Berta Sándor

Szoftverfejlesztésre vált a Dell

Az amerikai számítógép-gyártó a közeljövőben stratégiát vált és az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet a szoftverek fejlesztésére, illetve meg akar felelni a mobil készülékek tulajdonosainak is.

A társaság menedzsmentje elfogadta a Mobility Strategy nevű tervet, amelynek fő célkitűzése, hogy a klasszikus hardvercégből a következő évek alatt egy innovatív infrastruktúra-megoldásokat kínáló vállalat váljon. A hangsúly az OEM konfigurációkról a felhasználói szoftverek fejlesztésére helyeződne át. "Szeretnénk egy olyan szolgáltató lenni, ami szinte minden területen képviselteti magát és amelynek a termékkínálata A-től Z-ig terjed" - jelentette ki Daryl Coldwell, a Dell üzletfejlesztési menedzsere. Az üzletember hozzátette, hogy az erős konkurencia és a jelenlegi elszomorító üzleti eredmények miatt a nagyobb jövedelemtermelú képességű IT-megoldások felé fordultak.

Az egykor a világ legnagyobb PC-gyártójának számító társaság forgalma és nyeresége évek óta csökken, ezért kényszerült piaci stratégiája módosítására. Első lépésként a vezetők egymilliárd dollárt fordítottak adatközpontok építésére, ezekből ma már tíz létezik. Emellett a cég új kutatási-fejlesztési központokat hozott létre a Szilícium-völgyben és kisebb izraeli vállalkozásokat vásárolt fel. A menedzsment ezzel párhuzamosan új szoftvercsoportokat szervezett, amelyek önálló részlegekként működnek. A konszern évente átlagosan nyolc vállalatot vásárol fel, különösen olyanokat, amelyek a számítási felhő technológiával, az adattárolással és -biztosításssal foglalkoznak.

A gyártó filozófiája 24 éven át az volt, hogy a kínált termékeket közvetlenül ő terjessze, mindez azonban napjainkra megváltozott. Bár a társaság szembesült azzal, hogy a felhasználók az asztali számítógépek helyett inkább a táblagépeket részesítik előnyben, Michael Dell kijelentette, hogy kitartanak a PC-üzletáguk mellett. Ugyanakkor a cég próbál előre menekülni és új szolgáltatásokat kínálni az ügyfeleinek, többek között kiépítette szolgáltatási üzletágát, a jövőben pedig elsősorban a vállalati ügyfelekre koncentrálna. Ezzel a stratégiaváltással az IBM példáját követi, Mostanra egyértelművé vált, hogy a konfigurációk eladásánál jóval több hasznot hoz a szerverközpontok üzemeltetése vagy az IT-tanácsadás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoli007 #6
    Tudom, csak titkon remélem, hogy megtanulnak a notikhoz is normális SW-t írni, ha már egyszer most az lesz a prioritás.

    Ja, lehet, hogy te leszarod, de mikor valakinek business class notija van, azért elvárja, hogy a tárgyaláson ne üvöltsön a ventilátor, meg egyéb nyalánkságok.
  • Komolytalan #5
    Ugye nem gondolod komolyan, hogy a vinyó fel-le kapcsolgató, meg monitor sötétítő bisz-basz az akkora durranás, hogy erre stratégiai döntést kell hozni, meg felduzzasztani egy egész üzletágat? Itt tök másról van szó, gondolom valami felhős ökörségről.
    Amúgy nekem Inspironom van (céges, tökömtudja milyen i5-ös), 2 óráig az is megy aksiról, most hogy ezt fel lehetne tupírozni 2.5 órára azt pont lesz.rom, amikor már plázákban is van publikus konnektor a free wifi mellett. Nem mintha plázában használnám, csak rá akarok mutatni, hogy a szoftveres power management egyre kevésbé fontos, mert az emberek ráéreztek, hogy mobilitás ide vagy oda, a konnektor az jó dolog. Akinek meg sokáig tartó gép kell az úgyis ultrabookot vesz, minthogy fekete képernyő előtt vakoskodjon, azoknál meg a kis fogyasztás megy izomból.
  • Zoli007 #4
    Nem, hanem pl. a Thinkpad Power Manager-nek nincs párja a Dellnél. Hidd el, tudom miről beszélek, van egy T400-asom meg egy e6410-esem is.
  • hungi #3
    "Hát ideje, mert a notijaikhoz botrányos a SW, ha a Lenovohoz viszonyítom."
    A Windows 7-re, vagy azokra a driverekre gondolsz amiket nem ők gyártanak csak beleszerelték a gépekre? Esetleg az 1 hónapig működő vírusirtót, DVD-írót, hiányolod?
  • DjDano #2
    Azt azért remélem, hogy a verhetetlen ár/érték arányú LED IPS monitorok fejlesztését/gyártását nem hanyagolják el....
  • Zoli007 #1
    Hát ideje, mert a notijaikhoz botrányos a SW, ha a Lenovohoz viszonyítom.