Berta Sándor

Lecseréli a Linuxot a német külügyminisztérium

A szaktárca vezetői az alkalmazottak panaszai és észrevételei miatt döntöttek úgy, hogy az összes számítógépről száműzik az eddig használt Linux disztribúciókat. A szerverek maradnak.

A Netzpolitik.org nevű blog birtokába jutott belső anyag szerint a német külügyminisztériumi dolgozók számítógépeinek 90 százalékára telepítettek a Windows operációs rendszerek mellé Linuxot is. A munkatársak azonban idegenkedtek az új szoftvertől és többségük inkább a Windowst használja. Ennek oka a dokumentum szerint az, hogy számos problémát a mai napig nem sikerült megoldani és emiatt a hivatali kommunikáció, illetve munka a háttérbe szorul. Különösen a más részlegek és intézmények számítógépeivel megvalósítandó információcsere okozott komoly gondokat.


Michael Groß, a külügyi szaktárca IT-részlegének vezetője arról számolt be, hogy további részlegek nem hajtották végre az átállást, sőt a szövetségi belügyminisztérium tavaly nyáron leállította a nyílt forráskódú kliensprogramot. Pedig a McKinsey Intézet által még 2010 márciusában elkészített tanácsadói tanulmány megerősítette, hogy a Windows "single-boot változatú", vagyis egyedüli operációs rendszerként való alkalmazása ugyan "technikailag lehetséges és a felhasználók szempontjából vonzó, de kétségtelenül drága megoldás. Emellett középtávon jelentős licenc- és migrációs költségekkel kell számolni."

Ennek ellenére a hivatal már tavaly augusztusban úgy döntött, hogy visszaállítja a korábbi állapotot és az összes számítógépre kizárólag Windowst telepít. A program első részeként idén a minisztérium központi épületében és a külképviseleteken található 3000 PC-n cserélik vissza a Windows/Linux duót Windows XP-re. A további 9000 munkaállomásra 2012-ben Windows 7 operációs rendszereket, Office 2010 irodai programcsomagokat és Outlook levelezőrendszereket fognak telepíteni. A csere a szaktárca állítása szerint semmilyen többletköltséget nem jelent, sőt még növelheti is a munkahatékonyságot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • paraszgyerek #174
    z5oTtu - Balumann leírta a lényeget. Nagyvállalati környezetben az ActiveSync, Active directory és társai azért elég jók és az Exchange is elég jól muzsikál a 2k7 óta. A "frontvonalra" pedig inkább vmilyen *nix alapú megoldás szokott szóba jönni, pl ironport. Ezért is mondom hogy nem szimpátia/hit/anyagi kérdés a dolog.
  • Balumann #173
    Én több helyen is azt láttam, hogy van linuxos szerver is (webkiszolgáló, adatbázis, fájlszerver, tűzfal, domain irányítás, biztonsági mentések célból) és Windows is (active directory, group policy, ISA tűzfal, felhasználók kezelése és ellenőrzése céljából).
    Előbbieknek nyilván praktikusabb egy linux szerver, ingyenes és gyorsabb, de azért nemhiszem, hogy a Windows az annyira rossz lenne. Nem egy helyen láttam már rendszeresen menni, és rendszergazda ismerőseim se szidták eddig annyira, pedig van köztük is tapasztaltabb. Hülyesége minden rendszernek van.

    Pontosabban milyen dolgok miatt szívtál?
  • z5oTtu #172
    Hat igen szerverekre nagyon nem valo win. A palyafutasom alatt, valahogy a legtobbet win-el kapcsolatos dolgok miatt szivtam. Tartom magam regi meggyozodesemhez, hogy mindent arra hasznaljunk amire valo. A windoz jo jatszani meg office-t nyomkodni, a Unixok meg oda ahol fontos a megbizhatosag es az allando mukodeskepesseg, a realtime rendszereknel ugye a windows szoba sem johet :). Tapasztalatom szerint macosx-el van a legkevesebb baj, minden szinten. Amiota mac-et hasznalok tudok csak a munkara es a kreativitasra koncentralni. Tudom offtopoc kicsit, dehat itt mar volt helyesiras tema is :D
  • Rotyoka #171
    Hát még jó, ha nem akarnak kékhalált kapni 2 naponta :D
  • paraszgyerek #170
    @sedward: Tiszta sor, kicsit túlrövidítettem magam - a lényeg, hogy a plusz gépen kívül plusz megoldás is kell a hálózati elérésre a több platform miatt, de a probléma valóban nem is itt jelentkezik.

