Berta Sándor

Berlini kutatóintézetet támogat a Google

Három neves német intézmény fogott össze az internet tanulmányozására, a terv megvalósítását több millió euróval segíti az amerikai óriáscég. Független kutatási központ alakul.

A projektet támogatja a Humboldt Egyetem (HU), a helyi Művészeti Egyetem (UdK) és a Berlini Társadalomkutatási Tudományos Központ (WZB), valamint a Google, amely három éven keresztül évi 1,5 millió euró támogatást ad az új intézménynek. A központ mind szervezetileg, mind működésileg teljesen független lesz. Jeanette Hofmann, a WZB munkatársa elmondta, hogy mindhárom intézmény egy-egy igazgatót ad.

Ezek egyike lesz Hofmann, aki az internetes intézményeket és szabályokat tanulmányozza, valamint arra is kíváncsi, miként valósulhat meg az információs önrendelkezés a számítási felhő technológiák korában. Egyik kollégája Ingolf Pernice professzor, a Humboldt Egyetem tudósa lesz, aki azt kutatja majd, hogy miként hat a világháló a jogra és hogy létrehozható-e egy globális alkotmány az internet segítségével. Míg a harmadik igazgatói posztot Thomas Schildhauer professzor, az UdK képviselője fogja betölteni, aki az internet működését biztosító innovációkkal és szellemi tulajdonjogi kérdésekkel akar foglalkozni. Emellett azt is vizsgálja majd, hogy miként kerülhető el az online közösség szétválása digitális bennfentesekre és kívülállókra.

Az új intézet tíz munkatársat foglalkoztat, és egyelőre a Humboldt Egyetem Jogi Karán fog működni. Az anyagi támogatás ellenére a kutatók nem férhetnek hozzá a Google adatbázisaihoz, de ez viszont is igaz lesz, a cégnek nem lesz hozzáférése az eredményeikhez. A négy fő kutatási terület: az internet alapú innovációk, az online szabályozás, a világháló hatása a jogra és az alkotmányokra, továbbá a médiapolitika, de a kutatási témák között szerepel az online cenzúra is.


A projekt elindítását váltja videoüzenetében üdvözölte Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója. "Az intézetnek meg kell határoznia azokat a változásokat, amelyek az internetnek, mint úttörő technológiának a fejlődésével járnak együtt" - összegezte a feladatokat a vezető, aki idén tavasszal jelentette be a központ megalakítását. Schmidt kiemelte a német egyetemek minőségét és örült annak, hogy ennyi neves intézményt sikerült megnyerni a projekt számára.

Jan-Hendrik Olbertz, a HU elnöke szerint az a lényeg, hogy a kutatók minél hatékonyabban kiaknázhassák a rendelkezésükre álló lehetőségeket és minél felelősségteljesebben használhassák az internetet. Az informatikusok, szociológusok, gazdasági szakemberek és jogászok közösen dolgozhatnak különböző elméleteken és modelleken. Az elért sikereik azt eredményezhetik, hogy az egyes termékek is jobbá válnak. Fontos azonban, hogy az intézet nem a Google termékfejlesztő műhelye lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!