Berta Sándor

Külön cégbe szervezte ki robotjármű-fejlesztéseit a Google

Bár az önállóan közlekedő gépkocsik fejlesztését leállította, de a területet tovább kutatná a Google anyavállalata.

Az Alphabet a jövőben az eddiginél erősebben akar együttműködni a hagyományos járműveket készítő autógyártókkal. Mindez azt eredményezheti, hogy már a jövő év végére kialakulhat egy robotgépkocsikra épülő szolgáltatás. Az ütemterv attól függ, hogy a Fiat Chrysler szakembereivel közösen sikerül-e megalkotni a tervezett prototípust. A projekt keretében 100 Chrysler Pacifica nevű modellt építenek át és mindegyiket ellátják a Google technikájával.

John Krafcik bejelentette, hogy egy önálló vállalatba szervezték ki a munkát. A társaság neve Waymo és továbbra is elsősorban az önállóan közlekedő járművek megalkotására akar összpontosítani. A munkából magánszemélyek, logisztikai cégek és a tömegközlekedési társaságok profitálhatnak.


Az elmúlt években a program része volt a Google X kutatólaboratórium munkájának. A prototípusok 2009 óta 300 évnyi vezetési tapasztalatot gyűjtöttek össze. Krafcik kiemelte, hogy hisznek abban, hogy ezek a technológiák megváltoztathatják a közlekedést. A Waymo olyan teljesen önállóan közlekedő autókat akar megalkotni, amelyek a vezető összes feladatát képesek átvenni. A gépkocsikat kifejezetten úgy alakítják ki, hogy a bennük helyet foglaló személyeknek soha ne kelljen átvenniük az irányítást. A Google az első robotjárművének prototípusát 2014 májusában mutatta be és komoly feltűnést keltett, mert sem kormány, sem pedig pedálok nem voltak benne. A Mountain View és Austin városában jelenleg közlekedő prototípusokban viszont már kormány és pedálok is vannak, de csak azért, mert a közúti közlekedési szabályok ezt előírják.

A fejlesztésekben az első fontos mérföldkő tavaly októberben volt, amikor az egyik jármű teljesen önállóan tett meg egy utat. Az autóban helyet foglalt a vak Steve Mahan is, aki 12 év után először közlekedett önállóan egy gépkocsival. A Waymo jelenleg a texasi Austin, a kaliforniai Mountain View, az arizonai Phoenix és a Washington állambeli Kirkland városában teszteli a saját fejlesztésű járműveit.

Tavaly szeptemberben Philipp Justus, a Google Németországért, Svájcért, Ausztriáért és Kelet-Európáért felelős vezetője a Frankfurt am Mainban megrendezett Nemzetközi Automobil Kiállításon azt hangsúlyozta, hogy a saját fejlesztésű önállóan közlekedő gépkocsijakkal nem akarnak a gyártók vetélytársává válni, ehelyett inkább arra törekednek, hogy ezekkel a társaságokkal együttműködjenek és partneri kapcsolatokat alakítsanak ki. A Google nem autógyártó és a jövőben sem akar az lenni, sokkal inkább e vállalatok beszállítóivá válna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sxy #9
    Nem vagyok biztos, hogy ez a car sharing szerű modell, amit az önvezető autókkal sűrün emlegetnek együtt, működni fog. A kocsikat takaritani kell, szervizbe vinni és az emberek nehezen viselik, hogy ha el kell ugrani atecsóba, akkor várni kell 20 percet, mert Karácsonyi örület van és épp nincs szabad kocsi. A tömegközlekedést és a taxit néha drágáljuk, de ez sem lesz olcsóbb, hiszen egy kocsikban 1-4 ember fog ülni, szemben egy BKV villamos 50-10 emberével.
  • nkmedve #8
    "A robotautó elterjedésével együtt radikálisan csökkenne a forgalom is, egyrészt azért, mert a ma parkolásra használt eszméletlen mennyiségű hely felszabadul"

    Szerintem túl korai még arról álmodozni, hogy mindenki robot-taxikkal fog járkálni és senkinek nem kell már saját autó. Először az kell, hogy a robotautók használható szintre fejlődjenek, és elterjedjenek (ami még évtizedek kérdése).
    Amúgy meg ha csak annyi a cél, hogy ne legyen nagy forgalom a városban és parkoló autók, akkor a tömegközlekedést is lehet fejleszteni és az autókat kitiltani a belvárosból, ami már most is megoldható lenne (persze ez horribilis befektetést igényelne, de talán nem akkorát mint a robotautók elterjesztése).
  • Kara kán #7
    Igen, ez lenne az elmélet, aztán, hogy a valós élet mit fog produkálni, az egy másik történet.
  • fonak #6
    Az elterjedéshez először az kell, hogy az első néhány jármű gond nélkül elboldoguljon a forgalomban.
    Egyébként nem mindenki más időben teszi, épp ez a reggeli és délutáni dugók oka...
  • Cat #5
    A robotautó elterjedésével együtt radikálisan csökkenne a forgalom is, egyrészt azért, mert a ma parkolásra használt eszméletlen mennyiségű hely felszabadul, másrészt mert a rendszer megosztásos rendszerben a leghatékonyabb. Azaz egy mai egysávos utca kapásból háromsávos lesz (eltűnnek a két oldalon parkoló járművek), másrészt akkor használod a járművet, amikor szükséged van rá: bemész a munkába, a végén pedig hazajössz. És mivel mindenki más időben teszi mindezt, legalább harmad, vagy még kevesebb autóval végrehajtható mindez, mint ma, ráadásul a kisebb forgalom (és az útvonaloptimalizálás) miatt sokkal gyorsabban.
  • fonak #4
    Megnéznék egy robotautót mondjuk a pekingi vagy az új-delhi csúcsforgalomban.
  • sárkánylovag #3
    Ha befuccsol arra tökéletes hogy gyorsan leválasszák a cégről.
    Mondjuk ha egy tömegbalesetben csoportosan beperelnék a céget...
  • kingArthur #2
    Csak tapasztalatot gyűjtenek vele. Ott van a cikkben, hogy a google nem akar autógyártóvá válni...
  • Ender Wiggin #1
    Nem értem a google mit akar ezekkel a szarokkal. Két ember fér beléjük, aztán annyi. Gyerek, csomagok? Vagy csak a szingli vakokra gondolnak? Ez mondjuk az esztétika hiányát megmagyarázná.
    Utoljára szerkesztette: Ender Wiggin, 2016.12.17. 18:04:26