Berta Sándor

Két ujjlenyomat kerül az osztrák biometrikus útlevelekbe

Az osztrák parlament nagy többséggel elfogadta az új iratok bevezetéséről szóló törvényt, így azok még az idén nyáron elkészülhetnek. Maria Fekter osztrák belügyminiszter a parlamenti ülésen elmondta, hogy a hamisítások és a visszaélések megakadályozására már a dokumentumok tervezésénél a legmagasabb biztonsági szabványokat vették figyelembe.

Ausztria vállalta, hogy - a többi európai uniós tagországhoz hasonlóan - idén június 28-ig az eddiginél több új biometrikus igazolványt ad ki. Az iratokon lévő chipre a tulajdonos két mutatóujjának ujjlenyomat-mintája kerül. A politikus hangsúlyozta, hogy kiemelt figyelmet fordítanak az adatvédelemre. Ennek része, hogy a külképviseleteken rögzített ujjlenyomat-mintákat legfeljebb 4, az Ausztriában levetteket 2 hónapig őrzik meg a rendszerben.

Az új biometrikus okmányok bevezetését az Osztrák Néppárt (ÖVP), az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a Szövetség Ausztria Jövőjéért (BZÖ) egyaránt támogatta, a Zöldek viszont komoly aggodalmaiknak adtak hangot. A párt képviselői ugyanis nem értették, hogy a terrorizmus elleni harchoz miért van mindenképpen szükség a második ujjlenyomat-mintára. A 69,90 euróba kerülő dokumentumokat az Osztrák Állami Nyomda gyártja majd. Engedmény, hogy akinek régi útlevele van, annak nem kötelező azt azonnal lecserélnie, hanem megtarthatja az érvényességi dátum lejártáig.

A törvény szabályozza, hogy kik férhetnek az információkhoz, illetve, hogy a belügyminiszter - bizonyos esetekben - engedélyezheti a titkosított adatok átadását más európai uniós tagországok hatóságai számára. Az Európai Unión kívüli államok hivatalai viszont csak akkor kaphatják meg az adatokat, hogy ha megfelelő adatvédelmi szabványokat alkalmaznak vagy amennyiben magukra nézve elfogadják az EU adatvédelmi előírásait.

Az osztrák kormány egyébként tavaly júniusban fogadta el a biometrikus okmányok bevezetését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BenceYCE #6
    Kiváncsi volnék, hogy ez mennyire "kirekesztő" egy mindkét karját elvesztő emberre nézve. Ez maga a megkülönböztetés!!!
  • pasi29uk #5
    És akiknek csak középső ujjuk van azok nem mehetnek sehova...
  • Alvarez999 #4
    Az utóbbi.
  • Xcentric #3
    Milyen terroristákról beszélnek folyton? Semmi olyan komoly terror cselekménysorozat nem volt az EU közelében, ami akárcsak csak 20-ad annyi aggodalomra adna okot, mint amit itt művelnek folyamatosan pánikkeltésként a totális társadalmi megfigyelés bevezetésére való bősz törekvésképpen.

    Most az emberek tényleg ilyen hülyék, vagy a világon mindenhol a parlamentek leszarván a választópolgárok akaratát maguközt megszavaznak amit akarnak? Mert ha az utóbbi, akkor ez máris diktatúra...

    Komoly probléma inkább a szervezett bűnözés, de persze az ellen minek fellépni? Állami támogatást élvez világszerte.
  • AgentKis #2
    Különben a terrorizmus elleni harcnak ez a része olyan, mintha egy éhező etióp gyereket beraknánk egy fincsi, főtt kajákkal teli helységbe és bíznánk benne, hogy nem fog enni mert elvettük tőle a kanalat...

    Szóval nem az eszközt kellene elvenni, megfigyelni, tiltani, szigorítani hanem az okokat kellene orvosolni valahogyan. Azt is tudni kell, hogy a hatékonyság egyik esetben sincs 100%, a terrort kiírtani nem lehet, csak az emberekkel együtt.
  • AgentKis #1
    Én nem szeretnék 70 eurós útlevelet (jelenlegi bruttó minimálbérünk majdnem 1/3-a!!!) pláne, hogy ez nálunk simán lenne 120-150 euró, a mi viszonyainkat ismerve.

    Egyébként akár a meztelen ülepük fénymásolatát is beletehetik egy ilyen útlevélbe, mégse látom, hogy a totális megfigyelésen kívül valamire jó lenne. Mondjuk pl. terrorizmus elleni hatását sem érzem...

    Az öngyilkos merénylőnek pedig az ujjlenyomata is megsemmisül