Gyurkity Péter

Kétséges a Windows 8 sikere

Bár a Microsoft soron következő, immár az asztali PC-k mellett táblákra is szánt operációs rendszere elkészült, sőt az ilyenkor szokásos kiszivárogtatáson is túl vagyunk, egyre több kritikus vélemény hangzik el az újonc funkcióival és újításaival kapcsolatban. Ahogy arra korábban is volt példa, sokan kifogásolják a felhasználókra erőltetett változtatásokat, amelyek a megjelenés közeledtével még szaporodtak is, mások pedig azt emelik ki, hogy a vállalatok nagyjából annyira lelkesednek az új verzióért, mint korábban a Vistáért. A Microsoft kiterjedt teszteléssel, jó adag optimizmussal, valamint néhány újragondolt lépéssel válaszol a kétkedésre.

Legutóbb a böngészőháború folytatódása kapcsán írtunk hosszabban a Windows 8-ról, azóta számos fejlemény látott napvilágot, így érdemes ezeken végigfutni, különösen, hogy hivatalosan is elkészült a sokszorosításra szánt RTM változat. Ebből az Enterprise N, vagyis az európai vállalatoknak szánt, a Windows Media Player szoftvert az EU korábbi eljárása miatt nélkülöző változat szivárgott ki elsőként, ezt követte négy további példány. Súlyosbította a helyzetet a szoftvercég számára, hogy egy oroszországi szerver az aktiválást is engedélyezte a szemfüles letöltőknek, ezt azonban időközben leállították, helyreállítva az eredeti állapotot.


Ennél talán érdekesebb, hogy január 31-ig akciós áron válthatunk majd a Windows 8 Pro verzióra, már amennyiben kipróbáltuk a Release Preview változatot, illetve rendelkezünk egy Windows XP avagy Windows 7 licenccel. Ebben az esetben mindössze 40 dollárba kerül az upgrade, a dobozos példány pedig 70 dollárt kóstál majd - elméletileg ez számunkra is elérhető lesz, további 130 ország mellett. A Release Preview frissítése esetén a telepített alkalmazások nem, az egyéb fájlok és dokumentumok viszont megússzák a lépést, a tesztelőknek így némileg könnyebb dolguk lesz.

Várható volt, hogy az RTM elkészültével rögtön megindul a munka a következő példányon, ez pedig két forrás szerint valóban így is történt. Néhány alkalmazott profilja arra utal, hogy ők már a Windows 9-en dolgoznak, egy kínai portál szerint pedig az új verzió egyelőre a Windows Blue névre hallgat. Bárhogy is legyen, nyilván legalább egy évnek kell majd eltelnie ahhoz, hogy valami konkrétumot megtudjunk a szoftverről, addig próbálgathatjuk a nyolcadik generáció képviselőjét, ez pedig nem lesz gondmentes, legalábbis az eddigi visszajelzések szerint.

A tesztelés során nem bíztak semmit a véletlenre, több mint 30 ezer saját munkatárs próbálta ki a rendszert, ezt külön segélyszolgálat és online fórum segítette, a Windows To Go esetében pedig azt vizsgálták, hogy mennyire megbízhatóan működik a szoftver USB-kulcsról elindítva. A gondok nem is ezzel, hanem a felhasználói fogadtatással lesznek, ahogy azt jól mutatják a világhálón egyre szaporodó negatív, illetve óvatos bejegyzések. Egy kitűnő összefoglalót is fellelhetünk, amelyben kiemelik a legfőbb akadályokat, úgy mint az appok erőltetése (amelyek közül sok a felesleges és hasznavehetetlen vacak), az új felület esetén tapasztalható konok magatartás, a vállalatok várható tartózkodása, valamint a további nagy változások, mint például a Start menü kinyírása.


A Metro felület sem váltott ki osztatlan elismerést a tesztelőkből, olyannyira nem, hogy a Microsoft immár a nevet sem említi sehol - igaz, ennek oka inkább egy esetleges jogi eljárásban keresendő. A jövőben tehát várhatóan egyszerűen Windows 8 apps néven tűnnek majd fel az új felületre szánt alkalmazások, mégpedig a jelek szerint alapértelmezettként, hiszen a kiszivárgott RTM-változatokban egyszerűen letiltották azt az opciót, amely a hagyományos asztalra történő bootolást tette lehetővé. A Start menü mellett tehát az asztalról is kénytelenek leszünk lemondani, legalábbis alapértelmezett felületként nem lesz elérhető, és míg a menü egy külső alkalmazással pótolható, a felület esetében még megmaradtak a kérdőjelek.

