Berta Sándor

Eltűnhet a tőzsdéről a Dell

Az amerikai óriáscég egykor a világ legnagyobb PC-gyártója volt, azonban mindez már a múlt. A cég nem csak a piacvezető pozícióját veszítette el, hanem teljesen kihúzták lábuk alól a talajt.

A Dell vezetői döntő lépésre készülnek: lehetséges, hogy kivonulnak a tőzsdéről hogy újra felépítsék a társaságot. A Bloomberg és a The Wall Street Journal tudósítása szerint a vállalat eladása is szóba került, a lehetséges felvásárlók között két befektetési vállalkozás van, a TPG Capital és a Silver Lake. Az üzletben több bank is részt vehet. A tárgyalások tényét Michael Dell alapító-vezérigazgató számos elemzőnek megerősítette, az ő tulajdonában van a részvények körülbelül 15,7 százaléka.

Bár a cég PC-piaci részesedése a Gartner adatai alapján a korábbi 12,2 százalékról 10,2 százalékra csökkent, még mindig vonzó célpont lehet a befektetők számára. Ezt elősegítheti az is, hogy több mint ötmilliárd dolláros készpénz-tartalékkal rendelkezik. Még az sem ronthatja az összképet, hogy a bevétel és a nyereség is csökkent, az előbbi 13,7 milliárd, míg az utóbbi 475 millió dollárt tett ki az üzleti esztendő harmadik negyedévében. Egyedül a szerverpiacon sikerült a vártnál jobb eredményeket elérni.


A visszaeső hardvereladásokat a szolgáltatások bővítésével próbálják ellensúlyozni

Michael Dell 1984-ben alapította a társaságot, amelyet 1988-ban vezettek be a tőzsdére, de hogy milyen jövője van, az kérdéses. Kézenfekvőnek tűnik, hogy a PC-k és a szerverek helyett a mobil készülékeket hozzák előtérbe, illetve kapnak nagyobb szerepet, de ez a stratégia a múltban már kudarcot vallott, emiatt az is felmerülhet, hogy bizonyos, a PC-hardverekhez kapcsolódó részlegeket leválasztanak a vállalatról (ez történt a Hewlett-Packard esetében is). A lényeg azonban a részvényesek fogadtatása, amivel ha nincsenek a tőzsdén nem kell majd foglalkozni.

2011 szeptemberében még arról lehetett olvasni, hogy a Dell kitart a PC-üzletága mellett. Michael Dell tavaly januárban azt nyilatkozta, hogy bár a táblagépek piaca tagadhatatlanul növekszik, azonban középtávon nem lesz komoly befolyása a PC-piac történéseire. Úgy vélte, hasonló okokból a táblák mellett az okostelefonok sem veszélyeztetik a közeljövőben a PC-piacot. A lehetséges javaslatok között felmerültek a vállalati ügyfelekre való koncentrálás, a szoftverfejlesztés, továbbá a felhőszolgáltatások, a szerverszolgáltatások optimalizációja és az ezekhez kapcsolódó üzleti alkalmazások.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • matrix222 #9
    A PC piacon pedig az XPS a legmegfelelobb gep. Az Apple mellett az leg megbizhatobb Dell gepem.
  • Merces #8
    a hp a saját balfaszsága miatt megy tönkre.....mondjuk a dellt sajnálom, de hát mit csináljunk ha nem te mosod az emberek agyát akkor alkalmazkodni kell ...
  • pasi29uk #7
    Jó lenne egy direkt vállalti környezetbe fejlesztett tablet PC család optimalizált külső és belső felépítésre gondolok. Törhetetlen a raktárakba, sofőröknek por, vízálló a gyárterületre, kakaóbiztos az irodába, csilli-villi a managereknek. Mindegyiken szágulda a SAP System, meg monitoring rendszer vagy ami kell.
    Szerintem valami ilyesmivel megmenthetőek lennének.

  • asgh #6
    "Fel kell számolni és visszaadni a pénzt a részvényeseknek"
    Csak hogy klasszkust idézzek.
  • Vaszilij Artyom #5
    Nem az alma és nem is a samsung hibája az, hogy le vannak maradva a korral a gyártók.
  • Szefmester #4
    Melyik XPS? Van egy pár! ;) Naponta javítom őket. :) Pár Alienware gép jöhetne, de a többi jórészt értelmezhetetlen számomra. Sok RAM, erős proci de gyökér VGA...
  • coolbboy83 #3
    Sem a Samsung, sem az Apple nem tehet arrol hogy a Dell-nél alszanak!!
  • coolbboy83 #2
    Az üzletpolitika is baj.... Egyszerűen elsétálnak a táblák es telefonok mellett.... A venue nevezetű buflák telefon sem kellett senkinek - csináljanak jobb cuccokat, meg olyat ami kell. Az XPS nagyon jó noti, de újabban azok sem sikerülnek fényesen... Kellene az android tábla is talán...
  • Zoliz #1
    Kár érte. A Hewlett Packard a következő amit tönkretesz az Apple és a Samsung a beteges tábláikkal, bár a HP még profitálhat a nyomtató üzletágból..