Gyurkity Péter

Megöli a Nokiát a Microsoft-szövetség

Ezen a véleményen van a cég egyik egykori vezetője, aki szerint óriási hiba volt a Windows Phone alkalmazása, a platformnak ugyanis nincs jövője. A Blackberry ezalatt hazai pályán is háttérbe szorul.

Tomi Ahonen, aki még 2001-ben hagyta ott a finn gyártót, hogy létrehozza tanácsadói, konzultációs cégét, saját blogjában arról írt, hogy a Nokia számára a biztos halált jelenti a Microsofttal kötött szövetség, valamint a döntés melletti kiállás. Hiba volt átvenni, majd pedig előtérbe helyezni a szoftvercég saját mobil platformját, amely várhatóan nem tud majd megkapaszkodni a kiéleződő versenyben.

Ahonen a brit Kantar Worldpanel adataira támaszkodva jósolja a szomorú véget egykori cége számára, ezekből ugyanis jól kitűnik a visszaesés. 2010 szeptemberében a brit piacon még 23 százalékot birtokoltak a Nokia Symbian és Maemo telefonjai, ez egy évvel később alig 6,7 százalék volt, idén februárban pedig mindössze 4,6 százalékra volt elég a Symbian és a Windows Phone együttvéve. Jellemző, hogy még a nem különösebben erőltetett, a Meego szoftverre támaszkodó N9 forgalma is meghaladta az új Lumia család eredményét, ebből a készülékből ugyanis 1,5-2 millió példány kelt el világszerte a tavalyi év utolsó negyedében, míg a Lumia telefonok alig 600 ezer darabot tudtak felmutatni.

Még csak arról sem volt szó, hogy a Nokiának mindenképpen egy ilyen erős szövetségesre volt szüksége a túléléshez, a Microsoft pedig különösen rossz döntés volt, hiszen a Windows mobil változata nem sok eséllyel kecsegtetett a szegmensben. A régi Windows Mobile eltűnőben van, az új Windows Phone pedig nem tudott javítani a visszaesésen. Az előd 5 évvel ezelőtt még a globális piac 12 százalékát birtokolta, a Windows Phone debütálásakor 5 százalékot mértek, a tavalyi év végén pedig ez alig 1 százalék volt, és ebbe bár beleszámított a Lumia sorozat is. A Nokiának ezért el kell hagynia a platformot, amely soha nem lesz a harmadik választás a vásárlók számára, és el kell távolítaniuk Stephen Elop jelenlegi vezérigazgatót.

