lehet szeretni és gyűlölni (bár a gyűlölők nyilván nem nézik), de Ferrara valóban magasan a legjobb a szereplőgárdából. A dráma kategóriában a hölgyek között egy másik újoncsorozat, a Brothers and Sisters szereplője, Sally Field emelhette magasba a szobrot.


A drámai sorozatok díjra jelölt férfi főszereplőinek listáját böngészgetve kezdjük sajnálni, hogy nem lehet 5 győztest hirdetni. Hugh Laurie (Doktor House) éppen úgy megérdemelte voltna a díjat, mint a már többször is díjazott Kiefer Sutherland (24), és akkor még nem beszéltünk a Ments meg-ben folyamatosan szenzációs Denis Leary-ről és a már sok Emmy-t zsebrevágó, részenként 200 millió forintot kereső és folyamatosan csúcsteljesímétnyt nyújtó James Gandolfiniről (Maffiózók). Mégsem ők nyertek, hanem James Spader, aki a Boston Legal egyik fénypontja William Shatner mellett.

Hogy a mellékszereplőkről is essen szó: a komédiákban Jeremy Piven tavaly után duplázott a Törtetőkkel, míg a hölgyeknél a My Name is Earl szőkesége, Jaime Pressley nyert. A drámai mellékszereplők közül a sok Grace klinikás jelölt egyike helyett az Izzie-t alakító Katherine Heigl örülhetett, míg a férfiak közül a Lostban Locke-ot alakító Terry O'Quinn volt az ász, legyőzve ezzel sorozatbéli társát és nemezisét, a Bent alakító Michael Emersont.

Főbb kategóriák győztesei - a többi nyertes neve itt található meg.

Legjobb dráma:
# Grace klinika
# Doktor House
# Maffiózók
# Boston Legal
# Hősök

Legjobb komédia:
# 30 Rock
# Törtetők
# Ugly Betty - Címlapsztori
# Two and a Half Men
# The Office

Legjobb drámai színész:
# James Spader (Boston Legal)
# Denis Leary (Ments meg)
# Hugh Laurie (Doktor House)
# James Gandolfini (Maffiózók)
# Kiefer Sutherland (24)

Legjobb drámai színésznő:
# Sally Field (Brothers & Sisters)
# Mariska Hargitay (Különleges ügyosztály)
# Minnie Driver (The Riches)
# Patricia Arquette (A médium)
# Kyra Sedgwick (A főnök)
# Edie Falco (Maffiózók)

Legjobb színész-komikus:
# Steve Carell (The Office)
# Ricky Gervais (Futottak még)
# Alec Baldwin (30 Rock)
# Tony Shalhoub (Monk - A flúgos nyomozó)
# Charlie Sheen (Two and a Half Men)

Legjobb színésznő-komikus:
# Tina Fey (30 Rock)
# Felicity Huffman (Születetett feleségek)
# Mary-Louise Parker (Nancy ül a fűben)
# America Ferrara (Ugly Betty - Címlapsztori)
# Julia Louis-Dreyfuss (The Old Adventures of the New Christine)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2007. 09. 22.. 14:14||#25
ha valaki, õ tudja. és tökéletesen látja. (jó, kezdhetünk vitatkozni, hogy ki határozza meg a mûfajt. a készítõ? akkor õ nyert. a nézõ? de melyik? mindegyik?😊

kórházsorozat persze - (nem olyan, mint a house, ami csak egy kórházban játszódó krimisorozat), de éppúgy akció is, hiszen érdemes megnézni az 1x03-1x10-es részeket, hogy mekkor anagy pörgés, szinte nulla magánélet és leállás van bennük. folyamatosan események zajlanak, sprioccel a vér, halálközeli szituációk, vagyis igazi eksönmúvis pörgés.
© Atisz2007. 09. 22.. 10:39||#24
Ne haraudj, de nem érdekel mit gondol Crichton, van eszem, el tudom dönteni mit látok. Az er csont kórházsorozat, azért mert futkosnak benne még nem akció... 😄
© winnie2007. 09. 20.. 15:54||#23
az er-t még anno asszem michael crichton jellemezte úgy, hogy akciósorozat. baromira pörgõs. érdemes összehasonlítani a vele egyidõben indult chicago hope-pal, vagy a nagy elõddel, a st. elsewhere-rel.
© Atisz2007. 09. 20.. 15:11||#22
Még vmi: amennyiben az "er"-rel a Vészhelyzetet kívántad megjelölni, akkor hibásan szerepel az akciósorozat. Vérbeli kórházsorozat amerikai módra 😉
© Atisz2007. 09. 20.. 15:10||#21
Az Emmy-n természetesen. Én sem értem, bár a kommersz szó az esetek többségében (néha nálam is) pejoratívan értendõ.

PB-t nem mondanám kommersznek, nem nagyon volt még szökõs, ennyire a börtön falain belül játszódó sorozat...
© winnie2007. 09. 20.. 08:12||#20
mármint hol itt? a kommentemben vagy az emmy-n? elõbbiben naná, utóbbiban naná - az oscar sem lila mûvészfilmeket díjaz, bár az látatlanban kijelenthetõ, hogy egy pb vagy csi vagy random nyomozós nyilván sosem fog ilyen díjat kapni, mint ahogy a heroes sem. a 24 az üde és örömteli kivétel, szeretik, vagyis szerették ais a kritikusok.

nem értem mi ez a kommerszfóbia.
© Atisz2007. 09. 20.. 07:40||#19
Mégis, itt az általad kommersznek nevezett sorozatok vannak szinte kizárólag említve.
© winnie2007. 09. 19.. 15:41||#18
ó, nagyon sok sorozat vet fel problémákat, boncolgat fontos kérdéseket, stb.

nyilván egy random nyomozós sorozat (house, csi)egy akciósorozat (pb, 24, er) vagy egy szappan, a kommerszbe tartozik. kábé az nem kommersz, ami kábelen megy. vagyis annak az 50%-a.
© Atisz2007. 09. 19.. 13:17||#17
Puszta szórakoztatás? Ám legyen... de melyik sorozat nem errõl szól?
© winnie2007. 09. 19.. 09:27||#16
dehogy rossz. a kommersz inkább jó.

a pb csontkommersz, kommerszebb talán nincs is (igazi béfilmes erények, semmi gondolkodás, puszta szórakoztatás): látom, hogy mekkora tömegsorozat warezileg.