    @All: Azt hiszem mindenki egyetért abban hogy mindig elöször a célhoz kell szoftvert választani és ahhoz os-t/platformot. Meg lehet fordítani a sorrendet de akkor a szívásfaktor is emelkedik, függetlenül attól hogy az anyagi/szimpátia/hitbeli stb. érdekek merre húznak.

    Ne feledjük, a szerver oldal a fenti példában is marad linuxos ;-)
  • sedward #169
    @narumon:
    Persze tudom, hogy a windows licenc köteles, ugyanennyi virtuális gépet kell vennie a cégnek windows alatt is tesztelésre.

    @Balumann:
    Teljesen igazad van, az egyszerű embereknek nem kell X munkaasztal és más ablak környezet. De mi ezen az oldalon nem vagyunk egyszerű emberek, mi sok programmal dolgozunk egyszerre és szeretjük kipróbálni a dolgokat, hogy rájöjjünk hol tudjuk optimálisan kihasználni - nem igaz? ;) Én azért is megnézem őket, hogy lássam milyen filozófia van bennük, tetszett, hogy az ion3 például nem ablakokban dolgozott, hanem darabolta a képernyőt, az icewm pedig tökéletes volt vnc-re, hogy a telefonról lehessen vele vezérelni a gépet, sőt nyugdíjasnak aki életében 5 ikont használ, hiszen a konfigurátorban beállítom és ők nem tudják a dolgokat elmozgatni vagy letörölni.

    @paraszgyerek:
    Az természetes, hogy mentett hálózati tárhelyre dolgoznak a munkaállomások, ez nem így van minden cégnél? Egy normális cégnél a tervezői gépet ami milliós érték, nem lehet mondjuk könyvelésre használni.
  • hurkaur #168
    A wine nem éppen így működik ,de többnyire igazad van. olyan gépekre ,ahol ipari munka folyik (autocad, photoshop) oda tényleg alkalmatlan a linux (nincs natív verzió -> nem használják -> nem is fognak rá írni -> sadpanda:( ).
  • Rotyoka #167
    Egy két ember olyanokra hivatkozik, hogy ő bezony IT supportos meg ilyen olyan programozó meg ilyen olyan rendszergizda.

    De ha leírnák ennyit, hogy sudo szerintem már nem tudna mit kezdeni vele és rohanna a google barátja után :D
  • paraszgyerek #166
    Hibajavítás az előzőhöz: win != wine :-)
  • paraszgyerek #165
    "a két tervező programra vennék egy windowsos munkaállomást, amit másra tilos lenne használni"

    ez a gyarkolatban egy tervező cégnél minden alkalmazottnak plusz egy gép, valamint mindenkinek egy személyre szabott külön fileshare ahova a mentéseiket teszik, hogy ne kelljen minden kis módosítás miatt pendrive-ozni... el tudom képzelni mit szólna hozzá a cégtulaj...

    " a többi elvétve használt program meg ha nem bonyolult megy a wine alatt, ha meg bonyolult akkor virtuális gép alatt."

    Itt pölö az lehet érdekes, hogy ha a wine egy bugja miatt az éves jelentés a spéci programból generálva nem olyan számokat produkál amit kellene és emiatt jön egy csinos kis bünti az apeh-től, azt vajon tovább lehet-e számlázni a wine-nak...? Nem hinném - a spéci progi fejlesztő pedig mosná a kezét, mivel win != win.

    Ha pedig virtuális gép kell akkor már ugyanott vagyunk mint a natív telepítésnél ahogy az előbb elhangzott.