Berta Sándor

Technikai probléma tarkította a Google+ első napjait

Olyan mértékű érdeklődés volt az elmúlt napokban az új szolgáltatás iránt, hogy a rendszer nem bírta a terhelést és miután az egyik szerver merevlemeze betelt, folyamatosan újraküldte a már korábban továbbított értesítéseket.

A fennakadást Vic Gundotra, a Google Engineering alelnöke is elismerte. A fejlesztő közölte: "Elnézést kérünk azért a spamért, amit okoztunk. 80 percen át elérhetetlen volt az a tárhely, ami az értesítéseket és azok küldését felügyelte. Ezért a rendszer megpróbálta újra elküldeni a korábbi üzeneteket. Nem számítottunk arra, hogy ekkora érdeklődés lesz a szolgáltatás iránt, pedig számolnunk kellett volna ezzel. Nagyon köszönöm a segítségüket és még egyszer elnézést a spam miatt."

Az óriási felhasználói érdeklődés valóban meglepte a cég vezetőit, hiszen a Google+ csupán június 28 óta érhető el és kizárólag meghívás alapján lehet bekerülni, ám ennek ellenére Eric Schmidt szerint máris több millióan (!) használják. A fejlesztők azonban nem győzik hangsúlyozni, hogy a Google+ még a korai kísérleti szakaszban van. A Searchengineland tudósítása alapján egyébként Schmidt kijelentette: a Google rendkívül elégedett az új hálózat fogadtatásával és bizonyos funkcióit más termékekbe is integrálni fogja.


A nagy felhajtásról egyébként közvetve Larry Page is tehet, aki közösségi hálózati sikerekhez kötötte az éves jutalmak kifizetését. A Google első embere arra ösztönözte a munkatársakat, hogy azok is támogassák a Google+-t, akik nem vesznek részt a projektben. "Ha egy új terméket indítunk, akkor próbáljátok ki és erre bátorítsátok a családtagjaitokat és a barátaitokat is" - tette hozzá Larry Page. Egyes szakértők, például Paul Allen, az Ancestry.com alapítója ugyanakkor úgy vélték, hogy a szolgáltatást már most a zárt bétaszakaszban 4,5-5 millió használhatják. Amennyiben ez igaz, úgy az heti 280 százalékos növekedésnek felelne meg.

