Gyurkity Péter

Seagate: SATA3 az új merevlemezekhez

Az első számú merevlemezgyártó gyakorlatilag készen áll az új szabvány alkalmazására, amely ezekben a hetekben nyerte el végleges formáját. Kétszeres átviteli sebességet ígérnek a második generációhoz képest.

Aki valamennyire is követi az ágazat szereplői által ígért újdonságok listáját, az tisztában van azzal, hogy az SATA kissé elmaradt az egyéb technológiákhoz képest, hiszen belátható időn belül érkezik az új USB, FireWire, valamint számos egyéb szabvány, amelyek kivétel nélkül az átviteli sebesség növelésére, valamint az optimális fogyasztásra helyezik a hangsúlyt. A platform fejlesztéséért felelős szervezet azonban elkészült a harmadik generációval, így hamarosan érkezhetnek az új merevlemezek is.

A Seagate röviddel ezután be is jelentette, hogy készen állnak a technológia alkalmazására, és első ilyen termékeik még az év vége előtt megjelennek majd a piacon. A felhasználók számára ez elsősorban nagyobb (elméleti) átviteli sebességet jelent, hiszen míg az eredeti SATA-csatlakozók esetében ez 150 MB volt másodpercenként, a SATA2-nél pedig 300 MB, az új SATA3 immár 600 MB-ot vihet át minden egyes másodpercben, ami újabb duplázást jelent. Érdemes megjegyezni, hogy a szabvány egészen pontosan 6 Gbps-ot említ, ezt kerekítik le nagyvonalúan 600 MB-ra.

A szkeptikusok ehhez rögtön hozzáteszik, hogy ez csak az elméleti felső határ, hiszen napjainkban még a leggyorsabb merevlemezek sem képesek akár a 300 MB elérésére, ez valahol jóval lejjebb helyezkedik el - nem véletlen, hogy sok utánajárással kapunk csak valamennyire megbízható adatokat az interneten az egyes meghajtók valós teljesítményéről. Az mindenesetre megnyugvással szolgálhat, hogy a szabványt felkészítik a nagyobb sebességre, emellett pedig a kompatibilitást sem hanyagolják el, hiszen ez mind az eredeti SATA, valamint a SATA2 merevlemezek esetében megoldott lesz - nem kell tehát feltétlenül új háttértárolót vennünk majd az új alaplapok beszerzésekor.

A Seagate a hivatalos információk szerint a fejlesztés végső fázisában jár, az AMD-vel közösen dolgozva pedig már az idén megjelennek az első ilyen meghajtók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #23
    Elírással. :) Egyértelmű, nem?
  • Sir Ny #22
    hogy lesz 6000 Mb/s -ból 6000 MB/s?
  • tntmax #21
    Köszi hogy megosztottad ezeket, ami azt illeti filózom is némi diszk újításon, mert a winyóim valóban jópár évesek már, elég zajosak is és lassúcskák.
    A Storagereview-en szoktam teszteket nézni, az alapján nem szembetűnő az általad érzékeltetett külnöbségek.
  • llax #20
    Az általad tesztelt HDD-k már kissé kőkorinak számítanak... Akár egy olcsó 320GB-os Samu F1 is tud a lemez elején 110MB/s sebességet (buffered read 250MB/s körül), de vannak ennél gyorsabbak is. Az első generációs Raptor már csak elérési időkben jobb (már abban sem sokkal) az újabb kiadású vinyóknál, átviteli sebességekben már régen állva hagyták (az új típusok kisebb példányai is)...
    Én az oprendszereket Samu F1-ek elején tartom (a többi részén "lom"), de fontosabb adatokat WD-ken tárolom :)
  • ozric #19
    A natív HW RAID esetén igaz amit írsz, de létezik olcsóbb port többszörzött (port multiplied) SW RAID is (pl. RAID0 vagy RAID10). Sok esetben a kapacitás, reduddancia vagy a másodpercenkénti művelet (IOPS) számít, és nem az interfész sebessége. Egy SATA portra max. 15 egységet lehet kötni, itt már számít hogy milyen gyors az interfész.

    Nem árt tudni, hogy a nagy sebesség csak kis terhelés esetén elérhető, egy 100MB/s sebességű vinyó képes kevesebb mint 5MB/s sebességet produkálni nagy párhuzamos terhelés alatt (pl DBMS).
  • csimmasz #18
    Ez a hírt már olvastam máshol,talán a ph-n.
    Ott kivolt hangsúlyozva hogy az kimondottan ssd-k hez lett tervezve.


    "A szabványért felelős SATA-IO szervezet természetesen elmondta, hogy az új interfész teljesen kompatibilis visszafelé, továbbá megjegyezte, hogy a nagyobb sebesség mellett a folyamatvezérlés jellemzői is az SSD meghajtók igényeihez lesznek igazítva."
    A hír.
  • BlackRose #17
    Most nincs időm kotorászni, de szinte 100% biztos vagyok benne, hogy RAID esetében minden HD a saját SATA csatornáját nyergeli, tehát ha összedobok 4 HD RAID-ba akkor már a SATA2-vel is elérem a 4x300-at vagyis az elméleti 1200-at. Tehát a SATA emelése 600-ra itt nem érint, viszont ami értinthet, ha az SSD a közeljövőben mondjuk átlépi a 300-at és akkor már a 600 jó jön. Ettől függetlenül a RAID esetében olyan HD-kel amelyeknek átvitele nem haladja meg a SATA2 sebességét, a SATA3 nem jelent semmi előnyt.
  • lapaleves #16
    jaj, a kompatibilitást benéztem, csak eljárt a kezem ahogy láttam a csatolóról a képet, aszittem az is új.
  • lapaleves #15
    ennek mi értelme van tessékmondani? pénzlehúzós-egyszercsakmajd nemkompatibilisos? még 2 hónap és átlépik az ssd-k. ennyire nincs jobb? mondjuk én ellennék pci-ex nyákon-vinyóval is, kevesebb különböző szutyok az alaplapon. meg kevesebb kábel is.
  • Sanyix #14
    valószínűleg nem ahci módra van kapcsolva a satavezérlője...