2030-ra minden tizedik teherautó autonóm lehet

Az átállás rendkívül hosszú időbe fog telni és nem is feltétlenül megy végbe minden területen.

Az Einride nevű svéd gyártó elektromos meghajtású autonóm tehergépkocsikat készít és az első járművei már fogalomba is álltak a helyi utakon. A vállalkozás az első finanszírozási körében 25 millió dollárt gyűjtött össze befektetőktől. Az összeg lehetővé teszi számára, hogy javítson az alkalmazott szoftverén, fejlessze a szervezetét és a jelenleginél több partneri kapcsolatot alakítson ki a globális piaci szereplőkkel.

A társaságot Falck, Linnéa Kornehed és Filip Lilja alapították 2016-ban, s úttörőnek számít az autonóm elektromos szállítórendszerek területén. De ez csak egy a hasonló cégek közül: a Boston Consulting Group (BCG) legújabb tanulmánya szerint 2030-ra minden tizedik könnyű és minden ötödik nehéz tehergépkocsi fog önállóan közlekedni. Úgy vélik, az újonnan forgalomba helyezett könnyű tehergépkocsik 35, míg a nehéz teherautók 26 százalékának lesz alternatív meghajtása. A BCG az autonóm közlekedés tekintetében a legnagyobb potenciált a hosszú utak és a lezárt területeken, például kikötőkön belüli útvonalak esetében prognosztizálta.


Az autonóm vezetés ugyanúgy kihívás elé állítja a teher-, mint a személyautó-gyártókat, eppen ezért az ilyen járművek elterjedése időbe telik majd. Gyorsíthatják viszont a trendet a kamionbérlő szolgáltatások. Az ágazat ezeknek köszönhetően jelenleg 910 millió eurót keres, 2030-ra ez az összeg meghaladhatja a 9 milliárd eurót. Ilyen tehergépkocsi-bérlő platformot kínál a Traton, a Daimler (Van2Share), a Renault és az Ikea, a Bosch és a Toom, valamint a Foton és a G7 (Superfleet). Hosszú távon a teherautó-gyártók szállítmányozási szolgáltatókká alakulhatnak át és ezáltal függetleníthetik magukat az értékesítési számoktól.

Norbert Dressler, a Roland Berger szakértője márciusban szintén azt nyilatkozta, hogy 2025-re, de legkésőbb 2030-ra terjedhetnek el az autonóm tehergépkocsik. Az intelligens logisztika és az önállóan közlekedő teherszállító járművek együtt komoly költségmegtakarítást érhetnek el. Az automatizált szállítókonvojokkal például kilométerenként akár 40 százalékkal is csökkenthetők a kiadások.

Az Einride befektetői között van az EQT Ventures, az Ericsson Ventures, a Norrsken Foundation, a Plum Alley Investments, a Plug and Play Ventures és a NordicNinja VC, amely többek között olyan cégeket képviselt, mint a Panasonic, a Honda, az Omron és a Japan Bank for International Cooperation (JBIC). Robert Falck, az Einride vezetője és társalapítója elmondta, hogy a befektetők támogatása és tapasztalata segíteni fog nekik abban, hogy új értékesítési mérföldköveket és technológiai áttöréseket érjenek el, ezáltal hatékonyabbá, biztonságosabbá és fenntarthatóbbá tehetik majd a közúti árufuvarozást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #78
    "Ugyanezt terjeszd ki az országra is, és akkor rájössz, hogy normálisan kiépített vidéki infrastruktúra mellett szükségtelen a lakosságnak akárhova is költöznie, mert a főváros nem lesz kiemelt pont semmilyen szempontból."
    A cégek és a munkahelyek a lényeg. Ugyan a jó infrastruktúra (pl autópálya) fejleszti a hajlandóságot a cégeknek a vidékre településre, de azért rizikó amit kevesebben vállalnak be.
    Nem tudom elítélni őket, pláne ha szakképzett munkaerőre van szükségük. Ha csak segédmunkás, az még ok vidék esetén is.


    "Ha valamit fel kell építeni, az Budapesten úgy néz ki, hogy csak a terület kisajátítás milliárdokba kerül, ha tíz méter átlóg a szomszédos önkormányzat területére már keresztbe fekszenek"
    Ja. Sőt pl én ezért mondtam mindenhol, hogy a kormányzati negyedet az M5 melletti pusztába kellene felhúzni.
    Autópálya van, egy vasút/HÉV vonalat oda, és fillérekért óriási beruházást lehet megvalósítani.
    Amúgy is, van az a vicc :
    - hogy is írják USA fővárosát?
    - New Jork vagy New York ?
    - Egyik se, mert Washington. (azaz nem a legnagyobb város a főváros)


    "Ugyanez kis településen többnyire úgy néz ki (főleg a Tiszántúlon), hogy a teljes képviselő testület felsorakozik körbenyalni a beruházós vezetőit, és mindent megtesznek, nehogy valami probléma legyen."
    Azért, mert ott annyira nincs semmi sem. Hogy egy gyár egy kisváros életét jelenti.


