Berta Sándor

Az autópiacra is betör a Microsoft

Mind a redmondi cég, mind a nyílt forráskódú közösség nagy lehetőséget lát az internetes szoftverek autókba integrálásában.

A Microsoft és a Fiat fejlesztői által közösen kidolgozott rendszer segíthet a felhasználóknak abban, hogy a környezetbarátabbá tegyék a vezetési stílusukat. "A Microsoft webalapú szolgáltatásokat fejleszt autókhoz" - jelentette be Tom Philipps, a vállalat Automotive részlegéért felelős menedzsere. A gépjárművekben körülbelül tíz éve játszanak fontos szerepet a szoftverek és a redmondi óriáscég most úgy döntött, hogy betör erre a nagy lehetőségekkel kecsegtető piacra és ő is részt kér belőle.

"A gépkocsik eddig csak annyira voltak jók, mint amennyire a gyártóik. Most a szoftverplatform új alkalmazásokat és ezáltal új vezetési élményeket hoz magával" - közölte a szakember. Jó példa az új megoldásokra az eco-Drive program, amit a Fiat indított és ami a Microsoft Auto szoftverrendszeren alapul.


Az eco-Drive segítségével a vezető gyorsulási, fékezési, kapcsolási és sebességadatokat gyűjthet össze és csupán annyi a dolga, hogy a vezetés előtt egy USB-kulcsot csatlakoztat a fedélzeti számítógép megfelelő portjára. Ahogy leállította a járművét, az USB-kulcsot kihúzhatja és a PC-jére telepített ingyenes szoftverrel elemezheti a gyűjtött információkat. Így megállapítható, hogy egy út során mennyi üzemanyagot fogyasztott, mennyire vezetett környezetbarát módon. A program - az adatok kiértékelése után - tanácsokat ad arra, hogy miként javíthat az adott személy a vezetési stílusán, miként takaríthat meg több üzemanyagot. A Fiat szerint ezzel a módszerrel akár a benzinköltségek 15 százaléka is megspórolható.

Az eco-Drive hivatalos honlapján már most több mint 15 000 regisztrált tag van, akik kicserélhetik egymással a tapasztalataikat. "Korábban a gyártók nem szívesen építettek be a gépkocsikba In-Car technológiákat, mivel azok életciklusa rövidebb volt a kiválasztott autóénál. Éppen ezért gyakran különleges megoldásokat készítettek kifejezetten a felsőkategóriába tartozó modellekhez. A költségek viszont olyan magasak voltak, hogy sok esetben még extraként sem adhatták el" - jegyezte meg Daniele Chiari, a Fiat menedzsere.


Philipps úgy vélte, hogy az új platform előnye az, hogy maguk az autósok tarthatják naprakészen a fedélzeti rendszert, így az akár 3-4 év múlva is modern marad. A frissítés elvégezhető közvetlenül az autó hálózatra kötésével vagy mobiltelefon, illetve USB-kulcs segítségével.

A Fiat egy moduláris platformot fejlesztett ki, amely a Microsoft Blue&Me megoldásán alapul. Ez a rendszer kerül az új Fiat-modellek több mint 80 százalékába és az előnye, hogy nem kerül többe, mint egy hagyományos navigációs készülék. A fedélzeti számítógép a kormányon elhelyezett gombok, illetve beszédutasítások segítségével irányítható. Mindez lehetővé teszi, hogy a vezetőnek egy baleset esetén sem kell nekiállnia megkeresni a mobilját, hanem egyetlen szóval riaszthatja a mentőegységeket. De ugyanúgy lehetőség van arra is, hogy a fedélzeti rendszer felolvassa a beérkező SMS-ket, ezáltal az autós figyelmét azok előhívása nem vonják el.


Az Egyesült Államokban néhány Ford-modellben már egy virtuális biztosítási ügynök található a fedélzeti számítógépben, amely nagyobb prémiummal bünteti a kockázatos vezetést. Az óvatosabban vezetők viszont olcsóbb biztosítási ajánlatot kapnak. A Ford 2010-től minden európai autójába integrálni akarja a megoldást, amelyhez új alkalmazásokat, illetve frissítéseket is le lehetne tölteni az USB-kulcsokon vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül.

