SG.hu·
Folyékony marsi vizet talált a Phoenix?
A Phoenix leszállóegység adatainak utólagos elemzése szerint "rendkívül szilárd" bizonyítékokat találtak arra, hogy a robotlaboratórium folyékony vízre bukkant a Marson. A témával kapcsolatban megjelent jelentésről azonban még házon belül is folynak a viták.
Az életet támogató folyékony víz kutatása már az 1960-as évek óta foglalkoztatja a bolygótudósokat. Az új felfedezés messze túlmutat a korábbi vízjéggel kapcsolatos felfedezésen, ugyanakkor elég vitathatónak is tűnik. Mindenesetre a Phoenix küldetés 22 tudósa, köztük a projekt főfelügyelője Peter Smith is aláírta azt a jelentést, amit március 23-án, a 40. Hold- és Bolygótudományi Konferencián tárnak a szakértők elé Houstonban.
A következtetést a leszállóegység lábaihoz tapadt kis gömböcskék sorozatából és azok viselkedéséből vonták le, amit folyamatosan figyelemmel kísért a Phoenix robotkarján elhelyezett kamera. A felvételeken jól látható, hogy a gömbök - amiket a Phoenix más felfedezései tükrében folyékony víznek vélnek - mozognak. A feltételezett vízcseppek a kutatók szerint a leszállóegység landolásakor csapódhattak fel a talajból, megtelepedve az egység lábain. Bár Smith elismeri, hogy jelentésük vitatható, tény, hogy a gömbök valahogy odakerültek az egységre.
A Phoenix 2008. május 25-én landolt a marsi sarkvidéken, azzal a célkitűzéssel, hogy a bolygó esetleges lakhatóságának jelei után kutasson, különös tekintettel a vízjégre. 2008 július 31-én az egység megerősítette, hogy az a szilárd anyag, amit néhány centiméterrel a felszínt borító talajréteg alatt találtak valóban vízjég. A talajmintákon elvégzett elemzések is arra utaltak, hogy a talált jég egykor folyékony víz volt, ami a múltban - amikor a vörös bolygón még enyhébb volt az éghajlat - kölcsönhatásba lépett a marsi regolittal.
Folyékony vizet találni a jelenleg -20 és -80 Celsius fok közötti felszíni hőmérséklettel rendelkező bolygón azonban már egy egészen más történet. Elvileg az égitest adottságai miatt a légkörnek kitett jég azonnal szublimál, vagyis párává alakul. Ezt a Phoenix csapat is megfigyelhette azon a jégmintán, amiről a robotegység az egyik művelet során lapátjával eltávolította a talajréteget.
A jelentés szerzője, Nilton Renno feltevése szerint a leszállóhelyen egy foltban elég nagy mennyiségben koncentrálódhattak perklorát sók ahhoz, hogy csökkentsék a vízjég fagyáspontját, melynek következtében sós vízzé olvadt. Nilton és kollégái szerint ez a sós víz fröccsent fel az egység lábára, amikor az földet ért. Magát a perklorát só jelenlétét szintén a Phoenix fedezte fel egyik fedélzeti laboratóriuma segítségével. Természetesen a Phoenix nem vett mintát ebből az anyagból, így a gömbök vizsgálata kizárólag a fényképeken és a perklorát viselkedéséről rendelkezésre álló ismereteken alapul. "Ez bizonyos szinten hit kérdése" - tette hozzá Smith, elismerve, hogy koránt sem tekinthető megoldottnak az eset.
A Phoenix ereszkedésekor hajtóművei egy nagy nyomású, magas hőmérsékletű közeget hoztak létre és ammóniát lövelltek ki, ami nagyban befolyásolhatta az alatta elterülő talajt. A folyékony víz jelenléte azonban alapos vizsgálatért és megfelelő magyarázatért kiált.
A "vízcseppek" elhelyezkedésének alakulása a Phoenix 8, 31. és 44. marsi napján
Michael Hecht a perklorátot felfedező műszer vezető tudósa szerint a folyékony sósvíz felcsapódásának ötlete fizikailag nem lehetetlen. Ugyanakkor a gömbök vagy vízcseppek felvételei kisfelbontásúak és több látszólagos változás akár a fényviszonyok váltakozásainak is betudható, figyelmeztet Hecht. Bár a perklorát kiváló nedvszívó, ha a környező levegő elég meleg és száraz, a leszálláskor létrejövő körülmények elvileg jóval magasabb hőmérsékletet generáltak, mint ami folyékony perklorát tartalmú vízcseppeket eredményezhetett volna, állítja Hecht, aki szerint valószínűbb, hogy a talaj jegének párája csapódott ki az egység lábaira.
A lábak a talaj nappali hőmérsékletéhez képest viszonylag hidegek lehettek, és amikor a napfény rávetült a leszállóhely talajrétegtől megszabadított jégfoltjaira, a vízjég egy része szublimálni kezdett. Ahogy a pára felemelkedett a levegőbe, hozzáérhetett az egység lábaihoz és megtapadt rajta. Ezzel együtt vannak olyan körülmények, amelyben a perklorát folyékony sós vizet alkot a Marson, magyarázta Hecht. Azokban az időszakokban, amikor a Marson pár fokkal melegebb van a perklorát kéreg megolvaszthatja a vízjeget, ennek azonban nem sok köze van Renno feltevéséhez. "Szerintem ez csak egyszerű fagy, semmi több" - összegzett Hecht.