    "Ha én alakítanám ki a cégek adózását, akkor bizonyos észszerűségi korlátok figyelembe vételével, a legkisebb településeken üzemelő cégek fizetnék a legkevesebb adót."
    Ebben akár van is ráció, mondjuk régiónként. Annyira, hogy van is ilyesmi.

    "Ezen felül a helyi önkormányzatok az adóbevétel egy részét megkapnák a munkások után, méghozzá az az önkormányzat, ahol a munkások laknak amit kötelezően beruházásra kellene fordítaniuk."
    Az iparűzési adót ugyebár az önkorik kapják. És amúgy adó ... az adó fogalma szerint SEMMIT se kell érte cserébe adni, és arra költik amire csak akarják.


    @kvp:
    "Valoszinubb, hogy a gyerekszamot az elerheto eletszinvonal es a kozosseg befolyasolja."
    Szerintem inkább az oktatás. Ma arra nevelik a lányokat, hogy gimi + fősuli/egyetem + karrier és utána gyerek.
    Mit is jelent ez számokban?

    A kisebbségi vagy vidéki szakmunkás leány :
    - 14-22 évesen szüli elsőt, majd 2-3 évente egyet.

    A "tanult" magyar leány:
    - 18 évesen érettségizik
    - 23 évesen végez a 4-5 év egyetem/fősulival
    - 28 évesen van 3-5 év munka a háta mögött amikor már bele mer kezdeni a családalapításba (addig tilos)
    - 33 évesen ha karriert is épített
    Namármost, átlag 18-22 évesen a legtermékenyebb egy nő.
    Utána ez folyamatosan csökken.
    28 évesen már sokan küszködnek a baba projectel (nőgyógyászati problémák, a sok stressztől pajzsmirigy, IR, PCOS).
    33 évesen pedig már szenvednek.

    Az IVF klinikák full 100+%-on vannak terhelve ma ez miatt.
    Utoljára szerkesztette: mrzed001, 2019.11.03. 14:38:53
  • defiant9 #77
    "Egy példát tudtál"
    Te is, az ókori Rómát. Amely esetében már az is kérdéses hogy honnan ismered az élveszülések hiteles számát. Tehát honnan?
    A másik érvelési hibád az volt hogy behoztad az születésszabályozást. Ez ugyanis irreleváns az eredeti állításod/következtetésed kapcsán ahol a zsúfoltságra(ebből fakadó meghülyülésre) vezetted vissza a népességfogyást. Születésszabályozásra lehetőség van kistelepüléses és nagyvárosban is, Magyarországon és más fejlett és sok fejlődő országokban is. De persze tudok más példát is: New Delphi zsúfolt, van abortusz, mégis magasabb az 1000 főre jutó élve-születések száma. Állításod nem megalapozott, a zsúfoltság nem okoz meghülyülést, és ez nem okozza a születésszám csökkenését. Ebben alapvetően más faktorok játszanak közre, amiből egyet én ki is emeltem.
    Ismét csak felsültél a tévképzeteddel, a tények engem igazolnak.
  • ostoros #76
    Mexikóváros, mi? Balfék. Egy példát tudtál, akkor már mindenhol máshol úgy működnek a dolgok, ahogy TE hiszed.

    A valóságról a te helyedben kussolnék.
  • defiant9 #75
    "A fejlődő országokban nincsen születésszabályozás"
    Téves, Mexikóvárosban is van óvszer és tabletta is.

    "Az abortusz is tiltott ezekben az országokban."
    Téves. Mexikóvárosban is van abortusz.

    "Mellesleg csak egy gondolat számodra:"
    Azon gondolkodj el hogy megint tényszerűen cáfolható valótlanságokat találsz ki csak hogy igazolni próbáld a tévképzeted. Tehát, elismered hogy tévedtél vagy makacsul ragaszkodsz a tévképzetedhez?
  • ostoros #74
    A fejlődő országokban nincsen születésszabályozás. Az abortusz is tiltott ezekben az országokban. Ráadásul a statisztikákat torzítja a nigériai modell, vagyis ott is a nagyvárosokba áramlanak az emberek.

    Mellesleg csak egy gondolat számodra:
    "Aki soha nem kételkedik önmagában, az nem jut ki a zsákutcákból."
  • defiant9 #73
    "ha semmiképpen nem szeretnél unokákat, akkor Budapestet neked találták ki..."
    A népességfogyás országos jelenség, az ostobaság hogy ennek a zsúfoltsághoz lenne köze, a fejlődő országok még inább zsúfolt nagyvárosaiban is jóval magasabb a születés-szám(többszörös) mint az magyar vidéken(bárhol). Ami relevánsabb ebben az hogy a budapesti nők életútjában hangsúlyosabb a tanulás(felsőfokú)+karrierív(ez a cégek összetételéből is következik), több az olyan magasabb kvalifikáltságú munkakör ahonnan a kiesés egyben törés is, és ez negatívan hat a gyermekvállalási hajlandóságra. Én ezért nem ítélek el senkit, mindenki szuverén döntése a saját élete.
  • ostoros #72

    "A tulzsufoltsag mar a majmokra is hasonlo hatassal van, szoval ez nem degeneraltsag,"

    Jó, akkor pongyolán fogalmaztam. Nem degeneráltság, hanem az életképtelenség és devianciák legkülönfélébb formái, ami a szaporodást megakadályozzák, most már jó?