Különösen zavaró lehet a megszokott gombok és opciók hiánya, illetve új pozíciója, több (így például a sporteseményeket és híreket felsoroló) app esetében is vízszintesen kell görgetnünk a képernyőt, ami táblák esetében teljesen logikus, asztali gépeken, egérrel manőverezve viszont inkább nehézkes.

Az IE 10 részeként debütáló Do Not Track üzemmód a reklámcégeket háborította fel, ők ugyanis bevételük jelentős részét a felhasználó szokásaira alapozó rendszerekből szerzik, ehhez pedig nyilván szükséges a keresések és előzmények követése. A Microsoft erre úgy reagált, hogy telepítéskor az Express beállítások kiválasztása esetén a DNT bekapcsolva marad (erre külön figyelmeztetik is a felhasználót), ellenkező esetben pedig dönthetünk arról, hogy alkalmazni kívánjuk-e a funkciót. Érdekes módon ezzel egy időben a Media Center kimarad az operációs rendszerből (valószínűleg a költségek lefaragása érdekében), ezt egyes források szerint 10 eurós áron szerezhetjük majd be, kiegészítő formájában. A kiegészítő a DVD-lejátszáshoz is szükséges lesz, alapesetben ugyanis ez nem támogatott, és míg a felhasználók jó része tiltakozott emiatt, a CyberLink megköszönheti a lépést, hiszen többek között emiatt lesz három különböző termékük megtalálható a Windows 8-ra épülő konfigurációkon.


A játékfejlesztők egy része szintén nem elégedett az operációs rendszerrel, valamint a Microsoft elképzeléseivel. A kritikusok kiemelik, hogy bár a hagyományos asztal mellett kitartók nem szenvednek majd hátrányt, a Windows RT használói a különböző táblákon kimaradnak bizonyos lehetőségekből, hiszen számukra egyrészt a Windows App Store jelenti a beszerzési központot, másrészt pedig az ARM-chip miatt korlátozások, valamint az esetleges további követelmények (az érintőképernyő, az Xbox vezérlő, a Kinect, netán az Xbox Live Arcade avatar kötelező támogatása és integrálása) megnehezítheti a fejlesztők dolgát, arról nem is beszélve, hogy ezeket könnyedén követheti majd a Bing és a Microsoft egyéb platformjai, amelyek a játékokon belül, közvetlenül válhatnak elérhetővé. Mások szintén az integráció szorosabbra fűzésétől, annak kötelezővé válásától tartanak, párhuzamba állítva azt a hagyományos PC-vel, ahol ez nem ennyire szükségszerű, vannak alternatívák, úgy mint a Steam.

A Microsoft OEM-gyártó partnerei elsősorban a Surface táblák miatt haragudnak a cégre, az Acer első embere például élesen kritizálta őket emiatt. Ezt később azzal egészítette ki, hogy cége továbbra is tervezi saját Win8 táblák piacra dobását, ő maga pedig optimista az új verzióval kapcsolatban, sőt egyenesen kedveli is azt, ám szerinte a hardveres üzletágból a Microsoftnak ki kellene maradnia, ebben ugyanis nem elég jók. Mondandóját azzal zárta, hogy a Surface igazán egy 200 dollár körüli árral lenne hatással a piacra, a tervezett 500 dolláros szint erre nem lesz megfelelő.

A Lenovo a maga részéről nem aggódik, ők ThinkPad Tablet 2 néven szintén saját változaton dolgoznak, ez októberben jelenik majd meg. A Surface szerintük még jobban felpezsdíti a piacot, gazdagítja a kínálatot, a szoftvercéget pedig továbbra is stratégiai partnernek tartják, így nem kritizálják a lépést.

