HENT hírlevél

Hamis elektronika az amerikai haderő rendszerében

Az amerikai haderő által használt repülőgépekbe és helikopterekbe épített hamis alkatrészeket azonosított egy frissen nyilvánosságra hozott szenátusi jelentés.

John McCain republikánus és Carl Levin demokrata szenátorok jegyzik azt a jelentést, amely az amerikai védelmi rendszerbe bekerülő hamisítványok veszélyeire hívja fel a figyelmet, és amely arra szólítja fel a Pentagont, határozottabb intézkedéseket foganatosítson a kockázatok mérséklése érdekében - írja a Defense News. McCain és Levin több javaslatot is tett, amelyek célja, hogy a Pentagon szerződött partnerei elszámoltathatóbbak, illetve ezek beszállítóik ellenőrzésében motiváltabbak legyenek. A jelentés elkészítéséhez eredeti forrásukhoz követték vissza az azonosított hamisítványokat, amelynek eredményeként megállapították, ezek 70 százaléka Kínából származik.

A szakértői vizsgálat szerint a hamisítványok hosszú utat tesznek meg, míg a haderő által felhasználásra kerülnek. A hamis alkatrészek rendszerint elektronikai hulladékként kezdik "pályafutásukat", többnyire olyan hulladékként, amelyet az Egyesült Államok szállít Hongkongba. A nyersanyag Hongkongból Kínába kerül, ahol szétszerelik, megtisztítják, eltávolítanak róla minden korábbi védjegyet és azonosításra alkalmas jelzést. Ezt követően a régi alkatrészt immáron újként a kínai Shenzen városába szállítják, amely a jelentés szerint az elektronikai termékhamisítás epicentruma. Kínából aztán gyakran négy-öt alvállalkozón keresztül kerül ismét az adott alkatrész vissza az Egyesült Államokba.

A McCain-Levin jelentés szerint az amerikai védelmi erők különösen sérülékenyek, ha hamis elektronikai termékekről van szó. A haderő által használt védelmi berendezéseket ugyanis jóval tovább használják, mint ameddig a beszállítók egy-egy alkatrészt gyártanak. Nem ritka, hogy míg a katonaság egy-egy telepített rendszert két évtizedig is használatban tart, addig az alkatrészek gyártását két év után befejezik.

A jelentés három példát is kiemel, amely a hamisítványok veszélyességét hangsúlyozza. Ez év szeptemberében derült ki például, hogy a haditengerészet SH-60B típusú helikoptereinek éjjellátó rendszerébe hamis tranzisztorok kerültek, amelyek meghibásodása a gép bevethetőségét akadályozza. A hamisítványok eredetét egy shenzeni céghez tudták visszakövetni, továbbá megállapították, hogy ezek öt alvállalkozáson haladtak keresztül, míg a haditengerészet hivatalos beszállítójához kerültek volna.

Egy másik esetben a légierő C-27J típusú repülőgépébe szerelt kijelzőkben találtak hamis memóriaegységeket. A hamisítás ebben az esetben is egy shenzeni céghez volt köthető, amely egy másik vállalkozáson keresztül szállította a hamis elemeket a kijelzők gyártójához. Összesen 30 darab, mintegy 28 ezer hamis alkatrészt tartalmazó szállítmányt azonosítottak az eset kapcsán.

A harmadik példa szintén a haditengerészetet érinti, konkrétan annak Boeing 737-es típusú, P-8A Poseidon névre keresztelt repülőgépét, amelynek fagyásérzékelő moduljába került hamis alkatrész. Ebben az esetben egy japán céghez vezették vissza a hamisítványokat, amelynek viszont shenzeni érdekeltsége is van. A japán cég egy floridai vállalkozásnak értékesítette a szóban forgó hamis alkatrészeket, ahonnan egy közvetítő amerikai vállalkozáson keresztül került a tengerészet közvetlen szerződött partneréhez. A közvetítő cégről utóbb kiderült, hogy csak a szállítmány első ötven eleme esetében ellenőrizte az eredetiséget, 250 darab terméket bevizsgálás nélkül továbbított.

