Berta Sándor

Ausztriában fellélegezhet a Google, de a csehek is aggódnak

Az Osztrák Adatvédelmi Tanács egyelőre nem tesz feljelentést a cég ellen, de fontosnak tartják a megfelelő jogi szabályozás kidolgozását. "Megfelelő jogi alapokat kell teremteni az utcákat ábrázoló fotók elkészítésével és nyilvánosságra hozatalával kapcsolatban. Szabályozni kell, hogy a szolgáltatók miként járhatnak el és emellett a lakosságot is meg kell védeni a cégek egyre növekvő tevékenységével szemben. A mostani fejlemények is rámutattak, hogy szükség van az úgynevezett geoadat-rendszerek törvényi szabályozására. A Street View és más hasonló programok segítségével ugyanis olyan személyiségprofilok hozhatók létre, amiket utána már alig lehet ellenőrizni" - jelentette ki Johann Maier, a testület elnöke.

A vezető közölte: biztosítani kell, hogy a rögzített adatok egészen addig ne kerülhessenek külföldre, amíg nem tették őket felismerhetetlenné. Továbbá a felvételek csak úgy hozhatók nyilvánosságra, ha nem köthetők személyekhez. "Az átfogó európai adatvédelmi reform befejezésének időpontja még nem ismeretes, éppen ezért nem zárható ki egy nemzeti szabályozás sem. Gyors és pontos jogi megoldást kell találnunk az internetes geoadat-rendszerek problémájára" - szögezte le Johann Maier. Az Osztrák Adatvédelmi Tanács elnöke hozzátette, hogy a testület következő ülésén is téma lesz a Google teljes rendszere. Többek között kitérnek majd a konszern szolgáltatásaihoz való regisztrációkra, valamint a nemzeti hatóságok szankcióinak gyakorlati megvalósításával kapcsolatos kérdésekre.

A Street View nem csak Ausztriában téma. Hana Stepankova cseh adatvédelmi biztos úgy nyilatkozott, hogy a hivatala vizsgálatot indított a Google szolgáltatásával kapcsolatban. "Mivel Csehországban 1989 előtti történetét megfigyelések jellemezték, így érthető, hogy az emberek nagyon érzékenyen reagálnak minden a magánéletük kifürkészésével kapcsolatos támadásra" - nyilatkozta Stepankova.

Kay Oberbeck, a Google szóvivője elmondta, hogy eddig Írország, Ausztria és Dánia követelte az összegyűjtött WLAN- és más személyes adatok törlését, míg Belgium, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Németország, Svájc és Csehország azt akarja, hogy az adatokat bocsássák az adatvédelmi hatóságok rendelkezésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!