47
  • levente68
    #47
    Valahol van ilyen kikötés, hogy ha nem szerepel a címben az Android, akkor Android-os nem szólhat hozzá?
    Mert, mint minden ilyen cikknél, itt is fájó pontja ez néhány embernek...

    Szvsz ezek a gondok és előnyök mindkét nagy, de a kis progiboltokra is jellemzőek amúgy.
    A visszajelzések olvasása sajnos sok esetben visz tévútra, sokszor látok fikázni nagyon komoly és jó programot úgy, hogy látszik a kommentelőn, nem ért hozzá és látok erre példát fordítva is, best, meg musthave egy ócska fizetős, míg más ingyenes kenterbe veri csúnyán.

    Ami nagyon vicces és talán főképp ezért kattintottam ide - azon felül, hogy a béremet a kattintásért megkapjam ;o) - , hogy rengetegszer hallottuk az Apple melletti érvként a több százezer programot, akkor is, ha megjegyeztük, pár ezer lehet az értelmes programok maximális száma, tehát ez nem előny.
    Olyan - egyébként roppant értelmes (az ország, sőt a szakma egyik magasan elismert fogszakorvosa) - embertől is hallottam ilyen marketing szöveget kántálni, megfűszerezve avval, hogy könnyebb a virtuális billentyűzeten gépelni, mint az én qwerty billentyűs PDA-mon (amit persze se nem látott, se nem próbált előtte), hogy nagyon meglepődtem, milyen messze célt ért a hype.
  • hunwhite
    #46
    LOL:D ennyit tudnak :)
  • caius marius
    #45
    Ez a play-ben is így van. Nekem még szerencsére nem kellett, de az egyik ismerősöm kért már vissza pénzt. Azt mondta, hogy nem kukacoskodtak vele azonnal visszautalták.
  • narumon
    #44
    No ezt én nem is tudtam, jó tudni. Thx az infot, bár remélem nem lesz rá soha szükségem.
  • G_ArchAngel #43
    Ha megvetted a fizetost, akkor is vissza lehet igenyelni a penzt, ha elfogadjak a panaszodat. En mar vettem egy fotos alkalmazast (3D-ben mutatta a modellen a studio lampak hatasat), amely bugos volt, keves opciot lehetett allitani es ennek ellenere 6.99 GBP volt, de visszautaltak a penzem, miutan leirtam, hogy ez kozel sem az, amire szamitottam a bemutato alapjan.
  • narumon
    #42
    Hát appstoreban ezt a más felhasználós dolgot nemigen tudod megtenni. A többinél nem tudom, hogy működik.
    A második kérdésre meg leszedsz belőle egy próbaverziót (a "drágább" szoftverekből szinte mindig van), oszt ha nem tetszik nem veszed meg a fizetőset.
  • szgege
    #41
    Csinálok egy progit ,aztán más-más felhasználó névről szépen dicsérgetem a saját programomat és ott a jó statisztika. Ezt már jó pár helyen láttam. Nem csak ezen a területen. Egy szívás látok még ezekben a store-okban ha éppen nem vagyok megelégedve a progival,nem jó a kezelő felület vagy nehézkes a kezelése ,akkor visszavihetem a boltba? :)
  • narumon
    #40
    Szerintem meg elég jól működik a visszajelző rendszer (azaz az osztályzatok és a hozzászólások), ha valaki szarba nyúl akkor azt jelzi is ott és a többiek már óvatosabbak. Én mindig elolvasom a véleményeket, ajánlom, hogy más is tegyen így; egyszerű és nagyszerű megoldás.
  • szgege
    #39
    Sikerült újabb vihart kavarni a cikk írónak!
    Ami ezeket a store-okat illeti tök mindegy melyik. Ezeket én nem érzem programoknak igazán,egyik mert kis fos progik,másik meg hogy többsége átbaszás. Beírják hogy ezt ,meg azt tud aztán a fele se igaz. Elég neki egy jó név,meg marketing,design és már jön a letöltés aztán lehet hogy egy kalap kaki. A statoknak meg nem hiszek,mai világban már bármi megoldható. Egyébként az androidon lévő magyar progik pont hogy a legszarabbak és más app storeban is jártam már így. Az aztán nem nagy dolog ,hogy sikerült átbaszni egy rakat embert,széles felhasználó köre van az Apple Store-nak van bőven kit átverni,főleg aki erre költ nem a csóróbb réteg.
    Érdekes egyébként,hogy éppen a rondább felületű egyszerűbb progik a hasznosabbak. S ezek többsége ingyenes,hál istennek!
  • narumon
    #38
    Persze, hogy így van mindegyiknél de ha az a címe, hogy a google play (vagy hogy hivják most a marketet) rendszerében a programok kétharmadát egyszer sem töltötték le, akkor nem lenne ennyi klikkelés meg hozzászólás :)
  • Papichulo
    #37
    "hiába jók a programok, ha azokat az okostelefonok és a táblagépek tulajdonosai nem vagy alig találják meg."

