Berta Sándor

Az Európai Bíróság dönthet a használtszoftver-kérdésről

Az európai testületnek kell eldöntenie azt a kérdést, hogy vajon tovább értékesíthető-e egy használt program vagy sem, s ha igen, akkor ez milyen feltételek mellett tehető meg.

Az Oracle beperelte a usedSoft nevű céget, amiért az szoftverlicenceket vásárol meg különböző vállalatoktól, majd eladja ezeket. Az Oracle arra hivatkozott, hogy ezt a usedSoft nem tehetné meg, mivel ezzel a lépéssel megsérti a szerzői jogot. A német bíróságok nem tudtak dönteni a kérdésben, így a német legfelsőbb bíróság úgy határozott, hogy az ügyet az Európai bíróság elé utalja. Ezt az ítéletet mind a két fél támogatta.

"Azt várjuk az Európai Bíróságtól, hogy a Németországban uralkodó nézetet támogassa és szoros határok közé szorítsa a használt szoftverek kereskedelmét" - jelentette ki Severin Löffler, a Microsoft képviselője. Peter Schneider, a usedSoft ügyvezetője azt reméli, hogy végre sikerül egyértelműen állást foglalni ebben a kérdésben és a piac szereplői megtudhatják, hogy lehet-e tovább értékesíteni használt programokat és ezt milyen feltételek mellett tehetik meg.

Jelenleg ugyanis nem tisztázott, hogy eladható-e egy olyan alkalmazás, amit korábban az internetről töltöttek le. A szoftverfejlesztők ragaszkodnak ahhoz, hogy egy továbbértékesítés ebben az esetben a szerzői jogaikat sérti, míg a használtszoftver-kereskedők azt az álláspontot képviselik, hogy a letöltés nem törvénytelen megoldás, hanem egy korszerű programterjesztési módszer. Közel sem mindegy tehát, hogy milyen ítéletet hoz majd az Európai Bíróság. Boris Vöge, a preo Software AG elnöke úgy becsülte, hogy csak Németországban a tőzsdén bejegyzett 30 legértékesebb társaságnál 1,3 milliárd euró értékben futtatnak használt szoftvereket.

A kérdésben az Egyesült Államokban is vita van. Egy kaliforniai kerületi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy Timothy Vernon online kereskedő nem adhatja el a birtokában lévő AutoCAD szoftver 14-es kiadását. A férfi ügyvédje új eljárás lefolytatását kezdeményezte. Hazánkban 2009-ben indult el a legális használtszoftver-piac és hozzávetőleg 600-700 ezer olyan feleslegessé vált szoftver van Magyarországon, ami más cégeknél és intézményeknél még jogtisztán hasznosítható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • licencepro #27
    Software licencek (és most főleg Microssoft lic.ekről írnák) alapvetően transzferálhatóak.
    Átruházható Licence fajták:
    FPP (dobozos)
    OEM (igen oem is ....!!!!)
    Select
    Open vol.lic. (nem subscription)
    EA (nem subscription és nem SA)

    amit nem lehet! .... ne dobt fel a vaterára ... ez nem elég ... végre kell hajtani egy "licence tranzfer protokollt" (hasonlóan az autó átíráshóz)... ezt a helyi "software remarketer-ed" szívesen elintézi neked (lsd. pld. www.licencepro.hu)

    ezen az úton pld. office 2003 / 2007 még mindig elérhető, lényeges árelőnnyel (kb 40 - 60%) - vagy op rendszer (oem ben) mint pld. XP (pro vagy home) .... ne downgradeljél .... vásárold meg használtan.
  • M2 #26
    Tehát a lényeg:
    - licenszeket lehet venni majd azokat továbbadni, a tőzsdén nagyban multiknak
    - megvásárolt licenszeket NEM szabad továbbadni a kisembereknek, cégeknek

    - mikor megveszed az 30 forint költséggel előállított műanyag korongon a szoftvert, az azért több tíz ezer forint, mert az érték maga a szoftver
    - ha a korong elromlik, nem tudod új darabra lecserélni, még a 30 forint befizetésével sem, így jártál
  • MrImy #25
    Remélem megtiltják és akkor minden használt szoftver nulla értékűvé válik.
    Ennek a következménye az lesz, hogy az emberek inkább a folyamatosan frissített, nyílt forráskódú szoftverekhez kapnak kedvet, amely ezáltal értékesebbekké válnak hosszabb távon mint a méregdrága fizetős társaik.
  • laszilo #24
    Érdekes probléma.
    Mikortól használt egy program? Ha originál gépet/programot vesz valaki másodkézből, ami még nem volt használva az már használtnak számít?

    Ha veszel egy HW-t előre telepített programokkal, akkor a kettőt együtt továbbadhatod, vagy a használt számítógép továbbértékesítése esetén megszűnik a licensz, le kell törölni az előre telepített programot?

    Ki a licensztulajdonos, a HW, vagy a felhasználó?
    Ha a felhasználó, akkor miért kötik a HW-hez, miért nem lehet átvinni másik gépre?
    Ha a HW, akkor ugyanazt a szoftvert amit dobozban nem értékesíthetek tovább, eladhatom feltelepítve?
    Mi történik, ha megveszem a vevő gépét 1 Ft-ért. Feltelepítem rá a szoftvert és eladom neki az egészet 100 000 Ft-ért?
  • DontKillMe #23
    Az EULA szabályozza, hogy mit hányszor és milyen formában lehet megtenni. Ezt a használatbavétel előtt el lehet (vagy nem) fogadni, de mindenképpen le kell okézni. Erre szokott mindenki next..next..next-et nyomni, anélkül, hogy elolvasná, utána meg néz hülyén, ha szétrúgjak a seggét.
  • DontKillMe #22
    Kizárólag azért megy a hiszti, mert a használt szoftver eladásából befolyt összeg nem közvetlenül a gyártónak folyik be, mint alapesetben. Abban a pillanatban, amikor ebből százalékos arányban részesedés ütné a markukat, kuss lenne.
  • Zolorado #21
    Ha egyszer aktiváltad, nem aktiválhatod mégegyszer! (Vagy de?)
  • vato loco #20
    Akár kotont is. ^^
  • perempe #19
    Kottát vehetek használtan?
  • Yv@n #18
    Használni épp használhatod, de ha az eredeti license már nem a te tulajdonod, akkor ugyanaz a jogi helyzet, mintha warezben leszedted volna, és sosem fizettél volna érte, a másik személy akinek eladtad pedig a gyártótól vette volna meg.