Philipps azt jósolja, hogy 3-5 éven belül a gépkocsik többsége már az interneten keresztül fog kommunikálni egymással. "Technikailag már nincsenek korlátok. A legnagyobb akadály gazdasági: az autót össze kell kötni a világhálóval" - mondta a Microsoft munkatársa. A megoldás kulcsa a mobil ipar kezében van, amelynek az emberek számára vonzóbb internetezési ajánlatokkal kell megjelennie.

A Microsoftnak komoly konkurenciát jelenthetnek ugyanakkor az olyan nyílt forráskódú platformok, mint a Genivi, amely a Linuxra épül. A Genivi életre hívói között megtalálható a BMW, a General Motors, a Peugeot/Citroen és az Intel. A vezetőknek végeredményben teljesen mindegy, hogy ki gyártja a fedélzeti rendszert, ők csak egy többcélú, bővíthető és megbízható alkalmazást szeretnének.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ernobius #40
    Ha MS-es szoftver lesz a kocsikban, akkor már gyalog sem lesz biztonságos... MIND MEGHALUNK! főleg ha még teherautókba és még inkább ha veszélyes anyagokat szállító teherautókban használják... Repülőkre gondolni sem merek... Sétálsz az utcán, és egyszer csak a fedélzeti Windows lefagyása miatt egy nagy tűzgolyó száguld feléd, s nincs hová menekülj...
  • Magiszter #39
    A gyártó felelősséggel tartozik a szoftver működőkepéssége iránt. Tehát ha a kocsi programja okozza a balesetet és ezt független szakértők is bizonyítják akkor a gyártó fizeti ki a súlyos pénzeket.

    Amúgy meg ha a Microsoft csinálja a "CarOS"-t akkor tuti lesz rá vírus is, mert már csak szokás alapon is kell rá írni valamit.
  • Epikurosz #38
    a GYÁRTÓK MOSSÁK KEZEIKET, MERT A felelősség a tiéd.
  • SW0RD FISH #37
    Már megint minek mindent kikötni a netre? Meg ha frissíteni lehet, akkor a gyártók elkapkodják sw-t, hogy minnél hamarabb piacra kerűljön az új termék és majd utólag javítanak. Lesz majd itt balhé ha a koncsi okozza a balesetett.
  • ocsieu #36
    Gondold csak el! Nem elég, hogyha minden a tervek szerint halad, a win az autók "szerves" része lesz, de wifi, hsdpa, esetleg egyéb módon (wimax?) netre is lesznek csatlakoztatva... Szuper!!! :) Zune, pendrive, egyéb adathordozó behelyezésekor gondolom default lesz az autoplay, ugye??? Majd amikor egy virus x csillió autó motorelektornikáját felülírja, és 1,5-2-szeresére növekszik a fogyasztás, károsanyagkibocsájtás... :D:D:D
  • [HUN]FaTaL #35
    Jaj istenem, a sok idióta osztja itt a baromságot... :/
  • Epikurosz #34
    Autós navigációknak adja az oprendszerét.
  • Epikurosz #33
    Tudtommal a Windows CE már most benne van kocsikban is, de mindjárt leellenőrizem.
  • zolis #32
    Mondjuk az autókban már most vannak szoftverek, gondolok itt a mikrokontroller-szintű dolgokra, meg ugye a Java telepítője is úgy indul, hogy "even in your own car". Meg ugye nem a gázpedált nyomjuk, hanem a számítógépet. Viszont ha a Microsoft a kocsikban is hozza a jó öreg "színvonalát" akkor igen is van mitől félni. A kocsik szoftvereiben is lehet hibát csinálni, nem kell itt feltétlenül a "légzsák igen/nem" dologra gondolni.
  • Sanyix #31
    tipikus vérkomcsi-m$ vérfanboy védi az istenét, (a patásorbán/minden ami nem m$)