MTI

Dél-Korea elitiskolát nyit a kibertámadások kivédésére

A dél-koreai hadsereg egyetemi szintű iskolát nyit, ahol a Phenjan által indított kibertámadások elhárítására képezik ki a diákokat - jelentette be szerdán egy katonai szóvivő.

A hadsereg a Koreai Egyetemmel együttműködve 2012-ben nyitja meg az új iskolát, amely évente harminc tanítványt fogad. A magas szintű képzés négy évig tart - tette hozzá a szóvivő. Az iskolában a diákok elsajátítják a legkülönbözőbb számítógépes vírusok kiszűrésének módjait, pszichésen felkészülnek az informatikai támadásokra és azok kivédésére - mondta még a szóvivő. "Olyan harcosokat igyekszünk kiképezni, akik az Észak-Koreából jövő kibertámadások növekvő veszélye ellen harcolnak majd egy informatikai háborúban, ezen a téren elegendő szakemberrel kell rendelkeznünk" - áll a hadsereg közleményében.

A később tiszti rangot kapó diákok képzési költségeit a hadsereg fizeti, a diákok tanulmányaik elvégzése után hét évig kötelesek a hadseregben szolgálni. A gyanú szerint Észak-Korea informatikus elitcsapatot tart fenn, amelynek feladata, hogy számítógépes támadásokat intézzen az ország déli szomszédja ellen. Szöul májusban az egyik legnagyobb dél-koreai bank működését megbénító kibertámadás elkövetésével vádolta meg az észak-koreai hadsereget. Dél-Korea szerint szintén Phenjan áll a 2011 márciusában és 2009 júliusában dél-koreai kormányhivatalok és pénzintézetek ellen elkövetett támadások mögött is. Phenjan tagadja ezeket a vádakat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!