Berta Sándor

Beperelte az amerikai belügyminisztériumot a Google

A webes társaság azért kezdeményezett jogi eljárást a szaktárca ellen, mert az álláspontja szerint előnyben részesíti a Microsoft Business Productivity Online Suite Federal (BPOS) megoldását más levelezőszoftverekkel és azonnali üzenetküldőkkel szemben.

A Google úgy vélte: ezzel a döntéssel a belügyminisztérium megsérti a szabad piaci versenyhez fűződő jogot és a közbeszerzésekre vonatkozó jogszabályokat. Az amerikai vállalat azt állítja, hogy saját megoldása, a Google Apps ugyanúgy képes lenne megfelelni a szaktárca igényeinek és ezt a minisztérium IT-illetékesei is megerősítették a cég képviselőivel folytatott megbeszéléseken. A hivatal ugyanakkor arra hivatkozott, hogy a Microsoft szoftvere két pontban jobbnak bizonyult a többi alkalmazásnál. Ezek egyike a konszolidált e-mail környezet, míg a második a kibővített biztonsági funkciók biztosítása. A Google viszont az általa benyújtott dokumentumban cáfolta, hogy ezt kizárólag a redmondi konszern megoldása tudná biztosítani.

A Google azt akarja elérni, hogy a szaktárca gondolja át a korábbi döntését és vonja vissza a kifejezetten a Microsoft termékére szabott eljárási feltételeket. A 59 millió dollár értékű közbeszerzési eljárás nyertesének 88 000 munkaállomáson kell biztosítania az egységes működést öt éven át, összesen 13 platformot váltva fel. Bár a minisztérium korábban ígéretet tett arra, hogy nyílt eljárást folytat le, végül kiderült, hogy a feltételeknek kizárólag a Microsoft Business Productivity Online Suite Federal tud megfelelni.

A Google kifogásolta továbbá, hogy a szaktárca gyakorlatilag már most szabványként tekint a BPOS-re és még előzetes teszteknek sem vetette el a megoldást. A BPOS a Microsoft Exchange és SharePoint alkalmazásaira épül és tartalmazza az Exchange Online, a Sharepoint Online, a Communications Online és az Office Livemeeting modulokat. A szoftvercsomag e-mailezés mellett felhasználóható a kapcsolati adatok kezelésére, videokonferenciák lebonyolítására is.

A Google már szeptemberben az Egyesült Államok Számvevőszékéhez fordult és nehezményezte az eljárási feltételeket. A társaság álláspontja az, hogy nincs szükség kifejezetten a hivatalok igényeinek megfelelő termékre. A számvevőszék október 25-én elutasította a cég panaszát, az ezután döntött a pereskedés mellett. A The Wall Street Journal tudósítása szerint a belügyminisztériumnak egyértelműen biztonsági fenntartásai vannak a Google Apps-szel szemben. A perben a Google-hez csatlakozott az Onix Networking nevű vállalat is, amely szintén céges szoftvereket és online szolgáltatásokat, többek között azonnali üzenetküldő programokat kínál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sanyicks #3
    az m$ köztudottan hasonló, na meg a szoftvereik olyanok mint a szita, szal nem csak ők lopkodhatnak, hanem minen hackernek megadják a lehetőséget :D
  • Laza #2
    Na, kicsit azért erős, hogy "normál esetben nincs is hiba" ... de így működik :)
  • Laza #1
    Ez kb mindenhol így megy, hogy ha megállapodtam valakivel, vagy kiszemeltem valamit, akkor úgy írom meg a közbeszerzést, hogy csak kizárólag az a termék feleljen meg az elvárásaimnak ... és ebben normál esetben nincs is hiba addig, amíg az a funkcionalitás ténylegesen szükséges és a másik nem képes azt biztosítani.

    Azon végképp nem csodálkozom, hogy a Goggle esetén tartanak a biztonsági kockázattól :) 88000 kormányzati gépre tenni a szoftvereiket, mikor köztudottan "összelopkodják" az adatokat/információkat .... veszélyes :))))