MTI

Meleg honlapon toborzott az amerikai hadsereg - tévedésből

"Sam bácsinak szüksége van rátok!" - ezzel a felhívással toborzott katonákat a Pentagon egy homoszexuálisok számára üzemeltetett honlapon - mint kiderült, véletlenül.

A furcsaságra az USA Today hívta fel az illetékesek figyelmét. A hadsereg egyik alaposan meglepődött hirdetési főnöke nyomban kijelentette, hogy akaratlanul landolt a betöltésre váró több mint nyolcezer állás listája a GLEE.com website-on. Már csak azért sem hirdetnének ott, mert az "nem felel meg a hadsereg támasztotta morális elvárásoknak" - nyilatkozta a tiszt.

Az amerikai védelmi miniszter is megerősítette, hogy véletlen hibáról van szó. Az azóta eltávolított álláshirdetések a GLEE anyacégén keresztül jutottak a honlapra. A New York-i székhelyű Community Connect vállalat ugyanis szerződésben áll a Monster.com álláskereső óriáscéggel, amelynek közleménye szerint nem volt róla tudomása, hogy szolgáltatása a szóban forgó honlapra is eljutott.

Az amerikai hadseregben nem szolgálhatnak másságukat nyíltan vállaló katonák és alkalmazottak. Mióta a hadsereg 1993-ban bevezette a "don't ask, don't tell" (én nem kérdezem, te nem mondod) politikáját a saját nemükhöz vonzódókkal kapcsolatban, már több mint 11 ezer katona szerelt le, ami a becslések szerint 363 millió dollárjába került az adófizetőknek - írta a The Advocate című folyóirat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Rocko #3
    ja és akkor te meg két okból is a segged mented :D
  • Mirtil #2
    Még a végén seggbekúr..
  • Alfa Of NS #1
    Hát igen. Nem mindegy, hogy ha csata közben odaszólsz a bajtársadnak, hogy fedezzen hátulról, hogy az most buzi-e vagy sem.