Berta Sándor

A Twitter is összesítette ki kért tőle cenzúrázást

A Google után a mikroblog is nyilvánosságra hozta az úgynevezett Transparency Report dokumentumát, amelyből kiderül, hogy hány ország hivatalai kérték a tweetek törlését vagy a felhasználói adatok kiadását.

A Twitter először jelentette meg összesítését, melyből kiderül, hogy az Egyesült Államok különböző hatóságai összesen 679 alkalommal próbálták meg kikérni a cégtől a felhasználói adatokat, de csak az esetek 75 százalékában jártak sikerrel. Az amerikai hivatalok mellett a japán intézmények voltak a legaktívabbak, ők 98 alkalommal kérték ki a felhasználói adatokat, igaz, az információkat végül csupán öt esetben kapták meg. A Twitterhez emellett tucatnyi olyan követelés érkezett, hogy töröljön bizonyos sértő tartalmú bejegyzéseket, de a cég egyetlen ilyen kérést sem teljesített, viszont szerzői jogsértés gyanúja miatt az idei év első felében közel 6000 esetben távolított el adatokat vagy tweeteket.


A dokumentum nyilvánosságra hozatalával egy időben vált ismertté, hogy Matthew A. Sciarrino Jr. New York-i bíró arra kötelezte a mikroblogot, hogy átadja a bűnüldöző hatóságoknak Malcolm Harris 2011. szeptember 15. és december 31. között megjelentetett tweetjeit. Az illető egyike volt annak a 700 Occupy-tüntetőnek, akik tavaly ősszel a Brooklyn hídon demonstráltak és akiket végül csendzavarásért jelentettek fel. A férfit az ügyészség ezenkívül azzal vádolja, hogy nem tett eleget a rendőrségi felszólításoknak. Harris ezt tagadta. A bíróság az üzeneteket bizonyítékként akarja felhasználni.

A Google június közepén jelentette be, hogy egyre gyakrabban fordulnak hozzá a világ kormányai és hivatalai azzal a kéréssel, hogy töröljön bizonyos anyagokat, a társaság azonban nem minden esetben működik együtt. Magyarország nem szerepelt a jelentésben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jackoneill90 #6
    Azért nincs rajta Magyarország mert biztos kérték, hogy ne jelenítsék meg.
  • chuky123 #5
    Hungary-ból sehol :) vagy nem tartanak számon minket
  • picket #4
    Mi lenne, ha még sajtószabadság is lenne?
  • mrzed001 #3
    És a világ legnagyobb, legdurvább apartheid rendszerének kiemelt támogatója
  • DjDano #2
    Amerika érdekes egy ország, nácik mentsvára, közben meg a mezei usereket cenzúrázzák...
  • Dluinet #1
    Szabadság földje és a bátrak hazája