Berta Sándor

2025-re terjedhetnek el az autonóm teherautók

Az intelligens logisztika és az önállóan közlekedő tehergépkocsik együtt komoly költségmegtakarítást érhetnek el.

A kínai áruforgalom háromnegyedét kamionokkal bonyolítják, míg Európában és az Amerikai Egyesült Államokban ez az arány 70 százalék. A tendencia alapján a szállított mennyiségek a közeljövőben tovább nőnek majd, eközben viszont hiány van sofőrökből, egyre szigorodnak a környezetvédelmi szabályozások és a forgalom is növekszik. Ebben a helyzetben segíthet az innovatív technika. Norbert Dressler, a Roland Berger szakértője szerint annak ellenére, hogy a teherautók számítanak az áruszállításban meghatározónak, a legtöbb vállalat még mindig nagyon nem hatékony folyamatokat alkalmaz, valamint magasak a járműflottákhoz kapcsolódó költségek és ezért nem aknázhatók ki az azokban rejlő lehetőségek.


A szakember úgy véli, hogy a megoldást az autonóm teherautók és a digitalizálás jelentheti, így lehet elkerülni a felesleges utakat. Az okostechnológiák használatával az üzemi költségek 25-40 százalékkal is mérsékelhetők. Az automatizált szállítókonvojokkal kilométerenként akár 40 százalékkal is csökkenthetők a kiadások. Dressler optimista, közölte, hogy a teljesen önállóan közlekedő tehergépkocsik 2025-re, de legkésőbb 2030-ra jelenhetnek meg az utakon. A teherautó-gyártóknak ahhoz, hogy a jövőben is versenyképesek legyenek, mobilitás-szolgáltatókká kell válniuk.

A minden szintre kiterjedő digitalizálásnak köszönhetően 2030-ig akár 50 százalékra is mérsékelhetők a költségek. Ehhez azonban szükség van racionalizálásokra, például robotokkal megvalósított teljesen automatikus készletgazdálkodásra. A legnagyobb kiadást a kabinok elhagyásával lehetne megtakarítani, hiszen egy vezetőfülke a legdrágább komponens, akár 30 000 euróba is kerülhet. A felszabaduló helyet pedig további árucikkek szállítására lehetne használni. A kilométerenkénti költségarány lesz a fontos.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #5
    Nyilvan vannak meg problemak, de ember nelkul ennyival olcsobb hatekonyabb lesz, hogy biztosan megoldjak. Kapasbol mehet 24 oraban, tehat hamarabb megerkezik, vagy ugyan annyi ido alatt kisebb sebeseggel alacsonyabb fogyasztasa lesz.
  • Cat #4
    A tengeri szállításban használt konténerek szabvány méretűek, ahhoz kell igazodni.
  • dyra #3
    A legtöbb helyen még mindig "kézzel" szervezik le a fuvarokat. Elsőnek talán oda kéne valami átfogó rendszert kitalálni mert nem a sofőrök meg a kamionok miatt hatékonytalanan az áruszállítás.
  • kvp #2
    Jo a formaterv, de ha rajonnek, hogy ha elorebb hozzak a vontatonyerget, a motoros egyseget betolva a vontatmany ala, akkor par meterrel hosszabb es ezaltal nagyobb hasznos terfogatu kamionokat tudnak epiteni. Egyebkent ez a hossz limit volt az amiert Europaban a lapos eleju, kisfulkes jarmuvek terjedtek el, mig mashol meg mindig divat a csoros nagy orru kamion, jo nagy kabinnal.

    Az automata vezerles miatt raadasul a kamionok szorosan beallhatnak egymas moge az autopalyan nagyobb sebessegeknel is, ami eleg jelentos uzemanyagmegtakaritast jelentene.
    Utoljára szerkesztette: kvp, 2019.03.21. 12:56:43
  • Ender Wiggin #1
    A forgalomtól elzárt reptereken nagyon szuperül megy a Volvo önvezető...