    En ezt nem ertem. Mi koze a zart rendszernek ehhez? Miert nehezebb megtalalni egy iOS programot, mint egy Android vagy WP7.x alkalmazast? Ugyanugy lehet tajekozodni websiteokrol, ujsagokbol, ismerosoktol... Nem latom a kulonbseget.

    Mindazonaltal az tanusitani tudom, hogy ha nem kerulsz fel gyorsan a top listakra, vagy nem csapsz a programodnak hirverest, akkor eleg nehez dolgod lesz. Az en elso jatekomnal csak neztunk, hogy mennyire nem volt eladas az elso napokban. Az volt a szerencse, hogy az Apple bevalasztota ezt a jatekot az iTunes nyitokepenyore IIRC a Staff Favorite kategoriaba. Ettol persze durvan megugrottak az eladasok.
  • caius marius
    #36
    Neked akkor gondolom van mindkettő. :)
  • Papichulo
    #35
    "akik meg tud hívni egy függvényt cpluszpluszban.."

    Jelen esetben inkabb Objective-C-ben ;)
  • coolbboy83
    #34
    Te windowsod meg bukni fog... legótvarabb, legszarabb!!!
  • gombabácsi
    #33
    ja, csak a könyvkiadásról nem hiszi senki hogy az a giga üzlet
  • DontKillMe
    #32
    Ez megint egy semmitérő hírnek nevezett flame. A könyvesboltban kapható összes könyvből is csak kb az 5%-át viszik, mert az a sláger. Ennyi. Ez semmi más, csak statisztika. Újabb "flémgenerátor".
  • M2 #31
    én mindig mondom, hogy a legjobb arc vagy :-)
  • Vers
    #30
    az android is meg az ios is egy kalap szar hulyeknek
  • Bannedusermail
    #29
    Miért lenne beteg?
    Meg úgy konkrétan hol megy itt apple haterkedés? Most komolyan, de szerintem néhány applefan idegeli magát a meg sem történteken. Biztos lesz majd komoly flame, de azt te fogod kivéltani ezzel a hozzászólással, vagy valaki más egy hasonlóval.

    És miért probléma, ha valakinek androidos telefonja van? Mondjuk céges a telefonja, és azt kapta, de annyira nem hülye, hogy saját költségen lecserélje egy másik készülékre. Miért is tenné? Telefon, telefon, nem tökmindegy?

    Most elmondom, nekem mim van. Egy Sony érintőképernyős qwertz billentyűs készülék. Egy másik szolgáltatónál egy kedvezményes csomagba szálltam be, így két számom lett. Bele raktam egy öt-hat éves Nokiába a SIMM kártyát, hogy majd pár nap múlva bemegyek és veszek valami okostelefont. Hát rájöttem, hogy mi a fasznak. Múlthét vasárnap töltöttem fel, és még nem merült le. Már el is felejtettem, hogy ilyen is van. Hogy nem úgy megy az ember, hogy folyton rákukkant, hogy valyon még meddig bírja, lemerül-e, míg haza ér.
    Mert, én már régen túl vagyok azon, hogy érdekeljen milyen telefonom van, hogy a másik mit szól, ha látja. Hét évvel ezelőtt volt egy telefonom (Nokia6260), ami majdnem kétszázezerbe került. Engem egy idő után zavart, hogy mindenki nyomkodta meg basztatta, meg muti, hadd néttem meg, meg ez tényleg tud email-t is küldeni, meg internet is van rajta, meg erre lehet programokat felrakni, meg mit raktál fel, ami nem volt benne, meg a pöcsöm tudja... Ja, volt hozzá egy bluetoothos GPS vevő is, ami akkora sem volt, mint egy pendrive, és ha zsebre basztad, a telefon érzékelte, és használhattad a térképszoftvert.