A Microsoft közben a Surface saját weboldalán közölte, hogy a Windows RT-t futtató példány tartalmazza majd az Office Home & Student 2013 RT csomagot, a névből pedig immár lemaradt a Preview kitétel, míg az oldal egyéb részei arra utalnak, hogy a tábla kizárólag a Windows RT számára jóváhagyott eszközökkel működik majd együtt, ezek lehetnek nyomtatók, egerek, illetve billentyűzetek. Más források bizonyos álláshirdetésekre hivatkozva eközben azt állítják, hogy már tervezik a következő generációt is, tehát az első készülékeket gyorsan követik majd az utódok.

Lehetőségként merül fel az is, hogy a következő generációs Xbox is a Windows 8-ra épül, esetleg valamilyen formában támogatja majd azt, bár erről biztosat még nem tudni. A jelek szerint a konzol a jövő júniusban esedékes E3 alatt mutatkozhat be a nagyközönség előtt, bőven van még tehát idő a részletek kibontására, bár az biztos, hogy a szoftvercég még szorosabbra fűzi az integrációt az asztali, a táblás, a telefonos, valamint a konzolos élmény és ökoszisztéma között.

Bárhogy is lesz, a Windows 8 újabb lendületet hozhat a stagnáló PC-piacra, egy vegyes, vagy netán kifejezetten negatív fogadtatás viszont komoly kudarc lenne a Microsoft számára. A táblákat is ide soroló Canalys szerint ezek a készülékek (különösen az új iPad) továbbra is komoly szeletet harapnak ki a szegmensből, itt az Apple kihívója a táblák terén a Samsung és a gyorsan zárkózó Asus lehet, míg a PC-gyártók nem igazán tudnak megkapaszkodni, ezen pedig (szerintük) a Windows 8 érkezése sem igazán változtat majd. Az év végén meglátjuk, mennyire bizonyult igaznak a jóslat.

Update: A jelek szerint a Microsoft tegnap nemcsak az MSDN és a TechNet előfizetői számára tette elérhetővé a szoftvert, de az Enterprise változat 90 napig használható úgynevezett Evaluation verziója mindenki számára beszerezhető, ISO formátumban, az alábbi oldalon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zoliz #94
    Teljesen egyetértek. Ezek a szemét idióták a komplett PC konfigurációk eladásait vetik össze az iPad vagy Nexus 7 eladásokkal. Teljesen egyértelmű, hogy többen vesznek egy agyonintegrált kézi készterméket, mint egy szabadon összeválogatott (sokszor gagyi alkatrészes) Tescos asztali gépet.
  • zola2000 #93
    Már régóta megtanultam, hogy a magyar helyzetből kiindulva soha nem itéljük meg a nemzetközi helyzetet

    (egy apró példa: a nintendo ds megdöntötte a ps2 rekordját is, eközben magyarországon)...
  • Dodo55 #92
    Itt egy cikk, ebből is látszik, hogy primitíven fogják fel az egészet:
    http://index.hu/tech/2012/08/19/az_asztali_pc-nek_befellegzett/

    Asztali PC-knél bűn eladásokról beszélni. Manapság már minden olyan felhasználó, aki minimálisan is tudtában van a PC platform modularitásának, plusz teljesítményszükséglet esetén először bővítésen gondolkozik, kikéri egy hozzáértőbb ismerőse véleményét. Itt ha az ismerős új gépet javasol, akkor azt is hozzáteszi, hogy jobban megéri összerakni alkatrészekből az új gépet, mert hajszálpontosan hozzá lehet szabni az igényekhez, illetve sokszor meglévő alkatrészekkel lehet spórolni.

    Persze akiknek nem szempont a kiadás mértéke, az biztos megveszi minden alkalommal a legdrágább PC konfigurációt, de ez szerintem azért ritka. Meg tudjuk, hogy a gazdagok is szeretnek spórolni, sőt :)

    A lényeg, hogy pl én ilyen "hozzáértőbb ismerős" vagyok sok ember számára itt a városban. Nem tudom mikor hallottam olyat utoljára, hogy valaki kész PC-t vett volna, ellenben bővítéssel vagy új gép összeállításával kapcsolatos tanácsot nagyon sokszor kérnek. Jó ok, Magyarország, megélhetési válság stb, persze hogy mindenki spórol, ettől szerintem aki kicsit is tudatosan fogyaszt, külföldön is így tesz.

