Berta Sándor

A Cisco eladhatja a Linksyst

Úgy tűnik, hogy a konszern számára a cég megvásárlása rossz döntésnek bizonyult és 2003-ban jóval többet költött a megszerzésére, mint amennyiért most el tudja adni.

A Cisco fokozatosan kivonul a fogyasztói piacról és ennek egyik elem lehet az is, hogy megválik a közel egy évtizede felvásárolt Linksystől. A Bloomberg cikke szerint a társaság már meg is bízta a Barclays Plc. befektetési bankot azzal, hogy keressen lehetséges vevőket. Utóbbiak közé tartozhatnak például az okostévé-gyártók. A vállalat már tavaly óta azzal foglalkozik, hogy újra felépítse magát és átszervezések segítségével visszatérjen fő tevékenységéhez. 2003-ban azonban még pont az volt az elképzelés, hogy a társság minél több területen jelenjen meg. A Linksys routerek és más hálózati készülékek gyártására specializálta magát, most pedig áldozatul esik az átszervezéseknek és a stratégiaváltásnak.

A Linksys jövője az elmúlt években folyamatosan kérdéses volt és spekulációkat szült. Számos olyan hír jelent meg, hogy a Cisco lemond a márkáról és a különböző hálózati eszközöket a jövőben a saját neve alatt dobja piacra. Ugyan a Linksys by Cisco márkanévvel a vásárlók számára is egyértelművé tette, hogy a két cég összetartozik, azonban a Linksys márka végül nem tűnt el. Elemzők úgy vélik, hogy a lépéssel többet veszíthet, mint nyerhet a Cisco. Az ok egyszerű: az új vevő aligha fog annyi pénzt fizetni a Linksysért, mint amennyit a vállalat fizetett 2003-ban, vagyis 500 millió dollárt. A Bloomberg értesülését eddig sem a Cisco, sem a Barclays nem kommentálta, igaz, nem is cáfolta.

A Cisco az év elején vásárolta meg 5 milliárd dollárért az NDS Group Ltd.-t, amely a fizetős televízióadókhoz fejleszt szoftvereket. Ezeket a programokat használja többek között a Sky, a Canal Plus és a DirecTV.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cstommy #2
    Javítás: Linksys by Cisco
  • cstommy #1
    Pedig olyan aranyosan virít a routeren hogy Linksys bc Cisco :D