Berta Sándor

Francia kiadó is támadja a Google könyvkeresőjét

A Hachette Livre nevű legnagyobb francia könyvkiadó tárgyalásokra szólította fel a webes konszernt, amelynek könyvdigitalizálási programjával már az Európai Bizottság szakértői is foglalkoznak.

A német, a svájci és az osztrák kiadók, illetve könyvkereskedők után a legnagyobb francia kiadó, a Hachette Livre is támadta a Google-t. A cég vezetője, Arnaud Nourry a Le Figarónak azt nyilatkozta, hogy elutasítják a konszern és az amerikai írók, illetve kiadók között kötött egyezményt. Emellett Nourry felszólította a Google-t, hogy mielőbb kezdje meg a tárgyalásokat az európai szakmai szervezetekkel.

A szakember szerint az egyezmény egyaránt ellentmond a szerzők jogairól szóló úgynevezett Berni Konvenció alapelveinek, valamint az európai országok kiadói szabályainak. Ez a fajta megoldás nem alkalmazható az európai jogrendszerben. Nourry egyúttal arra szólította fel az összes francia kiadót, hogy csatlakozzanak a Hachette Livre saját, Numilog nevű digitalizálási projektjéhez. A világ második legnagyobb kiadójának számító cég eddig 40 000 művet szkennelt be önerőből.

Az ügy érdekessége, hogy a Hachette Livre amerikai leányvállalata is szerepel az egyezmény aláírói között. Nourry ezt azzal indokolta, hogy az Egyesült Államokban túl magasak lennének az ügyvédi és perköltségek, illetve, hogy a tengerentúlon más a jogi helyzet.

Szintén a Google könyvdigitalizálási programjával foglalkoznak a közeljövőben az Európai Bizottság szakértői kétnapos tanácskozásukon Brüsszelben. A német kormány nevében Brigitte Zypries igazságügyi miniszter által elküldött hivatalos állásfoglaláshoz eddig több ezer német író csatlakozott.

Viviane Reding európai uniós médiaügyi biztos azt javasolta még július elején, hogy dolgozzanak ki a könyvdigitalizálást érintő új szabályokat és hozzanak létre egy európai könyvjogi nyilvántartást. Ez utóbbi tartalmazná az összes beszkennelt mű adatait és a bevételeket elosztaná a szerzői jogok tulajdonosok között. A Google az elmúlt évtizedben kereken 10 millió könyvet digitalizált és a programjában világszerte 30 intézménnyel működik együtt, néhány napja pedig a Francia Nemzeti Könyvtárral (BNF) kezdett tárgyalásokat.

A Google könyvkereső szolgáltatásával májusban már foglalkozott az Európai Unió úgynevezett versenyképességi tanácsa.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KillerBee #2
    Van egyáltalán valaki, akinek nincs baja a Google könyvdigitalizálásával?

    Ja igen, az olvasók, azok örülnek neki, csakhogy a kiadók láthatóan leszarják őket. Nem tudom, miért törekszenek annyira a zene- és filmkiadók és -terjesztők sorsára, de nagyon igyekeznek.
  • readswift #1
    lelehet szállni a googlebooksról, franciák meg különösképp mehetnek a picsába gyak senki nem olvassa a szarjaikat rajtuk kivül.