Berta Sándor

Apple - évi 280 millió dollárt is érhet a HTC-vel kötött egyezség

Ahogy azt sejteni lehetett, igazán komoly bevételekre tehet szert a kaliforniai társaság a tajvani gyártóval kötött megállapodásnak köszönhetően. Az összeg évente 180-280 millió dollár is lehet.

Mint ismeretes, a két fél néhány nappal ezelőtt egyezett meg és így végre pontot tettek a több éve tartó pereskedések végére, így a HTC mégsem vétkes az iPhone körüli szabadalmak eltulajdonításában. A megkötött licencszerződés tíz évre szól és ebben leszögezték: szabadon felhasználhatják a jelenleg birtokukban lévő és a jövőben megszerzendő technológiákat.

Steven Wu, a Sterne Agee elemzője a megállapodással kapcsolatban kifejtette: azzal számol, hogy az Apple minden egyes eladott Android-telefon után 6-8 dollárt fog kapni a HTC-től. Amennyiben éves szinten 30-35 millió értékesített HTC-mobillal számolunk, akkor ez évente 180-280 millió dolláros további bevételt jelent majd a cégnek. Wu a becslését a piac szereplőivel folytatott beszélgetésekre alapozta. "Úgy gondoljuk, hogy a 6-8 dollár egy ésszerű, viszonylag olcsó ár a HTC és mások számára, hiszen ezért cserébe egy korszerű, érintőképernyős okostelefont vásárolhatnak" - jelentette ki a szakember.

A tajvani gyártó telefononként 5 dollárt fizet a Microsoftnak is és ez azt jelenti, hogy gyakorlatilag minden eladott készülék után 11-13 dollárt utal át a közvetlen vetélytársainak. Ez az ára annak, hogy tíz évig nyugodtan fejleszthesse és árulhassa a termékeit. A módszer egyébként nem új, a Microsoft ugyanis hasonló megállapodást kötött több társasággal, ezek között volt az Onkyo, a General Dynamics, az Itronix, a Velocity Micro, Wistron, a HTC, az Acer, a ViewSonic és a Samsung is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #233
    Gondolom 3232-ig akart lenni, az kb. megfelel annak, amit a vehemenciád alapján tippelne az ember...
    Tuti volt, hogy akkora troll vagy, hogy a szépunokáid is azok lesznek.
  • M2 #232
    232-ig . :-)
  • levente68 #231
    Meddig vagy kifizetve előre?
  • M2 #230
    Most jönne az, hogy én állítottam valamit, te pedig bizonyítékokkal megcáfolod.

    Sajnos a tudásod kevés hozzá, de erről meg legkevésbé én tehetek... :-)
  • levente68 #229
    Ahham, értem és én vagyok az, aki a seggéből ránt elő adatokat, ti meg a korrektek.

    Meddig vagy kifizetve előre?
  • M2 #228
    "Na, lehet linket rakni, nem pedig linkelni..."

    Sajnos ezt a listát csak valóban hozzáértők láthatják, de segítek neked: üres. :-)
  • M2 #227
    "Ahham, értem, kis trollok, továbbra sem ott és nekik ugatjátok meg a tutit, hanem nekem."

    Talán ők linkelték be egy vitába, mint érv a Google óriási buglistája ellen, te nagyonegyszerű?


    "Addig abban maradunk, hogy NAPI 50.000 vs. 29.000 2008 januárja óta."

    Megint a szokásos korrektséged. Szerinted minden Android vásárló csak és kizárólag a Google buglistába posztol? Hány millió boltba mehetnek vissza Androidos telefont vásárlók a problémáikkal? Akkor a te primitív és idióta szinteden továbbszámolva:
    NAPI 50 000 vs napi 300 000
  • levente68 #226
    Ja és érdemes beleolvasni a linkelt anyagba, hogy ne az legyen megint, hogy beégsz, mert szerinted hibajegyzék, de közben minden szaros ostoba panasz is benne van, ami kurvára nem hiba, csa a júzer sügérsége. Mert természetesen Android-os is lehet sügér, sőt, igen, kb. ugyanolyan arányban azok. Az Isten adta nép egyszerű gyermekei...

    Van nagyképű buta Android-os haverom is, mondjuk annyiban különbözik tőletek, hogy csak ritkán kezdi hinni magáról, hogy ért hozzá, aztán beég, ellentétben veletek, akik most nagyon bebizonyítottátok, hogy semmit nem tudtok az Android-ról, csak a hibákra guglizás megy...

    Persze, trolltól mit várjunk?
  • levente68 #225
    Ahham, értem, kis trollok, továbbra sem ott és nekik ugatjátok meg a tutit, hanem nekem.

    Nem érzitek szánalmasnak magatokat?

    Még egyszer elmondom, én semmit nem állítottam, onnan idéztem. Semmit bizonyítanom nem kell, ha nem értesz egyet, akkor nem velem nem értesz egyet, hanem az ott közöltekkel.

    De mindenképp itt trollkodtok valamiért és nem ott. Valószínűleg azért, mert kurvára tudjátok, hogy igazuk van...


    De én megteszem, hogy a kedvetekért beírom ott, hogy ti ezekre bizonyítékot kértek, csak nem meritek ti magatok megkérdezni...

    ""a tanácsra szoruló vásárlók"
    Te analfabéta, még a tanács szó jelentését sem bírod megérteni? Általános iskolán hogy nyomtak át téged?"

    Vagy téged, aki ennyire értetlen zombi, aki direkt nem hajlandó semmi olyat beismerni, ami a djágaszág ellen szól?

    Érdekes amúgy, hogy van ez, az én linkem a szánalmas, a tiétek soha?

    Hoztok egy PUBLIKUS Google 'hibajegyzéket', ahol amúgy pontosan ugyanaz folyik - nevetséges és oda nem illő kérdésekkel - , mint a Genius Bar-ban, hogy értsd végre, azok is tanácsra szoruló vásárlók, pontosan ugyanúgy, de nem hoztok hasonló adatot Apple-től, erre én hozok, de az szar.

    Hát, maxitrollok vagytok, ez persze nem újdonság.

    Mutassátok meg akkor, javítsatok ki egy linkkel, ami mutatja az Apple 'hibajegyzéket'!

    Addig abban maradunk, hogy NAPI 50.000 vs. 29.000 2008 januárja óta.

    Na, lehet linket rakni, nem pedig linkelni...
  • M2 #224
    "a tanácsra szoruló vásárlók"

    Te analfabéta, még a tanács szó jelentését sem bírod megérteni? Általános iskolán hogy nyomtak át téged?