Berta Sándor
Dolgozóik bérének leszorítására kartelleztek az IT-óriások
Az Egyesült Államokban olyan dokumentumok bukkantak fel, amelyek bizonyítják, hogy valóban voltak különböző megállapodások a nagy IT-óriások között. A társaságok ellen hamarosan per indul.
Az USA-ban közös beadványt nyújtottak be az Adobe, az Apple, a Google, az Intel, az Intuit, a Lucasfilm és a Pixar ellen. A gyanú alapján ezek a vállalatok olyan egyezményeket kötöttek egymással, miszerint egymástól nem csábítják el a munkatársakat. A TechCrunch IT-portál nyilvánosságra hozott egy anyagot, amelyben kiderül, hogy miként működött a gyakorlatban ez a rendszer. A dokumentumból bizonyos részeket egész egyszerűen kisatíroztak.
2005 májusában Steve Jobs, az Apple első embere és Bruce Chizen, az Adobe akkori vezetője abban állapodott meg, hogy nem fogják egymás dolgozóit elcsábítani. A bírósági anyagok az Adobe akkori személyzeti főnökének egyik e-mailjéből idéznek: "Bruce (Chizen) és Steve Jobs megállapodtak abban, hogy nem fogunk Apple-munkatársakat átcsábítani és ugyanez igaz fordítva is." Ezt az információt később tájékoztatásul az Adobe össze személyzeti részlegének továbbküldték, vagyis az egyezség nem csak az amerikai piacon lépett érvénybe.
A Pixar személyzeti vezető hasonló e-mailt küldött 2007 áprilisában. Ebben már arról is szó esik, hogy egy hasonló megállapodás létezett a Pixar és a Lucasfilm, továbbá a Pixar és az Apple között is. Azonban ezekben a dolgokban nem mindegyik cég vett részt, az Apple például 2007 közepén megkereste Ed Colligant, a Palm első emberét, ő azonban elutasította a szerződést. Colligan ugyanis abból indult ki, hogy egy ilyen egyezmény nem csak rossz lépés lenne, hanem minden bizonnyal illegális is, így nem volt hajlandó elfogadni Steve Jobs javaslatát.
Az e-maileket a korábbi vizsgálat során az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma gyűjtötte össze. A cél annak megállapítása volt, hogy az érintett vállalatok megsértették-e a piaci verseny szabályait. Az eljárást később leállították és a hét társaság vállalta, hogy soha többé nem kötnek egymással, vagy más cégekkel ilyen megállapodásokat. Tavaly májusban azonban Siddharth Hariharan, az InEarth nevű vállalkozás alapítója és vezérigazgatója pert indított mind a hét vállalat ellen és kártérítést követel, mondván azok kartellbe tömörültek és így tartották mesterségesen alacsonyan a bérköltségeiket, valamint ezzel a lépéssel korlátozták az alkalmazottaik fejlődési és továbblépési lehetőségeit. A szoftverfejlesztő 2007 január és 2008 augusztusa között dolgozott a Lucasfilmnél, majd utána független fejlesztő lett. Az ügyben január 26-án kerül sor az első meghallgatásokra.
Az amerikai igazságügyi minisztérium korábban kizárta annak a lehetőségét, hogy az Apple, az Intel, a Google és a többi érintett vállalkozás kártérítést fizethet a rászedett munkatársaknak. Hariharan azonban tántoríthatatlan és úgy véli, ha nem lesz kártérítés, akkor a piac szereplői folytatni fogják a jogsértő gyakorlatot. Hariharan védője, Joseph R. Saveri úgy becsülte, hogy az illegális megállapodások miatt az érintett szakemberek 10-15 százalékkal kevesebb fizetést kaptak, mint ami megillette volna őket egy új állás esetén, ekkora összegért pedig már érdemes perelni. Az első törvénysértő megállapodásokat 2005-ben az Apple és az Adobe kötötte, majd 2006-ban az Apple és a Google, 2007-ben pedig az Apple és a Pixar, a Google és az Intel, illetve a Google és az Intuit kötött ilyen jellegű szerződést.