Berta Sándor

Leállította saját táblagép-megoldását a Cisco

Bár világszerte egyre több táblagépet adnak el, azonban bebizonyosodott, hogy közel sem teremhet minden gyártónak babér ezen a piacon, legyen bármennyire nagy és ismert is.

A Cisco kénytelen volt bejelenteni, hogy leállítja a korábban nagy reményekkel piacra dobott Cius nevű tábla PC-je gyártását. A konszern úgy döntött, hogy a továbbiakban nem a hardverekre, hanem a szoftverekre fog összpontosítani és olyan alkalmazásokat akar készíteni, amelyek okostelefonokon és táblagépeken futtathatók.

A hírt OJ Winge, a Cisco menedzsere jelentette be blogbejegyzésében. Az üzletember a Cius sikertelenségét elsősorban a BYOD (Bring your own device) kultúrára vezette vissza. Mindez azt jelenti, hogy a megvizsgált cégek 95 százalékában a munkatársak bevihették a saját készülékeiket a munkahelyükre és a társaságok 36 százaléka kifejezetten támogatja is ezt. A Cisco így nehezen rúghatott labdába a már bevált modellek mellett. Ezért inkább leállították a gyártást, s a Jabber, a WebEx és hasonló üzleti szoftverek fejlesztésére koncentrálnak. A cél az, hogy ezek a programok minden platformon zökkenőmentesen működjenek.


Céges táblagépnek tervezték, annak megfelelő biztonsági funkciókkal, de a fogyasztói szegmens népszerűbb modelljeivel került egy kategóriába

A New York Times azt hangsúlyozta, hogy ugyan a Cius technológiai szempontból nem volt rossz, viszont a felhasználóknál nem tudta háttérbe szorítani az iPad vagy az Androidos készülékeket. Ez pedig megpecsételte a termék sorsát, míg a Cisco gyakorlatilag abba a táborba került, mint a Research In Motion és a Hewlett-Packard.

2010 júliusában vált ismertté, hogy a Cisco saját tábla PC-n dolgozik, a gyártó azonban ezen a területen is a vállalati szférára koncentrált. A termék az Android operációs rendszer köré épült, ám emellett fontos, a vállalati szegmensben jelentős segítséget nyújtó saját alkalmazások is helyet kaptak az eszközön. Az elsődleges célja az volt, hogy elérhetővé tette a Cisco valamennyi csoportmunka és kommunikációs alkalmazását, beleértve a HD minőségű videózást. A Ciust tavaly októberben Magyarországon is bemutatták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #5
    Konkrétan nem tudom csak azt, hogy saját (Cisco által fejlesztett) programokból 4-5 féle is elérhető ipadra. Hogy pontosan melyik mit csinál azt nem tudom de egyértelműen beleesnek abba a kategóriába, hogy saját eszközeiket felügyelhetik, menedzselhetik. Még ha nem is teljes körűen. Szóval én csak arra válaszoltam, hogy van ilyen szoftverük, az már más kérdés, hogy ezek mennyire működnek jól.
  • lordsithlord #4
    Saját appjuk nincsen sajnos, ezt tapasztaltam. Egyéb appokkal el lehet bizonyos funkciókat érni, de még nem nagyon találtam egyetlen olyan appot, ami minden szükségeset tud.

    Androidra ha hálózat monitorozásról, kezelésről és esetleg grafikus megjelenítésről és logolásról beszélünk, nincs olyan program, mai mindezt egyben tudná. Ha mindegyik funkciót használni akarod, az legjobb esetben is 3 appot kíván (és akkor még az esetleges vezérlőprogikról nem is beszéltünk).
  • narumon #3
    Szerintem van rá. (De szerintem a többi tabletre is van)
  • lordsithlord #2
    A CISCO akkor arathatott volna ezzel hatalmasat, ha informatikusok számára készített volna olyan alkalmazásokat a gépre, amikkel a CISCO eszközöket felügyelhetik és kezelhetik. Pl. csináltak volna egy jó vezérlőprogit meg egy monitorozót, akkor a rendszergazdáknál nyert ügyük lett volna.
  • kakamatyi123 #1
    Egy kis adalek a temahoz:

    http://blog.tmcnet.com/blog/tom-keating/apple/why-the-cisco-cius-failed-why-microsoft-might-beat-the-mighty-ipad.asp