    Most mondok neked egy nagy okosságot. Kurvára tökmindegy, hogy milyen telefont használ valaki. Telefonálni mindegyikkel lehet, ha meg netezni, emailezni is akarsz rajta, akkor egy okostelefon kell, de tökmindegy melyik. Mert mindegyik tudja ugyanazt. Aki azon izmozik, hogy iOS vagy Android, az egy idióta. Te is mi a francért hőbörögsz azon, hogy egy Androidos valaki miért olvas apple cikket?
  • G_ArchAngel #28
    Lattal tolem kommentet, ami fikazta volna a cikk alatt az Androidot vagy az Applet?
    Elolvastam, tudomasul vettem. Mivel nem csak itt olvastam a problemarol es az Apple is tud rola, dolgoznak a megoldasan.
    Tenyleg rossz a kereso, ezzel nem lehet vitatkozni, bar en celiranyosan kerestem anno, mig toltottem le. Mivel 4 eves az iPhone-om, most mar a trendibb app-ok nem is futnak rajta, igy valojaban semmit erdemlegeset nem is toltottem le az utobbi honapokban.
    Mukodik, telefonalok, emailezek, bongeszek rajta. Megy a Twitter, Tumblr, par fotos app es RSS reader, nekem mas nem kell, Egy napot bir az akksija, igy bar Apple-fanboy vagyok nem ereztem, hogy valtogatnom kellene, nem az vagyok, aki evente uj telefont vesz, inkabb olom a penzem fototechnikaba:)

    (Az igazsaghoz hozzatartozik, az en szerzodesemhez jart utoljara ingyenes es korlatlan 3G hasznalat, ami azt jelenti, hogy egy honapban siman streamelhetek zenet, videot 0 GBP-ert tobb tiz GB-nyi mennyisegben, amint upgrade-elek, azonnal buknam. Az egyetlen megoldas a SIM free telefon, de £500-at nem adok egy szaros keszulekert)
  • Bannedusermail
    #27
    Nekem van ötletem arra, hogyan lehetne elterjeszteni egy jó játék programot az appstoreban. Csináld meg másik platformra is, illetve flashre is! De tartsd vissza a kész programot és csinálj úgy, hogy még nincs kész! Flashben pedig egy csökkentett verziót kiadni, ami hiányos, kevesebb pálya van rajta, kevesebb mozgást ismer a karakter, akármi. De a játék írja ki, hogy hamarosan, pár hónap múlva jön a kész termék, ami sok újdonságot tartalmaz. A flash verziót pedig mailben elküldeni néhány ismerősnek, és várni, amíg vírusmarketinggel elterjed. Az appstoreban már ismertként fogják keresni, és alig várják a folytatást.
  • G_ArchAngel #26
    Kettonk kozott ez a legnagyobb kulonbseg: en agymosott lettem, mert volt mit leepiteni, de a te esetedben a szerv hianya miatt az eljaras eleve kudarcra volt itelve.
  • caius marius
    #25
    Nem mintha Te nem lennél itt...
    :-)
  • M2 #24
    Mellesleg már a címadás sem semmi "Az Apple AppStore programok kétharmadát egyszer sem töltötték le", aztán a cikkben persze már nem ez van.
    Ezt hívják kattintásgeneráló címadásnak, ami viszont a legérdekesebb, hogy majdnem minden androidos is belenéz. Mi a jó büdös francért? Ül otthon az android telefonjával és MINDEN iPhone cikket elolvas és kommentel. Naggggyon beteg! :-)
  • M2 #23
    ez mekkora! :-)
  • HM
    #22
    ..és az agymosott hülyék, mint te.
  • G_ArchAngel #21
    A legtobb kattintast ezek termelik, az SG-nek pedig ez a fontos. A trolloknak az Apple meg izesebb csali, mint epres-konyakos-kukoricas bojli a potykanak:)
  • narumon
    #20
    Szerencsére ezt megtették már helyetted, mindenféle ilyen statisztikát könnyedén találsz a neten.

    A másik kérdéshez viszont azt gondolom, hogy a "divat komponens" nem teljesen kiszámíthatatlan. Inkább pénz kérdése, mert sok pénzzel könnyedén divattá lehet tenni egy egyébként jó programot.
    Persze az egyszeri programozó az egyszerű de hasznos programjával csak imádkozhat (vagy bizony foglalkozni kell a termékkel), hogy használják is.
    Dehát ez a világon már csak így van mindennel; hiába írsz nagyon jó könyvet ha nem talának rá, nem keltik hírét, ugyanez érvényes zenére és többnyire mindenféle egyéb termékkel.
  • lordsithlord
    #19
    Hülyeséget beszélni ugyebár könnyű, de gondolkozni már nehezebb dolog...