    " Gyakorlatilag a legszegenyebbek es a leggazdagabbak szaporodnak."

    Alapvetően az élősködők szaporodnak gazdag oldalon, szegény oldalon meg a segélyesek, illetve a szegények között még van egy szűk réteg, aki nem segélyes, de mondhatni mai szemmel egyszerűen él, mert arra megy el erőforrása, hogy ne haljon éhen.

    "Ez egy kozossegi hatas ami felul tudja irni a genetikai szabalyzo mechanizmusokat. "

    Mondjuk inkább úgy, hogy pont fordítva, a normális viselkedés a szaporodás, és ezt írta fölül mesterségesen az európai kultúra elfajulása propagandával és szociális nyomással megspékelve (nem mintha kizárólag európai jelenség lenne).
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.29. 15:18:58
  • kvp #71
    "Elsőnek tehát ezeket fogja bekebelezni, mint új kerületek."

    Igaz, ugy kellett volna fogalmaznom, hogy odaig es a koztuk levo osszes kisebb telepules. Ami kozelebb van, azt hamarabb. A keleti oldalt nem en hagytam ki, hanem a fejlesztesi penzek nagyresze, de teljesen pontos az agglomeracios leirasod.

    "Szóval összegezve: ha azt akarod, hogy a családod kihaljon egy-két esetleg szerencsésebb esetben két- három generáción belül, ha semmiképpen nem szeretnél unokákat, akkor Budapestet neked találták ki..."

    A tulzsufoltsag mar a majmokra is hasonlo hatassal van, szoval ez nem degeneraltsag, hanem valoszinuleg genetikaialag meglevo onszabalyzo tenyezo. A genetika arra jatszik, hogy elobb-utobb beall egy egyensuly. Persze nem szamol a lakossag vandorlasaval.

    Megfelelo lakasviszonyok, megfelelo meretu eletter eseten a lakossag fogyasa is megallithato. A gazdagabb varosiak mar sokadik generacioja el Budapesten. Valoszinubb, hogy a gyerekszamot az elerheto eletszinvonal es a kozosseg befolyasolja. Gyakorlatilag a legszegenyebbek es a leggazdagabbak szaporodnak. Szegenybol persze tobb van varosban es videken is, mint gazdagbol. Fontos meg a kulturalis kozeg, ahol a kozosseg a csaladot varja el, ott gyakoribb (videki magyarok, varosi tradicionalis zsido kozossegek, roma vagy afrikai, arab csaladok barhol). Ez ugylatszik a varosi-nem varosi lettol fuggetlen, kozossegi jelenseg. Azert tunik nallunk varosi jelensegnek, mert a tradicionalis kozossegek felbomlasa a varosba koltozeskor tortenik. Libanon agyonzsufolt varosi nyomornegyedeiben vagy Parizs lerobbant kulvarosaiban meg no a lakossag uj odakoltozok nelkul is. Ez egy kozossegi hatas ami felul tudja irni a genetikai szabalyzo mechanizmusokat.
  • ostoros #70
    És még valami. Sehol nincs akkora az egy főre eső degeneráltak száma olyan magas az országban, mint Budapesten. Mint ahogy az összezárt állatok is furcsa, nem normális szokásokat vesznek fel, az emberek is meghülyülnek az összezsúfoltságtól.
    A japánok, akiket kvp felhozott, nagyon jó példa...

    Szóval összegezve: ha azt akarod, hogy a családod kihaljon egy-két esetleg szerencsésebb esetben két- három generáción belül, ha semmiképpen nem szeretnél unokákat, akkor Budapestet neked találták ki...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.28. 21:47:40
  • ostoros #69
    Ja, azt nem is mondtam, hogy mi a legnagyobb probléma a városiasodás ezen formájával. A városi ember nem szaporodik. Már az ókori Róma sem volt képes megtermelni saját lakosságát, folyamatosan a beköltöző emberek tartották fenn a létszámot. A középkori városok ugyanígy működtek.
    A város méretével növekszik a probléma. Budapest már a harmincas években negatív szaporulattal bírt. Ha mindenkit beterelünk Pest megyébe, és létrehozunk egy ilyen jó kis gigapoliszt, azzal gyakorlatilag le is húztuk a magyar nemzetet a vécén. Mindeközben a falvakban szaporodik a kisebbség, és 100 év múlva létrehozzák a saját országukat, a miénk romjain.

    A biztonsági problémákról már ne is beszéljünk, egy erős földrengés ha rossz helyen üt be, percek alatt van pár százezer halottunk...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.10.28. 21:34:27