Az autonóm kamionok kockázatai a háttérbe szorulnak

Időnként úgy tűnik, mint ha a gyártók csak az előnyökre összpontosítanának.

A Német Repülési és Űrhajózási Központ (DLR) Közlekedéskutató Intézetének tudósai a Hamburgi Műszaki Egyetem munkatársaival közösen az elmúlt években megvizsgálták az automatizált és hálózatba kötött közúti árufuvarozás területén lévő lehetőségeket és kockázatokat. A szakemberek a vizsgálatokat az Automatizált és hálózatba kötött vezetés a logisztikában (ATLaS) nevű program keretében végezték el.

Dr. Stephan Müller, a DLR szakértője elmondta, hogy az általuk megkérdezett vállalatok elsősorban úgy tekintenek az önállóan közlekedő teherautókra, mint a folyamatosan növekvő sofőrhiány egyik lehetséges megoldására. Ehhez viszont az kellene, hogy a technológia legkésőbb tíz esztendőn belül működőképes legyen és megfeleljen a felhasználók igényeinek.

Az árufuvarozási társaságok ugyanakkor nem tartották fontosnak azt, hogy az autonóm kamionok alkalmazása 30-40 százalékkal csökkentheti a költségeket és itt nem csupán a vezetőkkel kapcsolatos kiadások megtakarításáról van szó. A konvojban való haladással például mérsékelhető a légellenállás és ezáltal a fogyasztás is. Az sem keltette fel igazán a figyelmüket, hogy az automatizált tehergépkocsik akár mobil irodákként is működhetnek, amelyekből a sofőrök intézhetik az ügyeiket vagy egyeztethetnek az ügyfelekkel.

Nem szabad arról sem elfeledkezni, hogy a technikának van néhány gyermekbetegsége, miközben a logisztikai vállalkozásoknak nagyon robusztus és megbízható járművekre van szükségük. Ezek a piaci szereplők nem tudnak több millió eurót költeni egy kevésbé biztonságos technológiára. Müller hozzátette, hogy becslések alapján a jelenlegi vasúti teherforgalom kétharmadát lehetne átcsoportosítani az utakra, szóval hatalmas az autonóm árufuvarozás piaca, de ehhez átfogó környezetvédelmi és forgalmi vizsgálatokat kell elvégezni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #3
    A kamionok egyik fo elonye az, hogy uthalozat mindenhova van, vasuti teherszallitas viszont csak a teherpalyaudvarok kozott. Amig a vasut alternativaja a foldut volt, addig megoldottak az intermodalis atrakakast es a "first/last mile" okrosszekerrel volt megoldva. Most mar viszont vannak rendes utak.

    A vasut akkor kerul elonybe megint, ha annyira nagyra no az elszallitando anyagmennyiseg, hogy az kozuton mar nem fer el es nincs vizi szalliasi lehetoseg.

    Alternativa lenne az automatizalt kamionok kombinanlasa a konteneres szallitassal es az automatizalt atrakassal. Ekkor egy begyujto-szetoszto rendszerben lehetne a vasuti atrakopontokhoz/tol szallitani a kontenereket, amik ezen kozpontok kozott mar vasuton szallithatoak. Automatizacio nelkul is van ra pelda, japanban azt a keves vasuti teherszallitast amit meg meghagytak pont ezen elvek szerint szerveztek meg. A vasut elonye ott nem csak az alacsonyabb energiafogyasztas, hanem a nagyobb elerheto sebesseg, ami foleg csomagszallitasnal es romlando aruknal lenyeges es arversenyben kepes legyozni a kozepes tavolsagu legiszallitast.
  • Agyturbinikusz #2
    Sajnos a vonat nem tud beállni a Tescóba, de lehet változna ez is ha a földalatti közlekedést fejlesztenek, kötöttpályás elgondolás menten.
    Tudom, nincs rá pénz vannak fontosabb dolgok, a Nepnek kenyér és cirkusz kell, de mar csak cirkuszra jut
  • Ender Wiggin #1
    Már az is meglepő, hogy a jelenlegi áruszállítást is a kamionok dominálják...