Berta Sándor

Autonóm teherautót tesztel az IKEA

A társaság egy amerikai vállalattal működik együtt. Némileg ironikus lesz a helyzet, mert vezető nélküli járművek fognak olyan bútorokat szállítani, amiket utána maguknak a vásárlóknak kell összerakniuk.

Az IKEA azt szeretné, ha a jövőben a megrendeléseit önállóan közlekedő kamionok szállítanák a vásárlókhoz. A társaság számára a járművet az amerikai Kodiak Robotics biztosítja. A két cég augusztus óta teszteli a vezető nélküli termékkiszállítást az Amerikai Egyesült Államokban. A kísérlet keretében egy tehergépkocsi naponta szállít bútorokat az IKEA Houston melletti elosztóközpontjából egy Dallas melletti kiskereskedelmi üzletbe. Bár biztonsági okokból van sofőr a volán mögött, aki felveszi a megrendelt árucikkeket és a pótkocsit, majd felügyeli a szállítást, a jármű a hosszú, közel 500 kilométeres út során önállóan halad.

A két vállalat 3 hónapos kísérleti programban állapodott meg, amely, ha sikeresnek bizonyul, akkor akár több esztendőre szóló szerződést kötnek, amelynek keretében az IKEA több számos áruházát és raktárát látnák el termékekkel ilyen módon. A svéd bútoráruház a partnerségtől azt reméli, hogy jobban megérti, hogyan teheti az autonóm áruszállítás általánosságban biztonságosabbá a hosszú távú utakat és miként javíthatja a teherautó-vezetők munkakörülményeit. Érdekesség, hogy a Kaliforniai Egyetem egy korábbi tanulmánya alapján az autonóm tehergépkocsik mintegy 10 százalékkal hatékonyabbak a hagyományos társaiknál. A Kodiak Robotics kamionjai egyébként nem elektromosak.

A gyorsan növekvő vállalat számára az IKEA-val kötött megállapodás nem csak egy nagy eredmény, hanem működésének új szakaszába lépést is jelent. "Eddig elsősorban más logisztikai cégekkel dolgoztunk együtt, ez az első alkalom, hogy közvetlenül egy szállítóval szerződünk” – mondta Burnette. A 2018-ban alapított Kodiak folyamatosan bővíti lefedettségi területét az Egyesült Államok délkeleti részén. 2019 közepe óta szállítanak árut Dallas, Texas és Houston, valamint 2021 óta Dallas és San Antonio között. A vállalat flottája 26 teherautóból áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!