A műszaki probléma különösen azért érdekes, mert a vállalat a negyedéves jelentése szerint közel 890 millió dollárt költött szerverekre és más számítástechnikai eszközökre. A Google+ elindítása által kiváltott eufória jótékony hatással volt a cég részvényeinek árfolyamára is. Egy nappal a hivatalos bejelentés előtt egy Google részvényért 482,80 dollárt kínáltak a tőzsdén, míg ugyanez a részvény július 7-én már 546,60 dollárt ért. A TechCrunch cikkében kiemelte: egy ilyen árfolyam-emelkedés azt jelenti, hogy immár körülbelül 20 milliárddal többet ér a társaság.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OCN #30
    engem nem érdekel!Csak valaki küldjön már egy meghívót!! PlS!
  • smv #29
    A közösségi oldalak lényege a közösségi kommunikáció. Ez pedig csak azon a szájton működik ahol éppen "van a közösség". Ha minden barát elmegy facebookról/iwiwről/myvipről/twitterről/plurkről akkor bizony menni kell utánuk ha a közösségi oldalak által nyújtott szolgáltatást érdemben szeretné valaki kihasználni.
  • Szefmester #28
    A MySpace mond neked valamit? IWIW? MYVIP? Milyen bizarr már hogy anno volt egy nagy közösségi oldal, és mindenki oda regisztrált és az volt az örök példa, majd jött egy új ami kicsit másabb volt, kicsit divatosabbnak tűnt és hirtelen mindenki törölte az előző "életét" majd regisztrált amoda, mert az éppen trendibb lett. Őszintén szólva ezek a vándormadarak a legszánalmasabb alakok akikkel találkoztam.
  • who am I 7 #27
    nem valószínű.ebben (mint ahogy még 1-2 problkozásában) sincs annyi potenciál, hogy letérdeltesse az fb-t.Főleg, h fb-n már qva sokan vannak...és ezzel a gerilla marketinggel, meg fikázással (neten terjengő g+ os "poén" képek), elég rossz benyomást kelti a gugli.Ne akarja rám erőltetni már a xarját, h csak a majmok használnak fb-t...és a gugli effektive róluk koppontott.Elég nevetséges....szóval, remélem eltűnik szépen a pöcébe.A keresőjük príma.Maradjanak annál..
  • nextman #26
    Ilyeneken veszekedtek itt, majd ha a google barcode-ot vesik fel a hatadra, hogy barmikor konnyen keresheto legyel, na az durva lesz:)
  • rajdi #25
    Na most tökre megmondtad a tuti. OK Igazad van, bocs! Én vagyok a szűk látókörű... simán lájkolnám a hozzászólásod ha lehetne.
  • donceleger #24
    jaj istenem, adjunk hálát az égnek, hogy van közösségi oldal, mert rajdi ismerőse még a mai napig állás nélkül lenne!
    Tudod, az osztálytalálkozó nem új keletű dolog, annak idején nem hinném, hogy hárman vettek volna részt az eseményen, mert ők mondjuk egy faluban éltek!
  • rajdi #23
    Igazad van donceleger, engem is kiakasztott amikor fateromék a közösségi háló segítségével tudtak összehozni egy olyan osztálytalálkozót, amire olyan, a világ másik felén élő régi haverokat is sikerült meghívniuk, akiket a büdös életben elő nem kerítettek volna az analóg módszerekkel, vagy amikor a "leépítés" címszóval kirúgott ismerősöm az üzenőfal segítségével még azon a héten talált melót, tényleg vérlázító! A G+nál meg egyszerűen mindenkit csak egy csoportba kell sorolni és kész. nincs sértődés meg feszengés.
  • donceleger #22
    Azért hihetetlen mennyire megváltoztatja a közösségi háló az életet! Régebben, mikor még mobil sem volt, mindig meg tudtuk beszélni hogy hol és mikor találkozunk a haverokkal, soha, senki sem volt elfelejtve és mindig össze is jött a dolog. A mobil némiképp megkönnyítette a dolgot, de a személyesség már ekkor kihaló félben volt. Manapság meg már olyanokat hallani, hogy FB-n szervezed meg a születésnapi bulidat! Ezen azért már kiakadtam.
    Nem csak személytelenek ezek az oldalak, de még csak alapozni sem lehet rájuk. Elvégre mindenki olyan információt rak fel, amilyet csak akar, annak nem kötelező valóságosnak lennie.
    És csak a FB-n vagyok fenn, de ha kétszer belépek egy héten akkor lehet sokat mondtam. Sőt, most már gondolkozom az onnan való törlésről, mert múltkor amikor beléptem, akkor azt láttam, hogy egy szex videót osztottam meg, pedig dehogy! Ez nem tudom, hogyan lehetséges, de ha ilyenek vannak, akkor én inkább nem kérek belőle. A Google+ nem tudom, milyen újdonságot fog tudni, de nem is érdekel. Remélem nem kerülök fel rá automatikusan, csak mert gmail-es fiókom van. A Gmail nagyon jó, kár lenne ez miatt elpályázni tőlük!
  • MsUser #21
    Nagyon helyes hogy végre profik is csatlakoznak a szoc.hálló őrülethez.
    Erre benevezek én is "FacBook-om meg sose lesz" de a többi is kihagyható lesz, törlöm őket MSN-t 3-év alatt 2.-szer használtam Skype-ot amióta Micros. tulajdon nem használtam, maradnak a Google szolgáltatásai!