Gyurkity Péter

Videókölcsönzővé alakulhat a YouTube

A Google tárgyalásokat folytat több nagy stúdióval, siker esetén pedig akár a közeljövőben megkezdhetik a vadonatúj tartalmak terjesztését, egyfajta online kölcsönző formájában.

A Wall Street Journal a tárgyalásokhoz közel álló forrásra hivatkozva ír arról, hogy a Google és az érdeklődő filmstúdiók közötti megállapodás hamarosan megszülethet. Ennek eredményeként a YouTube oldalain hamarosan olyan cégek kínálatából válogathatnánk, mint például a Lions Gate, a Sony, az MGM, vagy a Warner. A részletekről egyelőre tovább tárgyalnak, ám az áttörés már közel van.

Azt már tudjuk, hogy a keresőcég a zenepiacon sikerrel járt, az egyes művek pedig a Vevo nevű külön portálon lesznek majd elérhetők, a YouTube technológiájára támaszkodva, a kiadók beleegyezésével. Amennyiben tető alá hozzák a mostani megállapodást, a vadonatúj mozifilmek és televíziós tartalmak közvetlenül a videómegosztó portál lapjain jelennének meg, ahol a felhasználók maguk kölcsönözhetnék ki azokat, egyes alkotásokat pénzért, másokat pedig ingyen (utóbbiak esetében maga a stúdió mellékel majd reklámokat az anyaghoz). A pontos ár is megjelent a híradásokban, állítólag 4 dollár lenne egy-egy film kikölcsönzési díja.

Hozzávetőleges dátumot hiába is keresünk a beszámolókban, ez még nem jelent meg. A forrás mindössze annyit közölt, hogy hamarosan megkezdődne a tesztfázis a Google háza táján, mintegy 10 ezer alkalmazott részvételével. Eredetileg még ezen hónapban szerették volna beindítani a munkálatokat, ám komplikációk merültek fel bizonyos stúdiók kapcsán, így mindenképpen tisztázni kell a részleteket.

Amennyiben létrejön a megállapodás, a YouTube közvetlenül az iTunes, valamint az Amazon kölcsönzőjének nyomába eredhet. A stúdiókat képviselő MPAA eddig nem támogatta a portál próbálkozásait (miközben sorra üdvözölte a Hulu és a többi rivális megalakulását), meglátjuk, mit szólnak majd a közvetlenül a stúdiókkal kötött egyezséghez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • willcox #8
    Egy ellenpélda: Home. Magyarországról is nézhető, ingyen.
  • bakagaijin #7
    Van rengeteg: dailymotion, vimeo, plusz a különféle nemzetek videomegosztói (magyarra példa az index), plusz a 18+ tartalommegosztók. (pl. redtube, xtube, stb.)

    Youtube a cenzúra miatt elég használhatatlan. Szánalmasnak tartom, hogy magánszemélyek saját ökörködései alól kikevertetik a jogvédők a zenei aláfestést, amikor teljesen egyértelműen nem a zenét akarják anyagi szándékból megosztani, hanem csak aláfestés az esküvői videóhoz vagy hülyéskedéshez. Az angol kalózpárt egyébként pont ezzel érvelnek, hogy ez a féle cenzúra a szólásszabadásot sérti.
  • B0nFire #6
    A YouTube egyre szarabb. Már szinte mindent cenzúráznak. Jó lenne, ha lenne helyette egy szabadabb videomegosztó, ami legalább annyira benne van a köztudatban, mint a YouTube.

    A 4 dollár nem sok, amerikai fizetéshez semmi. Nekik tényleg megéri, mert sok-sok 4 dollárosuk van. Kábé úgy eshet nekik, mint nekünk egy 100-ast kifizetni. Bedobjuk egy kávéautomatába, és kapunk érte egy cappuccinót. Ennyi. Nekik is ennyi kábé a 4 dollár. És azért Amerika elég nagy piac. Meg persze a fejlettem európai országokban is kiadnak ennyit egy filmért simán. Angolok, franciák, németek, digók...
  • vasziszdasz #5
    4 dollár az sok érte. Akkor inkább torrent vagy sms.
  • Eriongtk #4
    Nem használtam sokat, de azt hiszem, h "rent" funkció van a iTunes-ban (azaz iTunes store) is
  • RecoPhile #3
    Eddig is már léteztek videó kölcsönzők, most csak annyi különbség, hogy internet alól nézzed. Kiváncsi vagyok, hogy ez mennyire fog elterjedni, mint a régi kölcsönözők. :)
  • JohnnyNapalm #2
    szerintem ez jó ötlet
    vannak már fent komplett filmek ingyen, de azok mo-n sajnos nem nézhetők
  • netperformer #1
    Ez jól hangzik... szívesebben kidobok kisebb összeget egy film akár egyszeri megnézéséért, mint több ezret egy polcon porosodó dobozért. Ez természetesen nem vonatkozik a klasszikus jól sikerült darabokra.