MTI

Svédországban őrizetbe akarják venni a Wikileaks alapítóját

A svéd ügyészség bírósági végzést kért, hogy nemi erőszak, szexuális zaklatás és kényszerítés gyanúja alapján kerüljön őrizetbe Julian Assange, a Wikileaks oknyomozó internetes oldal alapítója.

A bíróság a nap folyamán dönt az ügyészség kéréséről. A lépés azt is jelentheti, hogy nemzetközi elfogatóparancsot készülnek kiadni az ausztrál férfi ügyében, akinek egyelőre nem ismert a pontos tartózkodási helye. Marianne Ny ügyész elmondta, azért kérte az őrizetbe vétel elrendelését, mert ki akarják hallgatni. Hozzátette, hogy korábban meghiúsult Assange kihallgatása. Kiszivárgott rendőrségi dokumentumok szerint két nő ügyéről van szó, mindketten augusztus 14-én találkoztak a férfival, amikor az egy szemináriumot tartott. Mindkét nő hat nappal később tett feljelentést.

Assange korábban már cáfolta a vádat és azt állította, hogy a történtek mögött a Wikileaks ellenségeinek lejárató kampánya áll. A honlap július 25-én került az érdeklődés központjába, amikor a világhálóra Irakkal és Afganisztánnal kapcsolatos titkos amerikai dokumentumok ezreit tette fel. A lépés felbőszítette az amerikai védelmi minisztériumot. A férfi egy időben fontolgatta, hogy Svédországban lesz a Wikileaks székhelye, ahol egyes szolgáltatásai jelenleg is működnek, de a svéd bevándorlási hatóságok megtagadták tőle a lakhatási engedélyt.

Az oknyomozó oldal alapítója korábban arra panaszkodott, hogy ő és vállalkozása amerikai és más országok titkosszolgálatai érdeklődésének és zaklatásainak célpontjában áll, mert titkos katonai dokumentumokat hozott nyilvánosságra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #8
    Naja, de ez tökugyanaz. Ugyanaz a két nő, az időpont, a stb. Tévedtek a tévedésről? Egyébként nem-e lehet-e összefüggésben-e az Izlandi bejegyzéssel?
  • Troppauer #7
    Azt szeretnem tudni, hogy ha valamilyen csoda folytan bebizonyosodna, hogy a ket no hazudik, akkor azokat hany evre csukjak le??????
  • morden #6
    Ezt tuti a "Svédországban őrizetbe akarják venni a Wikileaks alapítóját" cikkhez akartad írni ?
  • kadar1 #5
    Vágó egy lerágott csonton lévő pártkatona.Újítani kellett volna , nem a külföldről behozott műsorokkal futtatni , mik idővel kint is megbuktak.
    Abban reménykedhetett , hogy a régi cimborái vissza fogják tenni műsorba.
  • kadar1 #4
    Azt hittem , hogy előbb fogják elmeszelni az amcsi csatlósai.Igaziból arra számítottam , hogy öngyilkos lesz vagy autóbalesetben fog elhunyni.Habár ki tudja , hogy fogják félre állítani ?
  • Cat #3
    Az elsőt korábban tévedésnek minősítették és visszavonták.
  • Kornan #2
    Van egy olyan érzésem, hogy el fog csúszni a fürdőszobában és halálosan beveri a fejét.
  • morden #1
    Izé, minta már lett volna egy pontosan ugyan ilyen hír pár hónappal ezelőtt, ez akkor most a 2. vagy az első megkésve vagy mivan ?