Szekeres Viktor

Az új Superman-mozifilm a szuperhős fiatal éveiről fog szólni

Megvan az új Superman-koncepció.

Mint ismert, a Warner a DC-s IP-k kapcsán nyáron elhatározta, hogy hasonlóan a Marvel Studioshoz egy kézbe fogja összpontosítani a kreatív szálakat. Sokáig úgy tűnt, hogy Dan Lin lesz az ottani Kevin Feige, azonban vele nem tudott megegyezni a stúdió, így végül James Gunn és producer társa, Peter Safran lett új agytrösztként szerződtetve a korábbi DC Films, a DC Studios élére, hogy a szuperhősös franchise-okért feleljen, amik film, tévésorozat és animáció formájában jelennek meg. És amik kapcsán az a terv, hogy mostantól közös univerzumot alkotnának.

Az új univerzum egy sarkalatos kérdése minden bizonnyal Superman lesz, és az már korábban kiderült, hogy a Henry Cavill által alakított változatra Gunnék nem tartanak igényt, a saját elképzelésüket egy olyan Acélemberre akarják építeni, aki még a korai éveiben jár. Gunn már írja is saját Superman-filmjének szkriptjét, de azt gyorsan leszögezte, hogy annak ellenére, hogy az a hős korai éveit mutatná meg, nem eredettörténet lesz, tehát nem fogják lefutni vele az ismert köröket. Egy biztos: Clark Kentet, azaz Supermant ismét új színész fogja alakítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!