Az életet támogató folyékony víz kutatása már az 1960-as évek óta foglalkoztatja a bolygótudósokat. Az új felfedezés messze túlmutat a korábbi vízjéggel kapcsolatos felfedezésen, ugyanakkor elég vitathatónak is tűnik. Mindenesetre a Phoenix küldetés 22 tudósa, köztük a projekt főfelügyelője Peter Smith is aláírta azt a jelentést, amit március 23-án, a 40. Hold- és Bolygótudományi Konferencián tárnak a szakértők elé Houstonban.
A következtetést a leszállóegység lábaihoz tapadt kis gömböcskék sorozatából és azok viselkedéséből vonták le, amit folyamatosan figyelemmel kísért a Phoenix robotkarján elhelyezett kamera. A felvételeken jól látható, hogy a gömbök - amiket a Phoenix más felfedezései tükrében folyékony víznek vélnek - mozognak. A feltételezett vízcseppek a kutatók szerint a leszállóegység landolásakor csapódhattak fel a talajból, megtelepedve az egység lábain. Bár Smith elismeri, hogy jelentésük vitatható, tény, hogy a gömbök valahogy odakerültek az egységre.A Phoenix 2008. május 25-én landolt a marsi sarkvidéken, azzal a célkitűzéssel, hogy a bolygó esetleges lakhatóságának jelei után kutasson, különös tekintettel a vízjégre. 2008 július 31-én az egység megerősítette, hogy az a szilárd anyag, amit néhány centiméterrel a felszínt borító talajréteg alatt találtak valóban vízjég. A talajmintákon elvégzett elemzések is arra utaltak, hogy a talált jég egykor folyékony víz volt, ami a múltban - amikor a vörös bolygón még enyhébb volt az éghajlat - kölcsönhatásba lépett a marsi regolittal.
Folyékony vizet találni a jelenleg -20 és -80 Celsius fok közötti felszíni hőmérséklettel rendelkező bolygón azonban már egy egészen más történet. Elvileg az égitest adottságai miatt a légkörnek kitett jég azonnal szublimál, vagyis párává alakul. Ezt a Phoenix csapat is megfigyelhette azon a jégmintán, amiről a robotegység az egyik művelet során lapátjával eltávolította a talajréteget.
A jelentés szerzője, Nilton Renno feltevése szerint a leszállóhelyen egy foltban elég nagy mennyiségben koncentrálódhattak perklorát sók ahhoz, hogy csökkentsék a vízjég fagyáspontját, melynek következtében sós vízzé olvadt. Nilton és kollégái szerint ez a sós víz fröccsent fel az egység lábára, amikor az földet ért. Magát a perklorát só jelenlétét szintén a Phoenix fedezte fel egyik fedélzeti laboratóriuma segítségével. Természetesen a Phoenix nem vett mintát ebből az anyagból, így a gömbök vizsgálata kizárólag a fényképeken és a perklorát viselkedéséről rendelkezésre álló ismereteken alapul. "Ez bizonyos szinten hit kérdése" - tette hozzá Smith, elismerve, hogy koránt sem tekinthető megoldottnak az eset.
A Phoenix ereszkedésekor hajtóművei egy nagy nyomású, magas hőmérsékletű közeget hoztak létre és ammóniát lövelltek ki, ami nagyban befolyásolhatta az alatta elterülő talajt. A folyékony víz jelenléte azonban alapos vizsgálatért és megfelelő magyarázatért kiált.
A "vízcseppek" elhelyezkedésének alakulása a Phoenix 8, 31. és 44. marsi napján
Michael Hecht a perklorátot felfedező műszer vezető tudósa szerint a folyékony sósvíz felcsapódásának ötlete fizikailag nem lehetetlen. Ugyanakkor a gömbök vagy vízcseppek felvételei kisfelbontásúak és több látszólagos változás akár a fényviszonyok váltakozásainak is betudható, figyelmeztet Hecht. Bár a perklorát kiváló nedvszívó, ha a környező levegő elég meleg és száraz, a leszálláskor létrejövő körülmények elvileg jóval magasabb hőmérsékletet generáltak, mint ami folyékony perklorát tartalmú vízcseppeket eredményezhetett volna, állítja Hecht, aki szerint valószínűbb, hogy a talaj jegének párája csapódott ki az egység lábaira.
A lábak a talaj nappali hőmérsékletéhez képest viszonylag hidegek lehettek, és amikor a napfény rávetült a leszállóhely talajrétegtől megszabadított jégfoltjaira, a vízjég egy része szublimálni kezdett. Ahogy a pára felemelkedett a levegőbe, hozzáérhetett az egység lábaihoz és megtapadt rajta. Ezzel együtt vannak olyan körülmények, amelyben a perklorát folyékony sós vizet alkot a Marson, magyarázta Hecht. Azokban az időszakokban, amikor a Marson pár fokkal melegebb van a perklorát kéreg megolvaszthatja a vízjeget, ennek azonban nem sok köze van Renno feltevéséhez. "Szerintem ez csak egyszerű fagy, semmi több" - összegzett Hecht.