    Innentől tehát PC alkatrész eladásokat szeretnék látni a statisztikákban, és akkor hajlandó vagyok azokat komolyan venni :)
  • Papichulo #91
    "Ebből élek...mármint nem a trollkodásból, hanem a kódolásból...és MS-nál csak azt látom hogy kapkodnak..."

    Viszont az XCode utan vissza fogod sirni a Visual Studio-t :) Meg mindig az a legjobb RAD kornyezet. Mindazonaltal sok sikert a valtashoz... es bele ne orulj a Provisioning Profile-okba! :)

    Ja, majd kesobb azert fel fogod fedezni az OSX arnyoldalait is. A jo hir viszont, hogy a shell az rohadt jo, abban tenyleg mindent meg tudsz csinalni.
  • zola2000 #90
    "Ha lenne mobil eszköz, - (és nemsokára biztosan eljön az a korszak is!) - ami képes teljesítményben kiváltani teljes mértékben a mai leggyorsabb toronyházas desktop-okat"

    ezt írhattad volna 6 (?) évvel ezelőtt, és ma már elérik egy 20 dollárból rendelhető alkatrésszel (pl tegra3 chip), mire elérünk oda hogy eléri a mai asztali pct a mobil, addigra mégerősebb mobil lesz, kérdés az, hogy egyáltalán kell-e, a mai szoftvereknek már nem kell a core i 5-7 sem a játékokon kívül,(de már azok sem igényelnek újabb gépeket, legalábbis az UE4től és az Agni's Philosophytól sem volt akkora állesés, mint az eddigi generáció váltásoknál).
  • Dodo55 #89
    A 100x jobb hűtési lehetőségek és a lokálisan korlátlan energiaforrás miatt a PC-k mindig is teljesítménybeli előnyben lesznek akármilyen kisméretű eszközhöz képest.

    Az egér és a fizikai billentyűzet adta precíz és villámgyors input lehetőségekkel maximum a gondolatvezérlés érhetne fel, de annak a megfelelő elterjedése (itt elsősorban a megfizethetőségre gondolok) még nagyon messze van.

    A monitort meg te is mondtad.

    És akkor ugye még itt van a bövítés lehetősége, amivel lehetőség van a hardware lépésenkénti teljesítménynövelésére kisebb egyidejű kiadásokkal.

    Ettől függetlenül teljes mértékben életképesnek tartom a mobil platformokat, de azok soha nem fogják felváltani a PC-t. Más a kettő felhasználási célterülete. Úgy kell ezt felfogni, hogy a PC-k már elfoglalták helyüket az utóbbi pár évtizedben, míg a mobileszközök egy űrt töltenek be szépen lassan.

    A különbségeket felmérve az a célravezető, ha a software-esen is elkülönül a két platform, különösképp a kezelőfelület és az erőforrásgazdálodás. Ismét kiemelem, hogy ettől függetlenül az átjárhatóságra törekedni kell: adatformátum kompatibilitás és könnyű, szabványos, szabad adatátvitel a lehető legtöbb módon. Az Android pl ilyen téren nagyon jó: sima USB mass-storage, bizonyos fájlkezelő programokban Samba client. Ez kb a jelen szabványok mellett elég is.
  • end3 #88
    Pedig a döntés (az MS-nél egy kicsit későn megszülve..!) előrelátás. A világban egyre kevesebben vannak akik megengedhetik maguknak a desktop PC "luxusát". Azért, mert jönnek-mennek a nagyvilágban, folyamatos mozgásban, - néha napok alatt több alvóhellyel, - egyszerűen nincs más alternatíva, mint a mobil számítástecnika használata. A fejlődés egyértelmű, kellenek a minnél nagyobb teljesítményű mobil eszközök, mert a számítástecnika alkalmazásának csak a teljesítmény szabhat határokat. (A hivatkozott Win95 v. Win98 "shell" is azért volt olyan design-világú mert az akkori, mondjuk Pentium1-es PC-k teljesítménye ezt tette lehetővé.)

