Hunter

Szabadítsátok ki a Spiritet!

A NASA Sugárhajtómű Laboratóriumának (JPL) egyik jelentéktelen épületében egész csapat dolgozik a Spirit marsjáró (MER) másának kinavigálásán egy homokcsapdából. Maga a Spirit továbbra is a Marson végzi a munkáját, illetve jelenleg csak végezné, mivel május 6-a óta egy rendkívül finom szemcsékből álló homokfoltból próbál kijutni, ami már nevet is kapott a NASA mérnökeitől.

"Beletolattunk a bajba" - nyilatkozott a SPACE.com-nak John Callas a MER program vezetője, aki maga is sok időt tölt a JPL In-Situ Laboratóriumában, ahol egy homokkal feltöltött üreg és a két marsjáró, a Spirit és az Oppotunity másolata található. A mérnökök a fenti eszközök segítségével rekonstruálják a Spirit helyzetét és a Troy nevű terület adottságait, hogy először itt a Földön próbálhassák ki a kilábalás lehetséges forgatókönyveit. "Meg szeretnénk győződni, hogy a tervezett manőverek nem rontanak a Spirit helyzetén, vagyis mi az, ami itt nem működik, hogy azzal már a Marson se próbálkozzunk" - tette hozzá Callas.

Az üregben egy 12 fokos lejtőt hoznak létre, ugyanilyen felszíni formán üldögél jelenleg a Spirit, kissé megdőlve balra. Amint elkészül a lejtő, ráhelyezik a kísérleti marsjárót egy, a marsival megegyező tulajdonságokkal rendelkező homokkal töltött dobozban. A JPL tudósai jelenleg a "talajkoktél" tökéletesítésén dolgoznak, a legtöbb időt a Spirit kerekeit körülölelő könnyű porszerű anyag megalkotása veszi igénybe.


A Spirit kameraképén jól látható a bal oldalon elhelyezkedő laza talaj, ami csapdába ejtette a marsjárót

A mesterséges talajt a kísérleti marsjáróval ellenőrzik, a keverékbe beágyazzák a robot két első kerekét, majd megforgatják azokat, hogy lássák ugyanúgy viselkedik-e, mint a Spirit beragadt kerekei. A jelenlegi véglegesnek tűnő anyag szinte olyan, mint a liszt, fűzte hozzá Callas, ami rossz hír a Spirit és a mérnökök számára, egy ilyen közegben ugyanis elég nehéz bármilyen tapadást elérni. Amint elkészül a mesterséges talaj, a kísérleti marsjárót baloldalával a homokba süppedve elhelyezik a felszínén, hogy teljes egészében a több millió kilométerre küszködő testvér helyében érezhesse magát.

Azonban korántsem a lisztszerű talaj az egyetlen probléma, amivel a földi csapatnak szembe kell néznie. A Spirit robotkarja végén elhelyezett mikroszkópos képalkotó műszerével nemrég bekukucskált a robotegység hasa alá. A képek, bár elég életlenek, egy kőzetdarabot mutatnak, ami látszólag érinti a marsjáró alját. Ez további problémákat okozhat, ugyanis levehet némi súlyt a robot kerekeiről, tovább csökkentve a tapadási súrlódást, ugyanakkor veszélyt jelenthet magára a marsjáróra is. Callas szerint a kőzet megrongálhatja a kerekeket is, és mivel a Spirit amúgy is rendelkezik egy üzemen kívüli kerékkel, így ezen a téren végképp nincs szükség újabb sérülésekre.


A marsjáró alatt sem túl biztató a helyzet

A földi tesztekkel mindenekelőtt azt kell biztosítaniuk , hogy a marsjáró ne ássa még jobban bele magát a homokba, ha ugyanis az alja leér a talaj szintjére, akkor búcsút mondhatnak a robotnak. Jelenleg két forgatókönyv létezik a Spirit kiszabadítására, amiket a kísérleti robot fog igazolni vagy cáfolni. Az egyik lehetőség, hogy egyenesen előre indulnak el, a másik hogy a lejtőt kihasználva, oldalazva próbáljanak meg átvergődni a problémás folton. Utóbbi azért tűnik kedvezőbbnek, mert így a gravitációt is segítségül hívhatják.

A földi teszt azt is segíthet megbecsülni, hogy mennyi időt vesz majd igénybe a Spirit kiásása. Amikor az Opportunity ragadt be a homokba nem messze a Purgatory Dune-tól, több hétig tartott a kiszabadítása, Callas azonban azt gyanítja, hogy a mostani akció ennél is hosszabb időt vesz majd igénybe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garga Pitic #39
    A buckalakók állítottak neki csapdát, a javák meg majd eltakarítják belőle a fémet
  • zyppy #38
    szerintem valami homokszörny húzta be
  • bvalek2 #37
    "Ebben az esetben nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében."

    "Cégünk mindig az ön rendelkezésére áll asszonyom"

  • Szefmester #36
    oké van mit.. csak mintha ritkább lenne annál mint amennyivel arányosan könnyebb a gép.. szal 1kg-t 1bar-on megemelni x fordulat kell rotorokkal, a marson 1/6kg-t kell x<1/6bar-on megemelni.. szal vagy nagy fordulat kell neki vagy baromi nagy lapátok.. legálábbis hirtelen és fejfájás közbeni gondolkozás alapján erre jutottam....
  • NEXUS6 #35
    Off

    Az EP választásokra reflektálva, hát a Szadesz is rendesen bekerült a homokcsapdába, valahogy talán ki kéne tolatniuk abból.



    On
  • Molnibalage #34
    Egy világbajnok idézet egy világbajnok filmből:

    "Mond hát ééééén vezettem? Én vezettem?"



    Azért remélem kihúzzák.
  • Epikurosz #33
    Birodalmi lépegető kellene, mezt már rég megmondtuk mi itt.
  • lapaleves #32
    "Bizonyos manoverekhez ez pont jol jon" - ez nekem elég belemagyarázósnak tűnik. szerintem a csúszás sose jó. ez olyan, mintha azt mondanád direkt jó bezsírozni a kocsi gumijait, mert driftnél szebb az ív. van benne igazság, de kevéske. persze meggyőzhető vagyok, ha van valami egyszerű példád erre.

    ezt komolyan mondod, hogy szándékosan zátonyra futtatták? mert a "hoppá bocs" összevág azzal, amit írsz.
  • kvp #31
    "Én azt hallottam, hogy maguktól mennek előre"

    A vezerles ugy nez ki, hogy csinalnak par kepet. Ebbol epitenek egy 3d-s modell-t itt a Foldon. A 3d-s modellen bejelolik az utvonalat, amit a robotnak kovetnie kell. Ebbol automatikusan generalnak egy parancslistat, amit elkuldenek. Ezutan a robot vegrehajtja a listat, majd csinal par kepet es kezdodik az egesz elolrol. Az egyetlen amit magatol csinal, az a megallas barmi gond van. A suppedos homok viszont nem minosult szembe setalo sziklanak...
  • pTk #30
    Én azt hallottam, hogy maguktól mennek előre (persze lehet máshogy is vezérelni, de az X perces késés miatt ez szinte lehetetlen, minden lépést sokszorosan kell tervezni), kikerüli a köveket meg minden megy magától.