Berta Sándor

Amazon - marad az App Store név, bővül a felhőszolgáltatás

Az amerikai vállalat igyekszik megerősíteni a piaci pozícióját a zenei szegmensben és még vonzóbbá tenni Cloud Drive szolgáltatását a felhasználók számára. A cég emellett egy komoly jogi sikert is elkönyvelhetett az Apple-lel szemben, egyelőre ugyanis használhatja szoftverboltja esetében az App Store nevet.

Az Amazon közleményben jelentette be, hogy még olcsóbbá teszi Cloud Drive szolgáltatását. Craig Pape, a konszern zenei igazgatója hangsúlyozta: az internetezők már évi 20 dollárért 20 gigabájt tárhelyet használhatnak a fájljaik tárolására és emellett korlátlan tárhelyet is kapnak az MP3 vagy AAC formátumú zeneszámaik online megőrzésére. Ugyanilyen konstrukció áll az évi 50, 100, 200, 500 vagy 1000 dollárért tárhelyet vásárolók rendelkezésére is, akik egy gigabájt bárhonnan, bármikor elérhető tárhelyet gyakorlatilag egy dollárért vásárolhatnak meg. Emellett továbbra is minden Amazon-ügyfél ingyen kipróbálhatja a szolgáltatást, amelyhez 5 gigabájt jár.

A vállalat egy további engedményt is tett: a kínálatából szereplő és letöltött dalokat is ingyen lehet majd tárolni a Cloud Drive rendszerében. Ezenkívül újdonság, hogy a Cloud Player nevű szoftvernek elkészült az iPad-kompatibilis verziója, így a program immár az Apple készülékein is használható. Emellett az alkalmazás támogatja az Androidot futtató okostelefonokat, tábla PC-ket, valamint használható az asztali PC-ken és a Macintoshokon is. Az iPhone-t támogató változatra ugyanakkor még várni kell.

A céghez kapcsolódó hír, hogy fontos jogi győzelmet aratott a közvetlen riválisának számító Apple-lel szemben. Phyllis J. Hamilton szövetségi bíró elutasította ugyanis az Apple-nek azt a beadványát, amelyben a vállalat az Amazon esetében az App Store név használatának megtiltását kérte. A bíró a kereset elutasítása mellett közölte, hogy az ügyben 2012 októberére tűzi ki az első tárgyalási napot, vagyis az Amazon komoly haladékot kapott.

Az indoklás szerint az Apple nem tudta bebizonyítani, hogy az Amazon szoftverboltjának neve megtévesztheti az iPhone és az iPad készülékeken futtatható szoftverek használóit. Ugyanakkor a bíró nem fogadta el az Amazonnak azt az érvelését sem, hogy az App Store fogalom már annyira elterjedt és a szoftverplatformok szinonimájává vált, hogy azt bárki alkalmazhatja a saját szolgáltatására is.

Az Amazon webes zenetárolója március vége óta érhető el, de azonnal támadta a zeneipar, mondván: a cég a szolgáltatást megfelelő licencek nélkül kínálja. Az Amazon App Store-t épp a napokban bírálták a szoftverkészítők, mert szerintük a szoftverek megjelentetési folyamata áttekinthetetlen, a készülékszűrő funkció nem működik, továbbá nincs kommunikációs lehetőség biztosítva a fejlesztők és a felhasználók között.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #7
    Na igen, de appstore volt mar azelott is. Apple-nek nincs joga kovetelzoni, talalt volna ki sajat nevet.
  • RecoPhile #6
    nemtom, de külföldi (reg köteles)torrent oldalakon App(s) ként rövidítik. O_O
  • G_ArchAngel #5
    'Application', az az altalanos, nem az 'App'
  • pixx #4
    Én úgy tudom a nokia kezdte, bár nem volt annyira rendezett, mint az Apple.
    A marketet meg egyértelmű miért nem választották, mert nem akarták még google is a nyakukba :D
  • aronvirginas #3
    "Az App Store annyira általános jelentésű, hogy ezt levédeni már baromság..."

    Ma már igen, de amikor az Apple elindította az App Store-t, még nem volt általános jelenség. Ha visszaemlékszel, a többi gyártó alkalmazásboltja mind az App Store sikerén felbuzdulva alakult. Nyilván a levédetés nem jogos, de elgondolkoztató az érem másik oldala is: az Amazon miért nem például App Market-nek nevezte a boltját, ha valóban nem volt burkolt marketing szándékuk?
  • nextman #2
    Dehat az app az apple-bol jon, nem? :D
  • Csakezmaradt #1
    Komolyan, az Apple, ha tudná, levédené a Mobilephone/Smartphone szavakat is...
    Az App Store annyira általános jelentésű, hogy ezt levédeni már baromság...