    Ha lenne mobil eszköz, - (és nemsokára biztosan eljön az a korszak is!) - ami képes teljesítményben kiváltani teljes mértékben a mai leggyorsabb toronyházas desktop-okat, akkor már csak a nagyobb monitort kapcsolnád,- azt se mindíg, legfeljebb, ha több időd van, esetleg látáshibád okából - a mobilra, amikor este vagy szabadnapon az állandó lakóhelyeden hajthatod álomra a fejed. (A PC ma még valóban nem egyenlő a tabletekkel, de "holnap" a tabletek egyenlők lehetnek a PC-kel.)

    Ehhez szükség van a kis megjelenítőkön (is) működtethető oprendszerre, de az a felhasználó szempontjából egyáltalán nem árt, ha fejlett erőforrás-kezeléssel és funkcionalitással is bír. Ez pedig a többi mobil-oprendszertől eltérően a Windows-oknál eleve adott. (Sajnos a mai általános "okos" mobil eszközök azért még nem lennének képesek erőforrásokkal támogatni egy Dx11-es AERO desktop környezetet, ami hozta magával a "csúnya csempéket" és az egyszerűsítést. De ami késik nem múlik, néhány év alatt tovább fejlődik az "ARM", és visszajöhetnek a bonyolultabb desktop elemek is, lévén a Windows-nál a "fejlesztési felszín alatt" úgy is ott vannak valahol.)

    És ez a nagy igéret a Win 8-ban vagy utána a Win 9-ben, stb. Hogy sikerül-e megvalósítani az elképzelést, szerintem nem lehet kérdés. Ne ebben az évben, játékra megvásárolt, akárhány-100 ezer forintos nVidia kártya, PC, stb. lebegjen a szemed előtt, amikor a Win 8-as sorsáról gondolkozol, hanem az, amilyen szédítő tempóban költöznek a processzormagok és a számítási teljesítmény a legfejlettebb mobil eszközökbe. A elektronikai-számítástecnikai eszközök folyamatos miniatürizálódása, szinte törvényszerűség az emberiség történelmében. (A megjelenítő eszközök méreteződése természetesen nem ezt a trendet követi. Ott az emberi "megalomániát" is tetten érhetjük.., olykor-olykor.)
  • errorista #87
    ,,Nagyon sokan azt nem értik meg, mert kevesen hívták még fel rá a figyelmet, hogy a régi asztal eltüntetésének az az oka, hogy olyan módon működik, hogy amiatt gyakorlatilag lehetetlen 8-9 óra üzemidejű eszközöket piacra dobni. Egész egyszerűen a COM-os shell miatt és az események kezelésmódjának köszönhetően folyamatosan írja és olvassa a Registry-t ez pedig azt eredményezi, hogy az OpSys nem tud lemenni alvó, vagy enregia takarékos üzemmódba és ez zabálja az akummulátor időt."

    azt akarod behazudni nekönk, hogy a statikus asztal több prociidőt fogyaszt, mint a dinamikus? ilyen hülyék mi sem vagyunk.

  • socheater #86
    1996 körül voltak Windows95-re ilyen egy vagy több CD-s multimédiás programok, például gyerekeknek. Nah, a Win8 dizájnja talán azt a szintet üti meg. Azóta eltelt 16 év. A PC nem tablet, az egér és a billentyűzet nem véletlenül lett kifejlesztve, feltalálva, vált be és terjedt el. Ezek a beviteli eszközök már bizonyítottak, teljesítettek, és még fognak is, például amikor már a tabletek meg az érintőképernyők sehol sem lesznek, illetve lesznek egyéb fejlettebb lehetőségek. Nem vagyok megmondó, majd az idő megmondja. Ez az os egy bűncselekmény a PC ellen. Én MS párti vagyok, de ez a Win8 projekt nekem nagyon ellenszenves, és remélem bele is törik a bicskájuk. Próbálom felfogni, de nem értem, hogyan merülhetett fel egy ilyen innovatívnak nevezett OS elképzelése is. Az alap elképzelésnél bukik meg a dolog: PC=Tablet
  • ProgServ #85
    A MS előnyére legyen mondva, hogy végre nem hullamosó a designer.

    A vista volt a csúcs! Sötét háttér és fekete menük! :DDD Elég volt bekapcsolni a gépet éa már depressziós lett az ember. :D