    Hiába csinál valaki jó programot, ha egyszer nincs megfelelő marketing a dolog mögött. Az AppStore-nál a szerencse dolga, hogy egy alkalmazás nyerő lesz-e vagy sem, mivel lehet, hogy az adott program baromi jó, de ha nem keltik hírét, nem fognak ráakadni.

    Ha tanultál volna közgazdaságtant, tudnád, hogy egyes nagyon jó termékek eltűnnek a süllyesztőben, más, nagyon szar termékek pedig elterjednek. Mindez kiszámíthatatlan, ahogy közgazdász tanerőm mondta volt, "ez a divat komponens". Ha egy progit felkapnak hatalmas forgalmat hozhat, ugyanakkor sokkal jobb progik simán eltüntetnek a csatornában, mert egyszerűn nincs megfelelő tömegbázisuk.

    Vannak erre nagyon jó példák a PC-s piacon is: nagyon jó programok kerülnek süllyesztőbe, mert nem használják őket és olyan progik mennek helyettük, amik kezelése nehézkesebb, lassabb, kevésbé felhasználó barátabb.

    Szóval lehet valaki nagyon jó programozó, tudhatja a trendeket, a divat komponenssel nem számolhat előre. Márpedig pontosan ennek a komponensnek köszönhető az is, hogy olyan sok alkalmazás csak a helyet foglalja a Store-on (meg emeli a fent lévő programok számát), mégse hoz semmi forgalmat.

    Megjegyzem, elég sokszor megkapom, hogy az Android Marketje mennyivel kevesebb progit tartalmaz, mint az AppleStore. Nem tudok számokat, de azért arra kíváncsi lennék, hogy ha összehasonlítaná valaki a fent lévő programok számát és a használt programok számátr, vajon melyiknél jönne ki jobb kihasználtság...
  • fergusonpapa
    #18
    kicsit elszaporodtam az almás cikkek..
  • narumon
    #17
    Viszont ott vannak az ellenpéldák is. Lásd Angry Birds. 7 milliós fizetős letöltéssel. Ha csak 1USD-vel számolsz darabonként az akkor is 7M USD. Az azért nem 1-2 ember fizetését fedezi.
  • Ferrer
    #16
    Még szerencse, hogy te azért lehetsz önjelölt közgazdász (sokan vagytok) :)
  • gombabácsi
    #15
    köszi hogy megvédesz, de vigyázz mert a desznajcsordaszellem ellened támad

    amúgy ismétlem: nem a saját tapasztalataimról írtam, hanem azokról az elég nagy siker játékokról, amikről ismerek eladási adatokat

    ha ugyanis egy elég nagy siker appstore game csak pár ember megélhetését fedezi akkor felesleges arról beszélni hogy az appstore a hiperszuper lehetőség...

    de nem is tudom minek írom én ezt ide, hiszen a seggszenny mocskolódok az urak itt is
  • gombabácsi
    #14
    na látom itt is elindult az arctalan seggszenny fikanikk emberek uralma

    hajrámagyar! hajrábulizósfiatalok! hajrá seggfej magyar semmihez se értő, sosedolgozott fikanikk mocskolódók!
  • Vers
    #13
    az appstore egy vicc
  • Archenemy
    #12
    lol b+ mert
    1. játékfejlesztésben csak programozó dolgozhat, nincs se designer, se grafikus, se marketinges, se project manager, senki
    2. ha valakinek saját véleménye van amit a saját tapasztalata igazol, és ez nem egyezik az általános állásponttal amit olyan emberek mondanaki akik faszt se értenek az egészhez, akkor biztos ő a kókler, nem a többi a hülye
    3. eleve kurva sok összefüggés van a programozói tudás meg a piaci trendek ismerete / személyes preferenciák közt, jó hogy erre is rávilágítottál
  • Ferrer
    #11
    Akkor viszont egy kókler. Sajnos abból még nem lesz jó programozó, akik meg tud hívni egy függvényt cpluszpluszban..
  • Archenemy
    #10
    de
  • Ferrer
    #9
    Dehogy dolgozik a szakmában...
  • Misi az ezredes
    #8
    Ha tudod mit szeretnek a fiatalok ( Lányok fiuk ) Akkor 1 dollárért feldobott játék visszahozza a sokszorosát. Ismerősöm evvel foglalkozik 7-8 játéka elérhető az AppStore-ból és több mint 7 millió forintos bevételt könyvelhetett a könyvelője neki..

    Akármennyire is a szakmában dolgozol tudhatnád, ha olyat csinálsz amire nincs igény akkor nem fogsz meggazdagodni.