Berta Sándor

Multimédiás fejlesztéssel rukkol elő a Facebook

Amerikai lapok arról számoltak be, hogy a közösségi portál néhány napon belül bejelentheti a legújabb szolgáltatását, amit a Huluval és európai partnerekkel együtt fejlesztett ki.

A Facebook új szolgáltatása lehetővé teszi majd, hogy a felhasználók egymás között ingyen csereberélhessenek zeneszámokat, televíziós sorozatokat és filmeket. A New York Post és a The New York Times értesülései szerint a közösségi oldal a Hulu nevű amerikai online videoszolgáltatással működik együtt. Az ügyben a héten rendezendő F8 fejlesztői konferencián várható a konkrét bejelentés és a közösségi portál egy új multimédiás platformot akar majd bemutatni.


"Amennyiben mindez a tervek szerint valósul meg, úgy ez lenne az együttműködés paradicsoma" - nyilatkozta nem véletlenül az egyik szakértő. Bennfentesek azt közölték, hogy a Facebook már számos médiacéggel együttműködési megállapodást kötött. E szerződések alapján a közösségi oldal regisztrált tagjai a profiljukban megmutathatnák, hogy éppen melyik filmet nézik meg, vagy melyik zeneszámot hallgatják. Az ismerőseik megtudhatnák azt is, hogy milyen televíziós sorozatok és műsorok érdeklik őket. Ráadásul az ismerőseiknek - akár widgetek vagy tabok segítségével - továbbíthatnák is az adott mű linkjét, így az alkotásokat mások is meghallgathatnák vagy megnézhetnék.

Az új szolgáltatás kifejlesztésében a Facebookon és a Hulun kívül körülbelül tíz vállalkozás vett részt, köztük van a Spotify, a Rhapsody, az Rdio, a SoundCloud, a MOG, a Vevo és a Deezer is. Ugyanakkor egyelőre egyik cég sem akarta megerősíteni, igaz, nem is cáfolta, hogy valóban létezne ilyen projekt. Yvo Shaap webes fejlesztő azonban a felsorolt vállalatok HTML-kódjaiban olyan hivatkozásokat talált, amelyek megerősítik az együttműködés tényét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JMáté #10
    Ez is csak ilyen hülye divathullám. Majd elmúlik.
  • Justil #9
    Nos, úgy látszik téged izgat, különben nem reagáltál volna...
  • Ferrer #8
    Kit izgat, ha nem használjátok? Ha nem érdekel, mi a f@sznak írtok ide?
  • endrev #7
    Teljesen bizonyos hogy nem fogom használni a szolgáltatást... A kedvenc vécépapírom linkjét ne osszam meg?
  • Justil #6
    f*szom fog a fácsén vagy a fácse felhőben filmet nézni :)
  • Szefmester #5
    Aha, értem. De ha én már megtaláltam és éppen nézem akkor elég könnyen meg tudom osztani a linket másokkal is. Az hogy ezt már kérés nélkül is me glehetne tenni elég bizarr pillanatokat eredményezhet. :)
  • asgh #4
    Ha az egész médiaszolgáltatás felhő alapú lesz, akkor pont az a poén, hogy nem kell link. Hozzád rendeli az adott médiafájlt a rendszer, a haverjaid meg azonnal látják, hogy miket nézel, és egy mozdulattal ők is meg tudják venni. Most vagy csak a címet közlöd, aztán a haverod keresi meg a médiát, vagy neked kell a médiaszolgáltatónál megtalálni a filmet és linkelni a haverodnak. Márpedig alapvetően a médiaszolgáltatók érdeke, hogy minél könnyebben oszd meg a cuccokat ha abból bevételük származik és nyilván jobb nekik, ha az egész megosztás automatikus, mint ha a felhasználók maguk kajtatnának a filmek után és ne adj' Isten a konkurenciánál kötnének ki.
  • Szefmester #3
    Eddig nem lehetett linket küldeni? Durva lenne...
  • asgh #2
    Ez az egész kb. annyit tud, hogy ha elmondod a haverjaidnak, hogy láttál egy jó filmet és ők is meg akarják nézni, akkor nem egy torrent linket küldesz át, hanem egy fizetős szolgáltatásét. Ez nem feltétlenül rossz, ha tényleg működik, elérhető MO-ról is (kizártnak tartom) és kellően olcsó (értsd: ami kint 1-2 USD az nem lesz nálunk 5-6e forint, mint ahogy szokott).
  • Szefmester #1
    "Az ismerőseik megtudhatnák azt is, hogy milyen televíziós sorozatok és műsorok érdeklik őket." hát ez már szánalmas.. ezek szerint a sok sok ismerősük azt sem tudja hogy a barátja szereti ezt vagy azt a stílust? Nálunk a haverokkal még közös filmnézések is vannak és tudják hogy nekem nem kell szólni ha pl a Fűrészt akarják megnézni, de szólhatnak egy fasza akció-vígjátékról.

    Ennek az egész osszuk meg ezt meg aztnak semmi értelme számomra.