A szenátus megbízott bizottsága egy, az amerikai kereskedelmi minisztérium által ez év elején nyilvánosságra hozott tanulmány okán készítette el jelentését. A minisztériumi tanulmány szerint ugyanis az elmúlt években jelentősen nőtt a védelmi erőket érintő hamisítási esetek száma. Míg 2005-ben 3800 körül volt az azonosított esetszám, addig 2008-ban ez az érték már meghaladta a kilencezret.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #6
    Én csak a mondatba kötöttem bele, mert nagyonhülyén hangzik, nem a technikai részletekbe, amúgy biztosan igazad van. :)
  • aaaaa #5
    Ez azért nem olyan egyszerű eset. Nem feltétlen a spórolásról van szó. Nálunk is árulnak hamis tranzisztorokat és félvezetőket. Ha megméred a paramétereit hasonlít az eredetire, csak lehet, hogy nem tudja azt, amit az eredeti, és beszereléskor azonnal, vagy jóval hamarabb tönkremegy. Ha a szerkezet szerviz dokumentációban egy megadott típus szerepel, megpróbálják azt beszerezni, és nem feltétlenül állanak neki a megfelelő helyettesítőt keresgélni, mert vagy nincs, vagy nem vállalja senki a felelősséget a módosításért egy katonai cuccban. Az is lehet, hogy ezért a hamis szemétért a megfelelő helyettesítő többszörösét fizetik ki, bízván abban hogy az eredeti, csak most kicsit máshogy néz ki a típusjelzés rajta, mint 10 éve. Komolyabb, ritka, már nem gyártott nagyobb teljesítményű tranzisztorokért, IC-kért itthon is elkérnek 2-3 ezer Ft-ot vagy többet is akár. Ezeket már egyértelműen megéri a kínaiaknak hamisítani. Fognak egy ugyanolyan tokozású, de nem feltétlen mindenben megfelelő típust és rászitázzák a régi már nem gyártott alkatrész típusszámát. Átlagos körülmények között elképzelhető, hogy soha nem is lesz gond vele. Szerencsés esetben az új típusról régi modellszámra átszitázott tranzisztor még erősebb is, és jobb is mint az eredeti, mivel újabb fejlesztésű ami benne van, de ez nem mindig mondható el.
  • szombi #4
    Azért az ÜberLOL hogy olcsóbb kivenni az IC-ket az eredeti berendezésből, mint az új legyártása. Főleg Kínában! Mióta? Ezek megőrültek???
  • Deus Ex #3
    "A hamis alkatrészek rendszerint elektronikai hulladékként kezdik "pályafutásukat", többnyire olyan hulladékként, amelyet az Egyesült Államok szállít Hongkongba. A nyersanyag Hongkongból Kínába kerül, ahol szétszerelik, megtisztítják, eltávolítanak róla minden korábbi védjegyet és azonosításra alkalmas jelzést. Ezt követően a régi alkatrészt immáron újként a kínai Shenzen városába szállítják, amely a jelentés szerint az elektronikai termékhamisítás epicentruma. Kínából aztán gyakran négy-öt alvállalkozón keresztül kerül ismét az adott alkatrész vissza az Egyesült Államokba."

    GigaLOL..?
  • lordsithlord #2
    Minő meglepetés, az amerikai haderő spórolni próbált és sikeresen vásárolt kínai gagyit :D
  • gforce9 #1
    "Ez év szeptemberében derült ki például, hogy a haditengerészet SH-60B típusú helikoptereinek éjjellátó rendszerébe hamis tranzisztorok kerültek, amelyek meghibásodása a gép bevethetőségét akadályozza."

    Fura ez a mondat, ha nem hamisított tranzisztor hibásodik meg, akkor az nem akadályozza ugyanúgy a gép bevethetőségét? :)