Berta Sándor

Az okostelefonokhoz elengedhetetlen az LTE-technológia

A mobil szolgáltatók és a felhasználók egyaránt nagyon várják a jelenlegi szabványoknál nagyobb adatátviteli sebességet biztosító Long Term Evolution (LTE) technológiát.

"Már lezárult az LTE szabványosítási folyamata és a bevezetése is rendben halad. Ezen a területen az Egyesült Államok és Japán jár az élen, de Európa sincs sokkal lemaradva tőlük. Kontinensünkön jelenleg már 14 LTE-üzlet köttetett. A GSM Szövetség előrejelzése alapján pedig az év végéig 22 LTE-hálózatot állítanak üzembe. Az igazi piaci áttörés azonban csak 2011-re, illetve 2012-re valósul majd meg" - jelentette ki Dietmar Appeltauer, a Nokia Siemens Networks közép-kelet-európai régióért felelős vezetője.

A szakember hozzátette, hogy a felhasználók mindössze jó készülékeket és gyors mobil összeköttetést akarnak. Az embereknek ugyanakkor teljesen mindegy, hogy mindez milyen technológia segítségével valósul meg.

Az LTE-re azonban szükség van, mert a jövőben egyre többen fogják használni az okostelefonokat és ezzel párhuzamosan növekszik majd a hálózatok leterheltsége is. "Különösen a fiatalok használják a webet intenzíven és közülük egyre többen teszik ezt okostelefonokkal. Ráadásul napjainkban már nem lehet elképzelni olyan mobil munkavállalót, aki ne tudná másodperceken belül elérni az e-mailjeit vagy a navigációs szolgáltatásokat. Természetesen van egy fontos kérdés. A jelenlegi rendszerek részben már 18-20 évesek, éppen ezért fel kell újítani őket. A mi rugalmas bázisállomásainknak viszont megvan az az előnyük, hogy a meglévő és az új szabványokat egyaránt támogatják. Így, ha egy szolgáltató átváltana az LTE-re, akkor elegendő csupán egy szoftverfrissítést végezni. Ez egyrészt költségkímélő, másrészt időtálló megoldás" - tette hozzá Dietmar Appeltauer.

A Nokia Siemens Networks menedzsere elmondta, hogy arról is mindenképpen beszélni kell, hogy mennyire fontos az egyes szolgáltatóknak az LTE-re való átállás. Amelyik cégnek jelenleg is jó 3G-s hálózata van, az nyugodtan elodázhatja ezt a lépést és csak akkor kell bevezetnie az új rendszert, ha arra igény lesz. Vannak azonban olyan közép-kelet-európai országok, ahol napjainkban is csak a 2G-s infrastruktúra van korrekten kiépítve. Ezekben az államokban egyszerűbb, ha a szolgáltatók egyből az LTE-re váltanak. Az igény és az érdeklődés ettől függetlenül nagy a technológia iránt. Skandinávia ennek a területnek az egyik éllovasa, nem véletlen, hogy az NSN a Telia Sonierával közösen már LTE-hálózatokat épít Svédországban és Norvégiában. De Közép- és Kelet-Európában is nagy az érdeklődés.

S hogy mit hozhat a jövő? Nos, Appeltauer szerint ismét erősödni fognak a kombinált vezetékes és mobil ajánlatokat kínáló szolgáltatók. A piacon egyre több kombinált csomag (mobil és vezetékes internettel ötvözött IPTV) jelenik meg. Eközben a szabványosítási csoportok már azzal foglalkoznak, hogy mi követi majd a Long Term Evolution technológiát. A szakemberek már gőzerővel fejlesztik az LTE Advancedet, amely még nagyobb adatátviteli sebességeket, jobb adattovábbítási minőséget és nagyobb lefedettséget mutat fel. Az aranyszabály ugyanakkor ebben az esetben is érvényes: mindig sok időnek kell eltelnie addig, amíg a szabványok igazán kiforrottá válnak és a gyakorlatban is hibamentesen működnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dchard #7
    Ez az előző butaságra, és téves adatokra alapozott cikk folytatása, ahol tovább ragozza a cikkíró, hogy mennyire offolják szét az okostelefonok a szolgáltatók hálózatát, holott ez egészen egyszerűen nincs így. Látott a kedves cikkíró egyetlen hálózati statisztikát, vagy mondta ezt neki egyetlen operátor is? Hát persze hogy nem, azért nem, mert nem az okostelefonok offolják a hálózatot, hanem azok az ügyfelek, akik elhitték, hogy a mobilnet kiválthatja a vezetékest, és az okostelefonokkal ellentétben nem néhány tíz megabájtot, hanem 2 nagyságrenddel többet: néhány gigabájtot forgalmaznak el.

    Magyarországon még bőven nincs itt az LTE ideje, sokkal inkább a 900MHz-es sáv megnyitására, és a frekvencia díjak mérséklésére volna szükség, hogy mind lefedettségben, mind kapacitásban tudjon fejlődni a jelenlegi hálózat, illetve már most elkezdeni a szabályozás előkészítését az LTE hatalmas sávigényére. Kár az LTE-re bazírozni, mikor a jelenlegi tartalékainkat bőven nem használjuk ki. De még ha lenne is frekvencia, meg elfogadható díjtételek, akkor is marad két probléma: a 3G-s infrastruktúrát senki nem fogja kidobni, mikor még alig jött vissza pénz belőle, másrészt meg gerinc kapacitás problémákkal küzd a legtöbb vidéki cella, még a HSPA+-t sem tudják kiszolgálni, nemhogy az LTE-t.

    A végére a kedvenc mondatom (imádom ezeket a nagy szavakat a hozzá nem értők szájából):

    "Az aranyszabály ugyanakkor ebben az esetben is érvényes: mindig sok időnek kell eltelnie addig, amíg a szabványok igazán kiforrottá válnak és a gyakorlatban is hibamentesen működnek."

    Az aranyszabály helyesen úgy szól, hogy mindig sok időnek kell eltelnie addig, amíg a gyártók megtanulnak a szabványban foglalt specifikációknak maradéktalanul megfelelni, és ezáltal a gyakorlatban is hibamentesen működő rendszereket építeni. Nem a szabvány szokott vacak lenni, hanem annak be nem tartása.

    Dchard
  • Bagoly81 #6
    firefoxal fasza minden.
  • TreDoR #5
    Nálam is cs az első mondat jelenik meg: chrom, cometbird
  • mynameisbence #4
    chrommal is
  • h143570 #3
    Az meg elviselem, hogy Opera es Fx el nem megy, de hogy meg az IE8 is azt irja ki, hogy hibas az oldal es szinten nem jeleniti meg jol az azert mar nem tul biztato.
  • gneoka #2
    firefoxal is :(
  • gombabácsi #1
    már megint csak az első sor jelenik meg Operával