Gyurkity Péter

Készül a Microsoft okostelefonja

Ismét felbukkant a pletyka, miszerint a Microsoft saját megoldással készül az okostelefonok szegmensében, miközben Európában a szoftvercég platformja megszerezheti a harmadik helyet.

Szeptember elején több forrás is beszámolt arról, hogy egy Windows Phone benchmark alkalmazáson belül megjelent a Microsoft Surface Phone szóösszetétel, amiből néhányan rögtön arra következtettek, hogy Redmond saját okostelefon piacra dobására készül. Az év közepén szintén hallhattunk hasonló pletykákat, akkor azonban a cég részéről cáfolták, hogy ilyen irányú terveik lennének.

Ezúttal egy kínai lap írt arról, hogy a Microsoft több ottani céggel összefogva dolgozik a megoldáson, ez a munka pedig már legalább négy hónapja zajlik. Szerintük a szoftvercég nem kívánja másokra bízni a tervezést és a hardver kialakítását, ezért döntöttek egy saját változat mellett, ennek eredményeként pedig házon belül bonyolíthatnák le a szükséges anyagok és komponensek kiválasztását, a kapcsolódó szolgáltatások listájának összeállítását, valamint a szoftver és a hardver szoros integrációját. A cég szóvivője most ismét megszólalt, ám mindössze annyit árult el, hogy továbbra is bíznak partnereikben, velük közösen dolgozzák ki a WP8-hoz kapcsolódó megoldásokat - 2013 első felére kiderül, hogy nem volt-e valami más is a háttérben.


A Kantar Worldpanel ComTech anyagában eközben arról olvashatunk, hogy a piaci trendek alapján a Windows Phone Európában hamarosan megkaparinthatja a harmadik helyet, mivel itt a Blackberry gyors visszaesést mutat. Ez utóbbi platform részesedése az elmúlt év hasonló időszakához képest csaknem felére csökkent (12,2 helyett már csak 6,4 százalékot mondhat magáénak), miközben a Windows Phone harmadával tudta javítani saját korábbi pozícióját, így már a piac 5 százalékát birtokolja.

A Windows Phone 8, valamint az ehhez kapcsolódó új telefonok révén a fejlett európai piacokon újabb lökést kaphat a platform, ezáltal pedig 2013 elejére felzárkózhatnak az Android és az iOS mögé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CybeRick #12
    Érdekes, nekem egy szifonnal voltak hasonló tapasztalataim. Ne temessük a MS-ot, érhet még meglepetés. Ha MS önállóan akar mobilt gyártani, akkor megnehezíti a saját, és az oem gyártói helyzetét is. Legfőképp a Nokiának fájhat majd ez az akció.
  • fergusonpapa #11
    Volt nálam 1 hétig egy lumnia mobil, hasra nem estem tőle. ;)
  • Zombee #10
    Te mikor láttál utoljára használat közben olyan kékhalált, ami nem hardverhibából ered?
  • hurkaur #9
    "A mobilok, táblák terén meg egyedül ők voltak képesek valami újat alkotni ezekkel a "csempészekkel", de persze ez sem annyira egy olyan dolog, amitől hasra kéne esni, mert egy kisebb cégecske, vagy egy egyetemista 2 hónap alatt összedob egy GUI-t oszt osztogatja." +1.
  • N3XUS6 #8
    Hát ja. Nem védeni akarom az M$-t, de azért mára a Win elég jól kiforrta magát stabilitásban, meghajtók területén stb.

    És mellesleg már nem is ő az IT iparág vezető cége, a "Nagytesó".

    A mobilok, táblák terén meg egyedül ők voltak képesek valami újat alkotni ezekkel a "csempészekkel", de persze ez sem annyira egy olyan dolog, amitől hasra kéne esni, mert egy kisebb cégecske, vagy egy egyetemista 2 hónap alatt összedob egy GUI-t oszt osztogatja.
  • tomboy013 #7
    Látom volt már a kezedben Windows Phone Ekkora marhaságokat hogy kék halál meg újraindulás stb. ...
  • hurkaur #6
    Szerintem is okos dolog egy baki miatt temetni azt, ami meg kint sincs..
  • fergusonpapa #5
    Sajnos ez a realitás : http://www.youtube.com/watch?v=N1zxDa3t0fg
  • hurkaur #4
    Ez igy 2012-ben mar nem annyira vicces
  • fergusonpapa #3
    gyakori szóhasználat lesz a mobilokon :

    - kékhalál
    - jaj lefagyott
    - Újra indult
    - Nem ismeri fel a meghajtót

    stb.