A kanadai Blackberry számára sem alakulnak túl jól a dolgok, a friss adatok szerint immár hazai pályán is kénytelenek voltak átadni az első helyet, hiszen tavaly 2,08 millió példányt szállítottak le, miközben az Apple 2,85 millió iPhone telefonnal tudta lefedni a kanadai piacot. A comScore februári adatai szerint az ország okostelefon-tulajdonosainak még 32,6 százaléka használja a RIM fejlesztéseit, 31,2 százalék az Apple aránya, a harmadik pedig a Samsung 11 százalékkal, ám a helycserére minden bizonnyal nem kell sokat várni - hacsak a RIM nem tud valami forradalmit felmutatni saját, szeptemberben esedékes rendezvényén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • asgh #121
    Egy piac csak addig telített, amíg az adott üzleti modell el nem éri a maximumát. Pl. iPhone előtt az okostelefon piac is telítettnek tűnt, mert csak az üzleti felhasználókat és a geekeket tekintették potenciális vásárlóknak. Ehhez kellett az apple féle hülyebiztos rendszer és a hype, ami kiszélesítette a piacot az otthoni felhasználók felé.
    Ugyanez volt anno a mobil előfizetés és a felöltőkártya váltáskor: a mobil addig az üzletemberek, meg a sokpénzes hülyegyerekek játékszere volt, majd hirtelen mindennapi tucattermék lett. (Nekem pl. - csóró egyetemistaként - eszembe sem jutott, hogy elkötelezzem magam havi soktízezer forint erejéig, hogy legyen mobilom. Amikor megvolt a lehetőség, hogy ha hónapokig nincs pénzem, akkor is legalább hívható leszek, már volt értelme mobilt venni.) Nos az előfizetéses rendszer mellé is akkor vezették be a feltöltőkártyásat, amikor az előfizetéses piac elérte a maximumát.
    Az okostelefonokkal is ez lesz: a mai csúcs készülékek szépen leszivárognak az alsó szegmensekbe. Persze mindig lesz aktuális highend, de a piac ki fog szélesedni és amíg ma kb. 60 és 120ezer forint körül lehet okostelefonhoz jutni, pár éven belül az átlag lekerül a 15-40ezres kategóriába és csak az újdonságok maradnak meg a mai árakon. Azaz a tavalyelőtti csúcskategórát nem kivonják a forgalomból, mint most (hogy mesterségesen magasan tartsák az árakat), hanem áttervezve eladják olcsóbban.
    Az a kérdés tehát, hogy a mobil oprendszerek melyik jövőbeli kategóriát célozzák meg. Jelenleg az látható, hogy az apple jól érzi magát a prémium kategóriában, a droid meg az alsó szegmensben (ami nem jelenti azt, hogy nincs csúcskategórás droid, csak számára a piac lefelé nyitottabb). A W7P többek között azért nem terjed rendesen, mert a csúcskategóriában az apple nyomja le, az alsó szegmensben meg a droid és jelenleg nem látszik az MS stratégiája, hogy hogyan akar ebből a helyzetből kitörni.
    Az ugyanis nem megy, hogy zárt rendszerben, magas licencdíjakkal, erős hardverkövetelmények mellett terjedjen a windows az alsó szegmensben, ugyanakkor a felső kategóriában olyan erős a verseny és az MS-nek olyan nagy a lemaradása, hogy kicsi az esély rá, hogy hosszabb távon meg tud maradni.
  • speed2006 #120
    Igen, az eladásoknál bele kell venni, hogy a piac már eléggé telítve van. Azért nem sokam váltanak minden új verzióra. Van egy SGT 10.1-esem, és nem valószínű hogy szarérthugyért eladom, csak hogy vegyek egy 2-est. És ez igaz lehet sok-sok embernél.
  • supi007 #119
    Gondolom azért azt ők is tudják, hogy akinek lehet telefonja ezen a golyóbison, annak is már minimum két telefonja van. Én azzal magyarázom a gyenge eladást, hogy mindenkinek van akinek lehet és továbbá recesszió van. Konkrétan lumiát már láttam használtam. Nekem jobban tetszik mint a symbian. Ha vennék most telefont, akkor olyat vennék, amin windows fut. Ez van. De nem veszek, mert nekem is már két telefonom van. Egyszerűen nem kell több.
  • chuky123 #118
    Android kellett volna Nokiára is akkor vennék a "népek" mint a cukrot. Ezzel a zárt rendszerrel lehúzhatja a rolót a nokia szerintem.
  • speed2006 #117
    Akkor most ez tiszta iPhone?
  • dyra #116
    A rendszer jó. De nem fogy. A Nokia és a Microsoft együtt sem képes növelni a részesedést mi több az még csökken is. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy igaza van Tomi Ahonenek.
  • xBobtailx #115
    Egy jó rendszer, készülékház, és kamera már a kezükben van, csak éppen nem egy készülékben! Mondjuk egy N9 + PureView elég ütős lenne :)
  • Komolytalan #114
    Na jó, de ott minden változó még null, szóval nem bűn ha a propertyk értékét nem tudja :-)
  • mtxaudio #113
    Ezek nem normálisak! A Nokia saját magát öli meg az idióta arogáns,hülye vezetőségével! eleve egy olyan piacra akar betörni ami már telített! Amugy sincs köze az okos telefon gyártáshoz! Ha lenne egy értelmes ember ott,akkor arra a piacra törne be újra,amit már szinte mindenki elfelejtett!!! Na ott lehet ne kaszálni! Jah és nem kellene köpködni az iPhont,mert 20 év Nokia mánia után BlackBarry re váltottam,és most Apple-re! Közben nagyon sok féle fajta okos telefont kipróbáltam,és teszteltem !!! Ugy hogy jobb lenne ha megkeresnének,és adom az ötletet!
  • [HUN]FaTaL #112
    Azt hittem sima kódnézetben nézted, java viewban. :)